„Mindszentkállán ér a meteorológiai nyár. Befűtök tehát”

Május 30.

Performansz Balatonfüreden a Pajtás hajó tragédiájának évfordulóján. Ez volt a legnagyobb hajószerencsétlenség a Balatonon, 22 halottal. Plusz az ötvenes évek szűk levegője. Az eseményt Buvári Tamás vezényli, veszprémi művészek a szereplők. Szeretem ezeket az embereket. Felállunk a parton, néhány méterre attól, ahol annak idején a Pajtás felborult, a víz felé fordulunk. Azért néhány dolog végigfut ilyenkor, háton, fejben. Aztán a szárazföld felé, és a közösségre gondolunk, arra, ami mi most vagyunk. Ez is érdekes. Nem mondhatnám, hogy túl nagy feltűnést keltünk, pedig egy kamera is rögzíti a jelenetet. Talán azt hiszik a korzózók, hogy esküvőről, keresztelőről jövünk.

Június 1.

Mindszentkállán ér a meteorológiai nyár. Befűtök tehát. Hűvös egy pünkösd, annyi szent, még a lélek is fázik.

Clint Eastwood kilencvenéves lett. Fantasztikus formában van, semmi jelét nem adja, hogy felhagyna a filmezéssel. Nyilván a Covid is lepattan róla, akár a golyó. És egyre jobb filmeket készít. Azt mondják, akinek halálhírét keltik, sokáig él. Eastwoodnak eszerint komoly esélyei vannak a matuzsálemi kor elérésére, tekintve, hogy az utóbbi három évben már kétszer is elköszöntek tőle a You Tube-on, és az álhír szép köröket írt le a közösségi oldalakon is. Viszont nem kell meghalnia ahhoz, hogy „nagy legyen”, már életében legenda. A Gorillaz nevű fantomzenekar dalt írt róla. Az általa megformált Piszkos Harry, azaz Callahan egyik mondása („gyerünk, hadd legyen jó napom”) Amerikában beépült a köznyelvbe, olyannyira, hogy még néhai Reagan elnök is használta egy beszédében. Eastwood rendezőnek talán még jobb, mint színésznek, ugyanakkor kitűnő zeneszerző is, valamint remek ízlésű jazzbolond. Az éjfél a jó és a rossz kertjében című filmjének zenei albuma az egyik legjobb a műfajban. Cassandra Wilson, Diana Krall, Tony Bennett, Joshua Redman egy lemezen, és még Kevin Spacey is beszáll énekelni. Két fia és öt lánya van. Az egyikükbe, Francescába egyszer belefutottam Miskolcon. Remek színésznő. Clint Eastwood republikánus. Ez nem túl gyakori Hollywoodban. Egyszer egy széket Obamának nevezett, és hosszan beszélt hozzá. Erről az akciójáról később azt nyilatkozta, hogy „erre a demokraták azt hitték, szenilis lettem, a republikánusok pedig biztosak voltak benne.”

Eastwood természetesen tel­jesen normális, Amerikában viszont komoly gáz van. Hajlok rá, hogy nem elsősorban a rasszizmussal, hanem az erőszakkal. Pro és kontra. Minden oldalról.

Június 2.

Ez itt most a legnagyobb aszály, amit valaha közelről láthattam. Az amúgy is agyagos, kötött föld akár a beton. Ez kizárólag a gyomokat nem zavarja. Súlyosbító körülményként a tetvek is elemükben vannak. Öröm az ürömben, hogy hű szövetségeseim, a katicabogarak keményen odacsapnak nekik. Elképesztő, hogy egyetlen, egyébként szelídnek tűnő, bájos példány mennyit képes megenni belőlük. Már az öröm, hogy egyáltalán vannak, és nem estek áldozatul a sárga inváziónak, mert erre azért volt esély néhány éve, a nagy katicapara idején, de úgy tűnik, nem adják olcsón az életterüket. Amit viszont évek óta nem láttam (nem akarom elkiabálni), az a krumplibogár. Nem mintha hiányoznának, mert élénken él az emlékezetemben az időszak, amikor százasával szedegettem le őket az összerágott levelekről. Egy rosszabb volt náluk, a spanyolcsiga, na, azokat sem sírom vissza. Már komolyan gondolkodtam néhány indiai futókacsa csatasorba állításán, tekintve, hogy ők az egyetlen élőlények, akik nem lesznek rosszul a spanyolnak már a puszta látványától, sőt, ki is nyuvasztják. Szóval, ha belegondolok, ha választani kell, inkább a levéltetű.

Június 3.

A magyar nyelv, ez az élő csoda, szüntelenül elkápráztat. Többek között a változásával, megújulási képességével. Szavak tűnnek el, kopnak ki a használatból, és újak jönnek helyettük, új helyzetekre válaszolva. Ilyen például a karanténpék és a büntetőfékezés. Az utóbbi jelenség elterjedésével lassan érdemes lenne kezdeni valamit. A büntetőfékező ugyanis ön- és közveszélyes pszichopata, és nem nagyon értem, hogy mi különbözteti meg a potenciális gyilkostól. Amit tesz, arra nem lehet mentség, hogy akivel szemben elköveti, esetleg kissé lomha. A büntetőfékezőt könnyű felismerni. Általában egy bizonyos márkát preferál, és ő az, aki pár másodperccel az eset előtt még mögöttünk haladt, néhány centivel a csomagtartónk mögött, amivel szintén az életünkre tört.

Meghalt Christo, a művészet csodálatos mosómedvéje. Mindent becsomagolt, ami megtetszett neki valami miatt, hidaktól a Reichstagig. Unalmasabb lesz nélküle.

Borítóképünkön a Dömsöd (korábban Pajtás) személyhajó 1961-ben a Ráckevei-Dunán Fotó: Fortepan/Umann Kornél