A bántalmazás mindig hordja három álruháját – Biztos, hogy mindet felismeri? Nyolc tippet adunk hozzá

Több évtizedes tapasztalata van a bántalmazás hatásainak kezelésében Kardos Klára veszprémi klinikai szakpszichológusnak, a Balatonalmádi Egészségfejlesztési Iroda munkatársának. Nem is először beszélgettünk vele erről a témáról. Mindenkit érint ugyanis kisebb-nagyobb mértékben és olykor mindannyian bántalmazók vagyunk, végig se gondoljunk, mert nem tudatosan tesszük. Viszont dönthetünk úgy, hogy többé nem akarjuk már ezt. 

1. A szóbeli, az érzelmi bántalmazás mindig nyolc napon túl gyógyuló sérülést okoz

Mindig van oka annak, hogy valaki bántalmazó, bánt másokat vagy bántja magát. Valamiféle trauma, jellemzően bántalmazás áll a háttérben, valószínűleg annak az egyik kegyetlen formája, azaz 

Mit tehetünk? Egyrészt eltávolodunk, elhatárolódunk tőle saját védelmünkben, mert neki se segítünk azzal, hogy önkéntes áldozatként hagyjuk, hogy bántson. Másrészt fontos az együttérzés. 

2. Felismerjük egyáltalán a bántalmazást?

A legtöbbször nem ismerjük fel, mert megszokásaink szerint nem tűnik annak. Sokunk a neveltetéséből adódóan és azért, mert annyira megszokta a bántást, az annyira a hétköznapok része, hogy nem annak hiszi. Például mikor érvénytelenítik érzéseit, leszólják. 

Utóbbi esetben az a nem mindegy, hogy milyen mértékben és utána valóban mardos-e bennünket a lelkiismeret, megbánjuk-e tettünket és ezt ki is mondjuk-e. Ha képesek vagyunk szembenézni vele és bocsánatot kérni, az jó kezdet. 
Ám a bántalmazás fondorlatos módon bújik be mindennapjainkba, álszeretetbe csomagolva, jó szándékból elkövetve, vélt elvárások hatására. Például, amikor a szülő nem igazán figyel a gyerekére, a párunk nem igazán figyel az érzéseinkre, a felnőtt, a szerelmünk érzelmileg elérhetetlen. 

3. Súlyos fokozatú bántások fajtái álruhában

Az emberek jelentős része nem tudja, hogy a 

Utóbbi főleg akkor súlyos, ha gyerekről van szó és a szülő részéről történik. A bántalmazó szintén tökéletes álruhát visel, nagy részük a legaranyosabb, a legtoleránsabb embernek látszik társaságban, például a munkahelyén el nem hinnék róla, hogy otthon milyen irgalmatlan módon bánik a párjával. Ha lebutuskázza, az az egyik rendkívül súlyos bántás, ezzel ugyanis megsemmisíti érzéseit, azt fogja átélni hatására a bántalmazott, hogy „senki vagyok". Lehet, hogy jó volt a szándék, attól még ilyen érzéseket szül egy ilyen minősítés.

4. Miért tesszük? Miért bántjuk egymást? Nem tanultunk meg jól szeretni

Azt hisszük, hogy az atyai pofon a gyerek érdekét szolgálja, meggyőződésünk, hogy jobban tudjuk, mi a jó gyereknek, közben nem igazi figyelemmel fordulunk felé, nem hangolódunk rá érzéseire, így jó szándékból generációról generációra ismételjük ugyanazokat a hibákat. A transzgenerációs hatást csak megállítani tudjuk, visszacsinálni nem. Előbbit se könnyű. Ha rájövök, hogy bántalmazott vagyok, de nem akarom ezt tovább adni, épp a párom, a gyerekeim érdekében, akkor az lenne az első lépés, hogy felismerem a helyzetemet, és külső segítséggel megpróbálom feldolgozni, amit elszenvedtem. Különben tovább örökítem a traumát, a bántalmazás mintázatának kódját, az utódom, a szemem fénye is bántalmazott, majd bántalmazó lesz, és ez így tovább a végtelenségig folytatódhat. Az ördögi kört nehéz megtörni, de meg lehet.

