Késsel-villával ássuk meg saját sírunkat – Dr. Zacher Gábor előadása a függőségekről

Ezzel szemléltette a hazai alkoholfüggőség mértékét Zacher Gábor toxikológus főorvos hévízi előadásán, amelyet a helyi plébánia és a TÉT Alapítvány szervezett. S az egyetemi docens meglepő kijelentéssel kezdte: rosszul használjuk a függőség kifejezést, hiszen negatív jelentéstartalommal bélyegezzük meg, holott a Magyar értelmező kéziszótár szerint csupán ragaszkodást, hozzászokást, szükségletet jelöl.

Belegondoltunk már, 24 óra alatt mennyi ilyennel van dolgunk? Kütyük, cigi, kávé, kaja, alkohol…, drog csak valahol a sor végén, keveseknél. Lássunk néhányat – magunkról.

Az nem kérdés, hogy a nikotin az egyik legintenzívebb függőség az ember életében, pedig nagyon könnyen le lehet szokni: egyetlen mozdulattal, most. Zacher főorvos viszont sorolja időhúzó ellenérveinket: még nem szívtam el az utolsót, majd a születésnapomon… Persze néhány hétig lenne egy kis alvászavar, jönnének a pótcselekvések, például éjszaka a csokis parány nassolása, s néhány kiló felugrana – de meg lehet csinálni.

Aztán itt van a koffein. E tekintetben az számít a tudomány szerint függőnek, aki naponta 150 milligrammot fogyaszt. Ez két és negyed kávé. Jó reggelt, függőtársak…!

A kettő együtt pedig igazi láncolat. Ismerős? Reggel csörög a vekker vagy a mobil, az ember nagy nehezen feltápászkodik és elkezd köhögni, mert „természetesen” van egy krónikus hörghurutja, így hát azonnal rágyújt, amitől elmúlik a roham, hisz a nikotinnak és a meleg füstnek van ilyen hatása, majd lefőzi az első kávét, megérzi az illatát, s máris jobb. Aztán jöhet is a második cigi. Komoly függőségi lánc, ébrenlétünk első néhány percében. Aztán később jön a többi.

Például a munkaalkoholizmus. Sokszor nem tudjuk felmérni, mikor éltük fel a saját tartalékainkat; kimerülünk. Zacher Gábor feltette a kérdést: – Ültek már a gép előtt egyszerű magyar mondatot olvasva, aminek már hatodjára futottak neki, de nem értették? Ez az a pillanat, amikor azt kell mondani, elég. Tudni kell „semmit csinálni”, a hétvégén például nem takarítani, piacra menni, rokonlátogatóba loholni. Ha az ember nem lassít, nem kapcsol ki, csak járja a mókuskereket, akkor megjelennek a pszichoszomatikus tünetek, fejfájás, puffadás, „megatöbbi”, végül pedig megérkezünk a kiégéshez, amely egy éve már hivatalosan is betegségnek számít, elég komoly kísérőtünetekkel.

S ha mindennapi kis életünket tovább vizsgáljuk, akár a gyógyszerfüggőséget is azonosíthatjuk. Amikor különféle szermaradványokat kutattak a Dunában, a mennyiséget tekintve az altató- és nyugtatószerek kenterbe verték a többit, a kokain a második helyre szorult, harmadik legtöbbként pedig antidepresszánsokat mértek. Az altatókkal jellemzően a nők, az orrcseppel viszont főként a férfiak élnek, merthogy utóbbi is függőség, amely itthon nagyjából 25 ezer embert érint.

Ok mindig van, áprilistól októberig az allergia, az év másik felében pedig a megfázás. A férfinátha „halálos betegség”, az első 36 óra olyan súlyos, mint a vonatgázolás. Ilyenkor leginkább kezünkbe fogjuk a tévé távirányítóját, de ha már messzebb van, akkor ehhez is segítséget kérünk. Fújunk, csöppentünk, és elmúlik, de következményként kiszárad az orrnyálkahártya, és akár az orr­sövény is kilyukadhat – vázolta e függőség következményeit az előadó.

