Prazsák Józsefné ma is tanít, és fáradhatatlanul munkálkodik Paloznakért

A Veszprém Megyei Honismereti Egyesület és a volt Kölcsey könyvesbolt dolgozói által havonta szervezett Cserháti Könyvszalon rendezvényeire járva kaphatunk képet arról, milyen gazdagok is vagyunk, ám erről a bőségről kevés fogalma lehet a közvéleménynek. Az értéktármozgalom éppen azt célozta, hogy legalább helyben, az adott településen élők vegyék észre, becsüljék meg mindennapi életük kincseit. Így irányult nagyobb figyelem azokra a honfitársainkra, helytörténészekre, pedagógusokra, énekesekre, kézművesekre vagy a falu legjobban főző asszonyaira, akik kutatják, őrzik, művelik és át is adják a hagyományokat, sőt újakat is teremtenek. Ilyen gondolatok vezettek Paloznakra, ahol először találkoztam Prazsák Józsefnével. 
Emmike története Szilágysomlyón, Erdélyben kezdődött, ahol édesapja hivatásos katona volt. Ott, a laktanyában született a kicsi lány 1944. február 4-én, majd alig egyhetesen utazott családjával Zentára, ahová az apát helyezték. Akkor is még csak négyhetes volt Emmike, amikor édesapja anyai nagyanyjához, Ceglédre menekítette őket. A negyvencentis hóban saját magát és egy nagybácsit befogva a fiákerbe húzták be a két kilométernyi úton a drága rakományt. A kislány Cegléden kezdett el zongorázni. Olyan tehetséges volt, hogy tízévesen negyedik lett egy országos korosztályos versenyen, ám jött egy betegség, ezért fordult másik kedvencéhez, a matematikához. 

Cegléden ismerte meg a férjét, majd jött Szeged, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán a matematika és a kémia szak, de elvégezte a műszaki ismeretek és gyakorlatok szakot is. Mire végzett, férjét, Prazsák Józsefet Győrbe helyezték, ahol a műszaki főiskola docense lett. Emmike követte. Kiváló iskolákba járt, kiváló pedagógusai voltak és kiváló tanártársai a szintén kiváló iskolákban, ahol tanított – összegzi most pályafutását. Összegzi, mert a nyolcvanhoz közeledve jelenleg is tanít és tesz mellette minden mást, ami lassan hatvan éve Paloznakhoz fűzi – mert ez lett a húsz évig tartó nyaralások vége; ide költöztek immár háromgyermekes családként. 
Miközben mindezeket megtudom, megnézzük a szépen karbantartott tájházat, majd átmegyünk a faluházba, ahol az önkormányzat is ülésezni szokott. A célra szolgáló díszterem sarkában két hintaló között faragott bölcső, amit, ha igénylik, kölcsönkaphatnak a fiatal szülők. A másik oldalon az ajándék Bösendorfer zongora, ünnepi rendezvények szereplője, a falakon, azok mellett is csupa ajándék a Paloznakon megforduló művészektől. 

Hogy teljesebb legyen a kép, egy asztalon kiadványok sokasága; helytörténet, verseskötet, album. Utóbbiba (Szendi György: Képek Paloznak múltjáról és jelenéről) belelapozva, a Paloznakért kitüntetés birtokosai között harmadikként szerepel Pra- zsák Józsefné, vele szemben, az Akikre büszkék vagyunk oldalon Habsburg Ottóval együtt szintén megtaláljuk, mint a Paloznak Jövőjéért Közalapítvány elnökét. Érdekes a történet: 
– Habsburg Ottó, a Páneurópai Unió elnöke volt a falu vendége. Behívott a polgármester, közölte, hogy siessek, mert ott vár már kétszáz vendég, és különben is, tegnap engem választottak a Paloznak Jövőjéért Közalapítvány elnökének. Szóhoz sem jutottam, mentem. 
Ez a választás sem történt előzmények nélkül. Az iskolai szervezések (megemlékezések, versenyek, ünnepek saját kézzel írt üdvözlőlappal, a gyerekek által készített ajándékkal) mellett Prazsák Józsefné az 1991-ben készített első után máig még több mint százötven kiállítást szervezett. Krúdy–Huszárik-estet (mivel Huszárik Zoltán Emmike férjének iskolatársa és legjobb barátja volt Aszódon), aminek végén levetítették a Szindbádot, Huszárik–Amerigo Toth-estet, koncertet adott Érdi Tamás, és még sorolhatnánk. Az alapítvány 2023-ig több mint 550 nyári kézműves-foglalkozást szervezett a tájház udvarán korhatár nélküli részvételi lehetőséggel, a művészek pedig, akik a foglalkozásokat tartották, családjukkal együtt egy hétig ingyen nyaralhattak a faluban. Jogos Emmike számtalan elismerése a helyitől az országosig, köztük a Paloznakért feliratú arany emlékgyűrű, amit folyamatosan visel. 
Lapozgatjuk a kiállításokról összeállított albumot, nézem a sok minőségi kiadványt, hallgatom, hogy minden évben, a falunapokon az új babák tiszteletére az önkormányzat faültetést szervez, a kálváriánál lévő vörös kőre az alapítvány adományaként rézcímke kerül a babák nevével, és egy jegyzett ón dísztálat is kap a család. Ugyancsak a falunapon szintén az alapítvány tanulmányi ösztöndíjat ad a fiataloknak. Legutóbb a kiosztott ösztöndíjak összege elérte az egymillió forintot. 

Igen, én is megkérdeztem: miből van ennyi pénze az alapítványnak? A válasz; magántámogatóktól, akiknek szintén fontos a sok közös cél. Mondhatnánk, feltéve, hogy van ember, aki ezeket a kapcsolatokat összehozza. Úgy hallom, Paloznakon Prazsák Józsefné mellett még sok ilyen ember él.