Balázs Géza professzor: A nyelvi összeomlás elkezdődött

– A trágárság eredetileg a mágikus, szakrális nyelvhasználat, a kimondott szó erejébe, hatásába vetett hit következménye. Valamit nem szabad kimondani, ám elfojtva ott az ember tudatalattijában, és indulati, feszültséglevelező s egyben tabutörő jelleggel kirobban belőle. A vallásoktól való elfordulás, az emberi együttélési szabályok lazulása, a szellemi elsivárosodás következtében a társadalmi érintkezésben egyre gyakoribbá, következmények nélkülivé vált. Pár évtizede egy ismeretlenre is rászóltak, ha trágárkodott. Ki merné ezt ma megtenni? A hagyomány közeli szómágiával még eredeti szerepében találkozhatunk a szóbeliségben máig erősebb romáknál. Az „egye meg a rák a szívedet” szófordulat átok szándékú beszéd. Némelyik rímes formát követ: „Legyen neked Balatonon villád, és üljél benne betegen, bénán”. Figyeljük meg, hogy nyugalmi állapotban lehetetlen káromkodni. Nem nagyon tudunk trágár szavakat, kifejezéseket felidézni. Ám, ha „felforr valakinek az agyvize”, jön csőstül. Újabban azonban a feszültségmentes hétköznapi beszédben is sokan használnak trágár, durva szavakat, kifejezéseket. Ebben az esetben ezek elveszítik indulati tartalmukat, és beszédtöltelékké, majdhogynem jelentés nélküli elemmé válnak. Erre mondja „büszkén” a magyar, hogy van egy olyan szavunk, amely minden mondatrészi szerepben előfordulhat, és azzal az égvilágon minden elmondható… Nem fogom kimondani, könnyű kitalálni, talán az egyik leggyakoribb mai magyar szó…

– Ismert jelentéstörténeti fejlődés, hiszen egykor a franc szó is csúnyának számított, ma fel sem kapjuk rá a fejünket. 
– A franc betegségnév volt, a vérbajt jelentette, a frász görcsrohamot, a nyavalya is valamiféle betegséget, és ha valaki kimondta ezeket a szavakat, főleg másnak kívánva, a betegség visszaszállhatott rá. Ma a franc egye meg, a majd frászt kapott, a nyavalya essen beléd felcsattanásról ilyen tényleg senkinek nem jut az eszébe. A hülye szó az eredetét tekintve azt jelenti hűlő, hideg az arca, azon látszik a baja, hüledezik, hülyedezik. Ma jelzős szerkezetben gyakran használjuk, de jelenlévő emberre ma sem illik mondani. A gyerekeket még igyekszünk arra tanítani, hogy kerüljék a trágárságot, mintha lenne bennünk maradványa a régi szómágiának, és persze a társadalmi illemnek.

– Maradjunk is a fiataloknál, akiknek feltűnően trágár lett a beszédük, az egymás közötti kommunikációjuk. Elromlott a stilisztikai érzékük, vagy valami más történt?
– Az idősebb korosztálynak ez a beszéd, ez a stílus bántja a fülét, de a mai közbeszéd, és ennek nyomán a fiatalok az úgynevezett „négybetűs” szavakat és trágár kifejezéseket már nem indulati elemként, hanem beszédtöltelékként használják. Kötöttségek nélkül. Ennek a stílusnak kontrollálhatatlan kommunikációs technológiája született, az internet. A beszédtöltelékként használt trágárság azt a ma divatos viselkedésbeli normát mutatja, hogy fiatalosak, lazák vagyunk, buli az élet. A társadalomkutatók azonban tudják, ez mennyire a felszín, és alatta mennyi kommunikációs probléma rejlik. Az idősebb korosztály még különbséget tesz a nyilvános és az indulati magánbeszéd között, a fiatalok már nem, vagy csak alig. És létezik a tér a kettő között, amikor az anyuka, ha haragszik, vagy fegyelmez, trágár szavakkal neveli a gyermekét. A buszon hallom, amint egy anyuka így kiált rá a rendetlenkedő gyermekére: a k*va anyád. Eszébe sem jut a káromkodás eredeti jelentése: magára vonatkoztatott egy elemi sértő formát. A mai gyerekek ezt a stílust már a babakocsiban tanulják az interneten szocializálódott, a gyermek mellett is a világhálón függő anyukájuktól. 

– A fokozás azonban egy idő után nem folytatható. Mi lehet a durva hétköznapi beszéd következő fejlődési fázisa?
– Szakadás állt be a nyelvi szocializációban. Ha egy gyerek nem tanulja meg a választékos beszédet, akkor eltűnnek az árnyalatok, a választékosság, felszakad az ösztönnyelv. A csúnya beszéd ösztönös, a választékos beszédet, a nyelvi illemet az emberekre a társadalom erőltette rá. Az ősközösségben bizonyosan nem voltak nyelvi szintek, ezek csak a tagolt társadalmakban alakultak ki. A nyelv jelölő eszköz, afféle társadalmi lakmuszpapír. Tehát úgy tűnik, visszatérőben vagyunk egy ősi, társadalmi ösztönnyelvhez. 

– Forradalmi robbanás, vagy vannak előzményei? 
– Az ötvenes években, a kommunizmus idején nagy váltást jelentett, hogy megjelent Magyarországon a tegeződés. Addig sok családban nemcsak a szülők, hanem még a testvérek is magázódtak. A tegeződés elhozta az egyenlősdi korszakát, amelyben bármi bárkinek mondhatóvá vált. Eltűntek a nemek közötti különbségek, szűkült a nyelvi minta. Ez azután fokozatosan szakította át a gátakat, oldotta fel a fékeket, az emberek úgy kezdték érezni, nekik mindent szabad. A szabadosság egyébként is a felnőttség jele, mint tizenhárom éves korban a dohányzás vagy a szex. Ha a felnőtt káromkodik, a gyerek is azt teszi. Így válik lassan nyelvi divattá, hiszen ha sokan csinálják, miért maradnánk ki belőle. Mindehhez hozzátette a magáét a média, különösen a filmek és a show műsorok vulgarizálódása. Egyirányú utca, amelyik még lejt is. Egyre kevésbé lesz fontos a választékos beszéd, jószerével alig van már rá minta, a nyelvi indulat és durvaság tartósan velünk marad. A jelenség az individuális társadalmakban hamarabb jelentkezett. Mi, magyarok még csak most indultunk el ebbe az irányba. A nyelvi összeomlás elkezdődött.