Olyan nincs, hogy ő ne legyen itt – Az Óváros téren megállunk egy padnál

– Eddig lépcsőházakban húztam meg magam, most a Takácskertben éjszakázom. A lépcsőházak? Azok zárva vannak, nekem kell megkeresnem azokat, amelyeket esetleg nyitva hagynak – mondja, miközben a nyári melegben a vizéből kortyol.

Sok lépcsőházból részegen hazatérő fiatalok zavarták ki. Annak ellenére, hogy a vírus miatt az ellátóhelyekre nem lehet bemenni mosakodni, és nem mossák a ruháikat a fedél nélkül élőknek, ő fürdik és mosatja a ruháit. A kórház melletti temetőnél van egy csap, ott senkit sem zavar. Meg is borotválkozik.

– Nézd csak, itt a tisztasági csomagom. Ez egy túlélőszett, amit mindig magammal hordok – mutatja büszkén.

Sokan segítik, vetem fel. Azt mondja, ez tényleg így van.

– Egyik legnagyobb segítőm Porga Gyula polgármester. Aki nem ismeri, csak az mondhat rosszat róla, aki személyesen megismeri, tudja, hogy egy igazi ember. Persze számomra olyan helyet kiutalni, ahol meghúzhatnám magam, ő sem tud, hiszen azokat az ingatlanokat családosoknak tartják fenn – vélekedik Jóska. – Türelem – ezt pedig Nagy Károly atya mondta. Az a hitvallásom, hogy imádkozz ott, ahol senki sem lát, de az a szívedből jöjjön, eszerint élek az utcán. Imádkozom mindenkiért, főleg a rossz emberekért. A leglényegesebb: én már nem kérek pénzt. Hozzám idejönnek az emberek. Ez tudod, mióta van így? Amióta mondják egymás között, hogy a Jóska nem iszik alkoholt.

Pedig innen nem messze, a parkolóból, a fa alól vitte el a mentő Jóskát. Két éve, május 13-án. Úgy meséli, hogy el volt vizesedve teljesen, a két combja a duplájára dagadt, a víz a tüdejére, szívére ment, meséli. Összeesett, a veszprémi kórházban mentették meg az életét. Azt mondja, hogy akkor fent járt az Úrnál.

– Kérdeztem is Károly atyát, hogy nem azért küldött vissza az Úr a földre, hogy terhet vegyek le a válláról? Károly atya is sokat segít, ő élelmez engem. Nagyon szigorú, kemény ember, de igazságos. Előfordul, hogy hajléktalan társaimnak én adok ételt – mondja, miközben autó lassít, int a sofőr Jóskának, ő büszkén vissza. – Mondom nekik, hogy tegyétek le az italt, mert én is le tudtam tenni, de olyan mértékben van jelen sokuk életében az alkohol, hogy onnan már nem nagyon van visszaút.

Elárulja, hogy ő a betegsége után tette le az üveget. Elárulja, a nőkkel nem volt szerencséje az életben. Négy élettársa volt, köztük diplomás hölgyek.

– Egy lókúti asszonnyal éltem a legjobban. Ő nem ivott, a tanult nők viszont jobban ittak, mint én. Egymást húztuk le – állítja.

József jutaspusztai, karos­széria-lakatosnak tanult, ám egy percet sem dolgozott a szakmájában. Szerinte nem fémmel, hanem fával kellett volna dolgoznia, azt az anyagot nagyon szerette. Több mint tíz évig dolgozott a Bakony Műveknél. Ha akadt egy kis mellékes, már ment is szórakozni.

– Nincs mit szépíteni, kifolyt a kezemből a pénz, miközben a barátaim körülöttem építkeztek, szép lakásba költöztek. Én pedig?… Éltem. 41 éves voltam, és az jutott akkor eszembe, hogy leéltem legalább három életet.

Nincs jövedelme, csak annyi jut neki, amit az utcán kap. Folyamatban van a hivatalban ezzel kapcsolatban az ügye, az ígéretek szerint negyvenezer forint körüli összeggel számolhat majd, ha minden pecsét a helyén lesz. De akkor is folytatja azt, amit eddig.

– Amíg élek – teszi hozzá. – Harminchat százalék a tüdőkapacitásom. Ami azt jelenti, hogy nemcsak az alkohol rabja voltam, hanem a dohánynak még vagyok is. Nem akarom és nem tudom letenni: 44 éve szívom, 58 éves vagyok. Szinte mindent megbántam... Ha vissza lehetne forgatni az idő kerekét, akkor kiszakadnék a családból, legalább tíz évvel korábban, mint ahogyan egyébként történt. Apám miatt, aki még most is él.

Állítja, megy délután Várpalotára az anyukájához.

– Ő gyógyíthatatlan beteg. Három hónapig stagnált az állapota a kórházban. Már 81 esztendős, a napokban nagyon leromlott az egészsége, sajnos nem tudok vele kommunikálni. Vagy túlélem, vagy nem… Neki könnyebb lesz meghalni.

Jóska eddig könnyezett, most sírva fakad.

Egy kis idő múlva szóba kerül a húga, akivel nemrég ismét felvette a kapcsolatot azért, mert az édesanyjuk ennyire beteg.

– Persze jólesne, ha elvinne a kórházba kocsival, de nem szól. Viszont feltöltötte a telefonomat. Minden pénzemet Várpalotára teszem el, a buszjegyre – mondja szabadkozva. – Én rontottam el mindent, senkit sem hibáztatok. Egyfajta menekülés volt a részemről az alkohol, ott volt a példa előttem. Szerettem élni! Több ház felépítésénél ott voltam, szerettem és tudtam dolgozni. A nők nem emeltek fel, de nekem kellett volna észnél lennem. Mindenem tönkrement. Az egészségem és az egzisztenciám.

Jóska karácsonykor és húsvétkor is itt van. Itt, az Óváros téren. Ha egy napig nem jön, sokan keresik, hogy merre van a Józsi. Mert olyan nincs, hogy ő ne legyen itt.