Naptárak és kifestők

Február 6.

Böjtelő hava. Aki szép lányt akar venni, harmaton kell azt keresni – ahogyan azt egy farsangi nóta tartja. A naptár február elejét mutatja, de az év ezen szakaszában ilyen idő talán még sohasem volt. Ahová odasüt a napocska, bőven húsz fok felett kószál a hőmérséklet, intenzív bóklászás kezdődik a kertben, komfort- és hőérzet a csúcson. Apropó, naptár. Potenciális géprombolóként (Donáth Anna szíves közlése, amire azzal szolgáltam rá, hogy ha lehet, nem ennék műhúst) a telefonomat telefonálásra használom és néha fényképezek vele, egyébként falinaptárakat alkalmazok, tájékozódásra az időben és jegyzetelésre. Ugyanezzel a lendülettel ráhajtok az esztétikumra. Már tavaly is a Tinta Könyvkiadó naptárait használtam különféle falainkon, mivel dísztárgyként is kiválóan funkcionálnak. Ami persze nem volt teljesen veszélytelen, mivel gyakran addig bámultam a hónapokhoz rendelt gombákat és gyógynövényeket, míg elfelejtettem, hogy hányadika van. Gyanítom, hogy idén is így járok majd, azzal a különbséggel, hogy ebben az évben a gombák mellé egy madaras naptár társult. Ha már ilyen tempóban száguld a gyorsuló idő, szenvedélyes gombászként és megveszekedett amatőr madárbolondként ennél jobb nem is történhetett volna velem. Kint is, bent is madarak. Odakint nagy a forgalom az etetőnél, ráadásul ma úgy belecsaptak a dalolászásba is, mintha tényleg tavasz lenne, odabent meg el lehet mélázni a naptár előtt. Az ábrák gyönyörűségesek (a táblákat Kiss Gábor válogatta, forrás The Avicultural Magazine), ha pedig lapoznunk kell, elolvashatjuk az éppen adott madár leírását és megnevezését Hadarics Tibor jóvoltából. Nem hiszem, hogy ezt a műfajt lehet ennél jobban csinálni. Februári madaraink egyébként az Usszuri guvatfürj és a Sárgahasú levélmadár.

Február 7.

Alighanem mindenki emlékszik gyerekkora kifestőire. A vízfestékkel való lötybötyölésre, a kis repedésekre a festékes korongok tetején, a tárolódoboz kattanására. Aztán egy ideig mindez elmaradt. Néhány évvel ezelőtt viszont százszámra jelentek meg a legkülönbözőbb tematikájú színezők, gyakran felnőtteknek ajánlva. Majd ez a hullám is elcsendesedett, viszont a Tinta Könyvkiadó jóvoltából eljött a kifestőkönyvek új korszaka. Nálam most kettő landolt a Kiadványok a vizuális kultúra fejlesztéséhez című sorozatból, jelesül a Magyarországi lepkék kifestőkönyve és A magyar díszítés alapformái. Szilárd elhatározásom, hogy hamarosan belekezdek mindkettő dekorálásába. Második gyerekkor, meditatív célzat, a holtig való tanulás őszinte híveként a motiváció szinte mindegy. A magyar nép díszítőösztöne amúgy is minden egyes alkalommal lenyűgöz, a vakolattól a használati tárgyakig. Az idők mélyén gyökerező szimbolikától a nem is annyira rejtett erotikus utalásokig. A könyv végén az ismeretek bővítésének érdekében találunk egy rövid műleírást is a leggyakrabban előforduló motívumokról, a szívtől a tulipánon át a madarakig. Lenyűgöződés tekintetében ugyanígy állok a lepkékkel is. Nem a gombostű jut róluk eszembe, és ha rám szállnak, ami gyakori a kertben, legalább annyi ideig vagyok képes moccanatlanul álldogálni, mint Süsü a sárkány. Vagy még tovább. A kifestőnek az elérhető színorgián kívül és túl nem elhanyagolható gyakorlati haszna is van, tekintve hogy lepkehatározóként is csatasorba állítható. A felismerés öröme mellett ugyanakkor elidőzhetünk még az elnevezések pontosságán és nyelvi leleményein is. Mert persze egy káposztalepke-kolónia viháncolása is feldobhatja a figyelmes és elmélyült kertészt, de azért amikor azt olvassuk, hogy málna gyöngyházlepke, vagy szilva farkincásboglárka, esetleg kutyatejszender, netalántán pontozott azúrkék hangyaboglárka, akkor azért nyugodtan összecsaphatjuk a bokánkat az ismeretlen keresztapa/anya előtt, aki az állatok latin nevétől idáig jutott. 

Február 8.

Előbukkant a kertben a varjúháj. Óvatosan kicsippentjük a földből az elszáradt szárakat és hopp, ott vannak az új hajtások, hogy aztán majd egészen késő őszig nézegethessük a virágait. És mivel viszem magammal a kifestőmet, azt is tudom már, hogy ebben rajtunk kívül az ezüstös boglárka (Plebejus argus) is örömét leli majd rövid röpködése alatt. Látszólag kevés, ami egy lepkének megadatik, de a látszat csalóka, mint a téli napfény. Virágról virágra szállni és önnön szépséggel másokat elkápráztatni elég szép életpályamodellnek tűnik.