Teljes életmódváltás

2022.05.15. 08:00

A fogyókúra szabálya: csak lassan a kilókkal

A tavasz érkezte sok nő számára egyenlő a fogyókúrával. Már a nyárra bikinialakot szeretnénk, és ezért meg is teszünk mindent. Többnyire azonban csak egy ideig. Pedig az egészséges, szép fogyáshoz nem elég néhány hét vagy hónap, hiszen a kilók sem annyi idő alatt csúsztak fel.

Tóth B. Zsuzsa

Pintér Krisztina fogyás közben. Azóta még csinosabb, de nem áll meg, míg el nem éri az ideális testsúlyt

Forrás: családi

Az ajkai Pintér Krisztina tavaly nyáron döntötte el, hogy elég volt a súlygyarapodásból és a magas vérnyomásból. Havi néhány kilót adott le, mostanra nagyon jó formában van, de még nem érte el célját. 
– Mivel fülakupunktúrás addiktológus és reflexológus természetgyógyász vagyok, egy idő után úgy éreztem, hogy példát kell mutatnom a hozzám fordulóknak. Addigra már 162 centiméteres magasságom mellett 93,5 kilogramm volt a súlyom, és kiugró vérnyomásértékeket mértem. Úgy döntöttem, hogy ez így nem mehet tovább. Nem ettem sok édességet, szénhidrátot, de ha úgy adódott, képes voltam este 11 órakor is jól bevacsorázni. Közben keveset mozogtam. 
– Elmúltam ötvenéves, tudtam, ez nem tartható. Eldöntöttem, hogy egy év alatt 65 kilogrammra fogyok le. Most 70 kiló vagyok, tehát még öt kilót le kell adnom a nyár közepéig – mondja Krisztina, aki elkezdte saját magát kezelni akupunktúrával, valamint odafigyelt az étkezésére. Arra, hogy mit és mikor eszik. – Teljes életmódváltás kell ilyenkor. Elhagytam egyes ételeket, például az üdítőitalokat és a szénsavas leveket. Odafigyeltem arra, hogy naponta két és fél, három liter vizet igyak, az tisztítja a szervezetet és segíti a fogyást. A munkahelyemen sokat mozgok, sétálok, és elkezdtem úszni, mert a mozgás is fontos. Ahogy a kilók fogytak, úgy a vérnyomásom is elkezdett kúszni lefelé, energikusabb lettem, egyre könnyebben mozogtam. A harmadik emeleten lakom, de már akkor sem kell megállnom a lépcsőn felfelé pihenni, ha tele vagyok csomagokkal. Jobb a közérzetem, jobban alszom, nem az emésztésre fordítja a szervezetem az energiát – magyarázza Krisztina. 

Pintér Krisztina a fogyókúra előtt
Forrás: családi

Azt jól tudta, hogy nem szabad hirtelen fogynia, csupán havi néhány kilót, különben beleesik a jojóeffektus csapdájába. Pedig ő szeretné megtartani az elért súlyt. Amellett a hirtelen nagy fogyástól a bőr is megereszkedik, neki sikerült ezt is elkerülnie. – Nagy akaraterő kell a fogyáshoz. A kedvenc bonbonomból naponta egy dobozzal megennék, de csak heti két szemet engedtem magamnak. Havonta egy pizzát is elfogyasztok, szóval van néha egy kis kilengés, de minimális. Örülök a sikernek és annak, hogy egyre többen kérdezik, miként értem el a fogyást. Szívesen adok tanácsot mindenkinek – mondja Krisztina, akinek az átváltozását olvasóink is láthatják a képeken. Pedig a legutóbbi felvétel nem is most, hanem korábban készült, Krisztina azóta még csinosabb. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában