Nem minden gólya vándorol, inkább alkalmazkodik

Ha sikerül túlélniük a tél viszontagságait, a következő télen is jó eséllyel maradhatnak helyben, mivel ekkor már meglehetős rutinnal, kidolgozott túlélési stratégiával rendelkeznek. Az MME külön kiemeli, hogy a fehér gólyák áttelelési próbálkozása egy természetes alkalmazkodási folyamat része. – Mindez Spanyolországban, Portugáliában sokkal markánsabban érzékelhető, ott, illetve az európai mediterrán területeken már jelentős számban hagytak fel a vándorlással a gólyák. Mivel megélhetésük biztosított, kisebb kockázatnak tekintik a helyben maradást, mint a hosszú és fáradságos út megkezdését. Számuk évről évre nő, és a határok is tolódnak északra – mondta a téma kapcsán lapunk által megkérdezett Pócsi Béla tapolcai madarász, díszmadártenyésztő.
– Az viszont nagyon sajnálatos, hogy az áttelelő gólyák, főként az általam említett területeken, táplálékuk jelentős részét az embertől származó hulladékból szerzik be. Nem kell vadászni, csak megtalálni egy-egy „lelőhelyet" és már biztosított nemcsak a téli, hanem az egész évi szükséglet. Talán nem kell mondanom, hogy ennek a folyamatnak óriási veszélyei vannak, s nem véletlen, hogy a madártani egyesület is igyekszik számos fórumon azt tudatosítani minél több emberben, hogy az áttelelő fehér gólyák nem szorulnak emberi segítségre. Azonban ma már nem csak a tudatos és jó szándékú etetésről kell szót ejteni s jelezni, hogy az szükségtelen. Ennél jóval összetettebb a kérdés, hiszen a környezettudatosság, a természetvédelem, az ökológiai rendszer megóvása nincs jelen kellő súllyal az emberi lét egészében, s ennek egyfajta megnyilvánulása az áttelelő gólya. Hangsúlyozom, nem azzal a példánnyal van a probléma, amely télen is talál a természetes élőhelyén táplálékot, hanem azzal a jelenséggel, hogy sok helyen a szemétből, hulladékból élnek, azaz a nem kívánatos emberi tevékenység változtatja meg az évezredek alatt kialakult életfeltételeket. Nem beszélve az olyan „mellékhatásokról", amikor nyakra, szárnyra, lábra tekeredett dróttal vagy a fején lévő nejlonzacskóval látok, egyelőre csak képeken, áttelelő gólyákat – tette hozzá Pócsi Béla.
Azt még megjegyezte, hogy a beteg, sérült madár viszont valóban segítségre szorul, és szerencsére vannak erre szakosodott létesítmények hazánkban, mint például a hortobágyi Madárkórház és Madárpark, ahova éves szinten nagyjából háromezer madár érkezik be, köztük sok gólya.