5. Mit tehetünk másokért, segítségképp? 

Az az ideális, ha felismerjük a bántalmazó magatartást, és határokat húzunk saját védelmünkben. Aki pedig belátja, hogy súlyosan rombolóan hatott környezetére, családtagjaira, méghozzá azért, mert korábban nem jól bántak vele, az megpróbálhat ezen változtatni. Nincs más esély. Csak, ha segítséget kér, akkor lehet szakértőhöz terelni, csak azokat, akik nyitottak erre és eljutnak odáig, hogy végiggondolják, velük mi történt, próbálnak változtatni, hogy ne vigyék tovább a bántalmazó mintázatot. 
Ha panaszkodik egy áldozat és meghallgatjuk, akkor szintén szakemberhez irányíthatjuk. 

Az is fontos, hogy sokat beszéljünk erről a témáról, ugyanis sokan azért maradnak benne egy bántalmazó kapcsolatban, mert elhiszik, hogy valóban olyanok, amilyennek párjuk értékeli őket, ott motoszkál bennük a kétség, hogy igaza lehet, a „kevésbé vagyok értékes" érzése. 

6. Mindig az áldozat tűnik őrültnek

Az érzelmi bántalmazás jellemzően négy fal közt zajlik, kívülről nem látszik. Mindig az áldozat tűnik őrültnek, a kínzásnak nevezhető manipulálás teljesen szétzilálja, míg a bántalmazó, aki belül ugyancsak szenved, összeszedettnek, elbűvölőnek, okosnak, humorosnak tudja magát mutatni.

Az áldozat kiborulásának vannak látványos jelei. „Tök hülye lesz", amit aztán később, ha sikerül kikeverednie a manipuláció hálójából, akkor nehéz feldolgoznia, nehéz megbocsátania magának, hogy olyat tett, ami nem jellemző rá. Ha bántanak minket, akkor óhatatlanul úgy kezdünk viselkedni, amilyennek a manipulátor beállít, a tükör előtt is leértékeljük magunkat, elkeseredettek leszünk, nullának érezzük magunkat.

7. A gyógyulás útja fájdalmas

Persze jóindulatból tették, hogy nem igazán figyeltek ránk, nem úgy szerettek minket, ahogy szükségünk volt rá, mert nem is tudták, hogy másképp is lehet, mint ahogy ők az ő szüleiktől látták, de ez nem változtat az eredményen, ami súlyos lelki bajokhoz, felnőttkori boldogtalansághoz vezet. S a gyógyulást az segíti, ha a bántalmazás eredményével foglalkozunk, azt felismerjük, kimondjuk. Persze ez nem azt jelenti, hogy egészen idős szüleinknek magyarázgatjuk, mit követtek el, és elégtételt követelünk, de engedjük meg magunknak velük kapcsolatosan is igazi érzéseinket. A fájdalmat. Sajnos a mintakövetés nagyon erősen befolyásol mindannyiunkat, vagy ugyanazt tesszük másokkal, mint amit velünk tettek, vagy pont az ellenkezőjét, és átesünk a ló túloldalára, de a ló egyik oldalán sincs semmi. 

8. Pontot tenni az őrület végére

Akad, aki megírja egy regényben, hogyan bántalmazták, így adja ki magából fájdalmát, így dolgozza fel azt. De nem feltétlenül kell ezt tenni. Elég elmondani valakinek, aki nekünk fontos, akár egy segítő szakembernek, és eljutni oda, hogy „innentől én nem így szeretném, és mindent megteszek ezért". Dühünket, haragunkat magunk megélhetjük, nem másokon leverve, és akkor van arra esély, hogy nem mérgezzük tovább magunkat és utódainkat, párunkat, megszakad a régóta tartó őrület stafétája. 

Keserves, hosszú folyamat a bántalmazó mintázat elhagyása, lehetnek benne visszaesések, sokszor érezhetjük úgy, hogy kudarcot vallottunk, a lényeg, hogy ne adjuk fel, hogy fel tudjunk állni, mert nem tart annyi ideig, mint amennyi ideig szenvedtünk tőle.