A hálaadás és a köszönet napja

Hozzám már hűtlen lettek a szavak. Nincsenek. És annyi minden más sincs. Pedig most írni kell, akár saját szavak nélkül nélkül, mások szavaival. Mert a hálaadás napja van ma. „Adjatok hálát Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében.” Ef 5,20

Hálát adok Édesanyámért.

A köszönet napja van. Köszönet az életért, a születésért. A családért, Mamáért, Papáért, Apuért, Szabolcsért, Keresztmamáékért, az unokatestvérekért. Az otthon melegéért, a felhőtlen gyerekkorért, a gyerekszobáért, az első szavakért, az első olvasmányokért. „Mátraalján, falu szélén /lakik az én öreg néném, / melegszívű, dolgos, derék, tőle tudom ezt a mesét. / Őzgidácska, sete-suta, rátévedt az országútra, megbotlott egy kidőlt fába, eltörött a gida lába.” (Fazekas Anna) A versekért, a verstanulásokért. „Ahogy első gazdája hívta, / mi is csak így becéztük: Mirza. /Sejtelmünk se volt, mit jelent a szó, /mit magával hozott a kiscsikó, /mikor egy tavaszi vásár után /udvarunkba vezette apám.” (Simon István) A dalokért, énekekért, a zenéért, zenetanulásért, a művészetért, művészekért. „Megmondom a titkát édesem a dalnak: /Önmagát hallgatja, aki dalra hallgat. / Mindenik embernek a lelkében dal van / és a saját lelkét hallja minden dalban. / És akinek szép a lelkében az ének, / az hallja a mások énekét is szépnek.” (Babits Mihály) 

Köszönet az útra indításért, támogatásért, biztatásért, a bizalomért, a felnevelésért, Apu halála után az egyedül is helytállásért. Az erőért. A példáért, példaadásért, példamutatásért. A kapcsolatokért, a barátokért, ismerősökért, akik az én barátaim, ismerőseim is lettek. Köszönet az utazásokért, kirándulásokért, a felejthetetlen élményekért. „Párisba tegnap beszökött az Ősz. / Szent Mihály útján suhant nesztelen, / Kánikulában, halk lombok alatt / S találkozott velem. / Ballagtam éppen a Szajna felé / S égtek lelkemben kis rőzse-dalok: / Füstösek, furcsák, búsak, bíborok, /Arról, hogy meghalok.” (Ady Endre) Köszönet a közös autóutakért. A beszélgetésekért mindig, mindenhol.

Köszönet az értékekért, az értékrendért. Hogy megtanulhattuk megkülönböztetni jót a rossztól, igazat a hamistól, tisztességet a tisztességtelenségtől. Hogy minden embert és helyzetet úgy fogadunk el, ahogy van. Hogy megelégszünk azzal, amit kaptunk és ha nekünk van, jut másnak is. Nemcsak a feleslegből, a kevésből is adunk. Elégedettek vagyunk. Hogy az életet pozitívan, optimistán, derűsen éljük. Vannak céljaink, azokat megvalósítjuk, érdemes küzdeni, hajtani, élni. „És érezzék egy kézfogásról rólad, / hogy jót akarsz, és te is tiszta, jó vagy; / s egy tekintetük elhitesse véled: / - szép dologért élsz – és érdemes élned” (Váci Mihály)

„Nem nyafognék, de most már késő, / most látom, milyen óriás ő - / szürke haja lebben az égen, /kékítőt old az ég vizében.” (József Attila) 

Köszönöm az erőt adó, biztató, szinte az utolsó pillanatig tartó mosolyt. Itt, az asztalomon is egy mosolygós fotón tekint rám, Kristóf kereteztette be. Soha nem felejtem Anyukám mosolyát. Már tudok emlékezni a mosolyára. 

Köszönöm a hitet. A reménytelenségben is a reményt. A szeretetet. 

„Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.” 1 Thessz 5,16-18