Célba ért az erdélyi program

Mivel az alapítvány képviselői gondot fordítanak arra is, hogy felnőttkorba érkező neveltjeik jó szaktudással, szakmával kezdhessék önálló életüket, felmerült a gondolat, hogy Erdélyben megszerzett szakmunkás-bizonyítványukat erősíthessék meg egy közismerten erős anyaországi továbbképzéssel. Miután a hazai vendéglátós továbbképzés igen jól sikerült, jött a következő lépés: a SÉF tanárai vegyenek részt az induló kinti iskola munkájában, amihez helyszínt a magyar állam által felújított volt kolostorépületben alakítottak ki. Ami innentől történt, arról Németh Krisztina szakmai oktatóval beszélgettünk.

Krisztina kisgyermek kora óta vendéglátósnak készült, ehhez képest a balatonfüredi Lóczy-gimnáziumba jelentkezett speciális angol tagozatra, mert mégis inkább idegenvezető szeretett volna lenni. Az érettségi utáni cél mégis a vendéglátóipari főiskola lett, ahol második szakként vette fel az idegenvezetőit. Mivel a főiskolán mellékes kötelességként a pincér–szakács–cukrász szakmát is el kellett sajátítani, oklevele birtokában étteremvezetőként kezdett dolgozni, sőt később saját éttermeket is működtetett.  

Németh Krisztina már sokat tudott a vendéglátásról, amikor 2007-ben elfogadta a hívást: legyen a SÉF-ben szakoktató. Így került később kapcsolatba a Veszprémbe érkező erdélyi fiatalokkal, majd így lett tagja a szakmai csapatnak, amely az önállósuló sepsiszentgyörgyi intézménybe egy évig havonta utazott, hogy az ottani első évfolyamnak segítsen felkészülni. 

Négy csoport jelentette az első évfolyamot: egy-egy panziós–fogadós, turisztikás, pincér és szakács. A résztvevőket különböző szakmai előélet jellemezte, életkor szempontjából pedig 18–55 év közé tartoztak. Minden csoportnak volt SÉF-beli felelőse, aki szakmai szempontból irányított, mellette pedig osztályfőnöki szerepet töltött be. Krisztina, aki közgazdász is, a szakácsokat oktatta. Mint mondta, a képzési cél ezúttal is kettős volt: egyrészt megtartani a helyi jellemzőket, másrészt igazodni a nemzetközi trendekhez, ami az egészséges táplálkozásban ugyanúgy jelentkezik, mint a terítésben. Az elején nehéz volt megértetni a csapattal, hogy már Magyarországon sem a jó nagy adag étel és a sok hús a nyerő. Ez a törekvés az erdélyi konyha múltjából sem eredeztethető. Egy sikeres szakács mindig aszerint főz, amilyen az étterme fogadókészsége; ha menü kell, az gyorsabban elkészül, ha a fine dining a stílus, sok apró munkával, az többe kerül és tovább tart.

Krisztina dicséri az első erdélyi évfolyam résztvevőit, azt mondja, nagyon sok értelmes, okos emberrel találkozott, akikből sütött az akarat, hogy tanulni akarnak. Vonzó volt a cél is, hiszen nemzetközi bizonyítványt, szakmai oklevelet kaptak. A lemorzsolódás is csekélynek bizonyult, az indulók közül hatvanan vizsgáztak le. A szakácsok feladata a menüírással kezdődött, 16-féle, négyfogásos menüsort kellett összeállítaniuk, amelyből egyet el is készítettek, ezt értékelte a vizsgabizottság. A helyszínen, számítógépen kellett megoldani a szakmai és gazdasági kérdésekből álló írásbeli feladatot, valamint mindenkinek be kellett mutatni a gyakorlati helyén végzett munkáról szóló, fotókkal is dokumentált portfóliót. A vizsga egy szállodában zajlott, a konyháján főztek, az éttermében valódi vendégeknek tálaltak. 

Óriási öröm, nagy megkönnyebbülés volt a nap eredménye, hiszen a személyes sorsokon túl arról is szó volt, milyen rajtot vesz a SÉF-iskola tanárainak segítségével indult, immár önálló erdélyi vendéglátó szakiskola.