„Vad”lovak a dombtetőn

A természet azonban sokkal többet tartogatott számomra, mint amit valaha is elképzeltem. Ahogy felértem a dombtetőre, a látvány, ami elém tárult, szinte elállította a lélegzetemet. A zöldellő mezőn, a késő délutáni napfényben fürödve lovak legeltek békésen. A nap fénye lágyan csillogott sörényükön. Ebben a pillanatban úgy éreztem, mintha egy festmény kelt volna életre előttem – egy olyan kép, amelyet soha nem felejtek el. A helyzetüknek, a napsütés játékának, valamint mindenféle lószerszámtól mentes természetességüknek köszönhetően úgy tűntek, mintha vadlovak lennének, akik szabadon kóborolnak a végtelen mezőkön. A látvány egyszerre volt fenséges és megható – egy olyan pillanat, amely tökéletesen megtestesítette a természet nyugalmát és erejét. 

A „vad"lovak a dombtetőn a szabadság szimbólumai. Tisztában voltam vele, hogy a szomszédos birtok lakói, és ez nyilvánvaló volt a kerítés miatt is, de úgy örökítettem meg őket, hogy ezeket a mellékzöngéket száműztem a gondolataimból és fotóimon való megjelenítésből is. Eszembe jutott a Túl az Óperencián című film; végtelen mezőkkel, lovakkal, és a végén elnyert szabadsággal. Mert ez az egész – akár kissé sziruposnak is tűnhet – összbenyomás elrepített valahova nagyon messzire.