A BIB avagy a Balaton érdekképviselete régen

A Balatonnal kapcsolatos ügyeket és problémákat az 1904. augusztus 11-én civil kezdeményezésként alakult Balatoni Szövetség kezelte a trianoni békediktátumot követően. A Szövetség igyekezett megoldásokat találni a tavi hajózás, vasút, villamosítás, műút, körút, elektromos erőmű tekintetében, lényegében szerepe egyfajta régiókat tömörítő, tanácsadói szerepkör volt. A meglehetősen nemes célokat magáénak valló és azt hellyel-közzel érvenyesíteni tudó Balatoni Szövetség tevékenysége azonban 1920 után kezdett ebben a formájában kevésbé hatékonnyá válni. A Szövetség kezdeményezésére született meg 1916-ban a Balatoni Kormánybiztosság, melynek élére Balás Béla zalai főispánt jelölték. A Balatoni Szövetség mellett több más érdekképviseleti szerv tevékenykedett a tó ügyéért. Az 1920-as években már létezett a Balatoni Társaság, a Balatoni Gazdák Szövetsége, valamint a Balatoni Szállodások és Penziótulajdonosok Egyesülete. 1936-ban pedig megalakult a Balatoni Egyesületek Szövetsége is.

1929-ben az országgyűlés életre hívta a Parlamenti Idegenforgalmi Bizottságot, amely nem sokkal később megalkotta, a Vass József népjóléti miniszter által kezdeményezett, mérföldkőnek számító – 1929. május 4-i – fürdőtörvényt. A fürdőtörvény valóban nagy áttörést jelentett a hazai fürdőhelyek életében. Egyfelől a fürdő- és gyógyhelyeket közintézményként kezelte, másfelől – a miniszteri indoklás – külön hangsúlyozta a Balaton fontosságát, szerepét. A törvény értelmében ezt követően az üdülőhelyi adók egy részét a települések fejlesztésére (köztisztaság, útjavítás, egészségügyi helyzet) kellett fordítani. A fürdőtörvény nyomán a –kormánybiztosság helyett – Magyar Királyi Balatoni Intézőbizottság is megalakulhatott. A Bizottság székhelye a főváros lett, de kirendeltségei voltak Siófokon, Balatonfüreden és Keszthelyen is. 1931-ben rendeleti úton szabták meg a BIB feladatát: a tavi üdülőhelyek és Hévíz ügyeinek egységes irányítása lett a feladata. A BIB tagjai voltak az említett törvényhatóságok főispánjai, alispánjai, azok a minisztériumok, melyek kapcsolódtak a turisztikai szakághoz is (kereskedelmi és közlekedésügyi, belügyi, földművelésügyi, pénzügyi,

honvédelmi, valamint a vallás- és közoktatásügyi). A BIB elnökét és elnökhelyettését, belügyminiszteri előterjesztésre a Kormányzó nevezte ki, hat esztendőre. A BIB elég széles jogkört kapott: részesült az üdülőhelyi díjakból, építésügyi, közlekedéshez kapcsolódó hatásköröket kapott. A BIB hatósági jelleggel is működött, három vármegye feladatait tartotta szemmel, a part vonalától számított 3 kilométeres sávban. A BIB elsődleges feladata a problémák, lehetőségek felismerését követően a döntéshozók, a törvényhozás felé történő javaslattétel volt. Ettől az időszaktól kezdve a Balatoni Szövetség és a Balatoni Intéző Bizottság szorosan együttműködve, összehangolt tervek és eszmecsere alapján működött. Fő céljuk egységesen a hazai közönség Balatonra csábítása – mind nyaralás, mind nyaralóépítés szempontjából – és a vidék infrastrukturális, gazdasági, kulturális fejlesztése lett. Nagy szerep jutott elképzeléseik népszerűsítésében, programjaik közreadásában a Balaton (A Balatoni Szövetség hivatalos értesítője), a Balatoni Kurír és a Balatoni Szemle című lapoknak.

Ebben az időszakban, tehát az 1920-as évek közepére, végére több fontos tényező is megfogalmazódott a Balatonnál kapcsolatban: a tavat minden szempontból fejleszteni kell, hangsúlyt kell helyezni a belföldi és a külföldi turisták idecsalogatására, valamint ki kell építeni azt az imázst, amellyel a Balaton – részben – betöltheti a Trianon okozta területi és turisztikai „sebeket”, veszteségeket. A Balatoni Intéző Bizottság mindebben kulcsfontosságú szerepet kapott és többségében sikerrel valósította meg a két háború közti Balaton-politika alapvetéseit.

Kovács Emőke