2018.10.29. 14:00
Ha szobafestőt keres, érdemes időben elkezdeni
Manapság kis túlzással már a rossz szakember is „hiánycikk” lett az építőiparban, jó mesterembert pedig szinte képtelenség belátható időn belül felfogadni. Nincs ez másként a szobafestők esetében sem.
Nemcsak a képről, hanem a munkaerőpiacról is hiányoznak a szobafestők Illusztrácó: Shutterstock
A pápai Döbröntei Zoltán 15 éve dolgozik szobafestőként, elmondása alapján 2017-ben kezdett nagyon megugrani a felkérések száma, és idén szintén rengeteg munkájuk van, gyakorlatilag üresjárat nélkül festenek, ami várhatóan jövőre is így lesz. Az ezeket megelőző esztendőket jó közepesnek nevezte a tapasztalt szakember.
Szavai szerint manapság már nem számít szezonális munkának a szobafestés, ha van fűtés, sokan a téli melót is bevállalják. Kérdésünkre Döbröntei Zoltán elárulta, a naptára legalább két hónappal előre telítve van, ezért annak, aki festetni szeretne, érdemes jó előre gondolkodnia.
– Minden szakmának megvan a maga szépsége és nehézsége. Számomra nagyon jó érzés, amikor az elhasználódott, lelakott falak megújulnak, megszépülnek a munkám által. A szobafestés nem könnyű fizikai tevékenység, a sok létrázás és a különféle anyagokkal való munka miatt megfelelő erőnlét szükséges hozzá. Mindent egybevetve a jó szobafestőnél is érvényes az örök igazság: az a legfontosabb, hogy szeresse a hivatását – fogalmazott Döbröntei Zoltán. Úgy látja, egyre inkább elöregedőben van a szakmája, ő maga például nem ismer olyan, a 20-as éveiben járó fiatalt, aki ezzel foglalkozna.
A pápai szobafestőtől megtudtuk, tavaly a drapp és a bézs színeket kérték tőle a legtöbben, idén pedig sok helyen festett kollégájával halványszürkét – utóbbi jól passzol a mostanában divatos szürke tölgy bútor- és parkettamintákhoz. Emellett továbbra is népszerűek a pasztellszínek, illetve az, hogy minden falfelületet hófehérre festetnek.