Hogy most, újságolvasás közben ki hányadik cigijét szívja, az megbecsülhetetlen, de annyi tény, hogy a 16 éves magyar fiatalok sajnos elsők Európában, a füstölés miatt pedig évente 20 ezer ember hal meg itthon, ami sokkal több, mint a kábítószer okozta halálozás. De vajon jó-e az uniós elrettentő stratégia, az, hogy a cigis ­dobozokon vért köpő, haldokló embert, roncsolt tüdőt, impotens férfit látunk? A főorvos szerint nem, mert hol érdekli az a 16 éves ifjút, hogy mi lesz húsz év múlva? A svédek – bár ők a koronavírus-járvány kezelésében nem túl jól szerepeltek – e téren rendkívül eredményesek: néhány esztendő alatt ebben a korosztályban 30 százalékkal csökkent a dohányosok száma. A titok pedig egyetlen mondat volt: ha dohányzol, büdös leszel. Ez pedig érv például egy udvarlási hadműveletben lévő legénynek, így hát inkább nem gyújt rá, hogy még jobban bejöjjön a kiszemelt kisasszonynak.

Az elrettentés más függőségek esetében sem hatékony, inkább valami más kell, a pozitív kommunikáció. A fiatalok első berúgása után sem a büntetés, a kiabálás, a kiakadás a megfelelő szülői magatartás. Zacher Gábor (mert ilyen vele is előfordult) a „kaland” után – 16 évesen két haverja húzta haza – másnap reggel csak két mondatot hallott az édesanyjától: „Ugye, tudod, fiam, hogy ez nem volt helyes?!”, illetve „Szerintem mostantól ismerni fogod a keretei­det”. Ő is ezt mondta a fiának, néhány évtized eltéréssel, s egyikőjüknek sem volt gondja később az alkohollal, az elő­adás estéjén is együtt készültek söröz­ni egy fesztiválon.

S akkor néhány szám: hazánkban 800 ezer függő van, közülük 600 ezer a férfi és 200 ezer a nő. Előbbieké „csapatsportág”, utóbbiak viszont inkább otthon isznak, „a saját pszichoszociális gettójukban”, és társadalmi megítélésük is más. A 16 éves magyar fiúk egyébként Európában az elsők az alkoholfogyasztás szempontjából, a lányok a harmadikok. Fociban jó lenne – de így?!

S még egy tanács a főorvostól, a beszélgetés „lány versenyzőnél anyukai, fiú versenyzőnél apukai feladat”. És nem indulhat úgy, hogy egymást biztatják a szülők, na, mondd meg neki te, fiam!

Alkoholt fogyasztani amúgy nem bűn: két fröccsig, két sörig, két felesig. A választó­vonal mindig a harmadik, mert onnantól nincs megállás, de ezt a keretrendszert meg lehet és meg is kell tanulni.

És bár nem gondolnánk, de a túlsúly és az elhízás is függőség következménye; a faló­gének okozzák a problémát. Harmincezer éve az ember néha elejtett egy-egy bölényt vagy mamutot, de ha nem, akkor fatörzset, mohát rágcsált. Genetikailag bennünk van, ha magas kalóriatartalmú ételhez jutunk, akkor abból minél többet akarunk enni, mert ki tudja, mi lesz holnap. Újabb jó mondat Zachertől: enni szeretünk, mert az jó, s általában nem is a test eszik, hanem a lélek, de Magyarország késsel-villával fogja megásni a saját sírját.

Hazánk ugyanis e téren is világligás: az elhízott felnőttek arányát tekintve a negyedik az Egyesült Államok, Mexikó és Új-Zéland után, de a probléma globális voltát jellemzi, hogy most 158 millióra becsülik az elhízott 5–19 év közöttiek számát, és ha a tendencia nem változik, akkor ez tíz év múlva 250 millió fölé nő. Egy friss kanadai kutatás pedig azt is kiderítette, az elhízott férfiaknál 33, a nőknél 22 százalékkal megnő a daganatos betegségek kialakulásának valószínűsége.