Balatoni impressziók – Élet a járvány után

Június 21.

A leghosszabb nap. Innentől kezdve rohanunk a télbe. Úgy is néz ki az egész. Szakad az eső, tombol a szél, van vagy 14 fok, szép, enyhe november.

Június 22.

A szomszédban a Feri rádióval védekezik a rókák ellen. Megértem. Azt a korzózást, ami itt megy fényes nappal… Egy betoppanó medvén sem csodálkoznánk. Némelyik „slágertől” alighanem a megyéből is kifut a ravaszdi, de néha akadnak biztató hangok is, például váratlanul felcsendül az ötvenötödik születésnapját ünneplő Satisfaction. Nem öregszik.

A zene egyébként bizonyos iskolák szerint, melyeket hajlamos vagyok követni, nemcsak a baromfiudvar védelmében alkalmazható sikerrel, de a növények is kedvelik. Nyilván nem elsősorban az izlandi halálmetált, de azért elég tág a spektrum. Alighanem boldogan távozott a helyszínről az a több mint kétezer cserepes növény, „akiknek” a barcelonai operaházban adtak koncertet a teátrum művészei.

A járvány miatt meghirdetett vészhelyzet megszűnt, de az első előadáson nem emberek foglalták el az ülőhelyeket, hanem növények. A projekt ötletgazdája, Eugenio Ampudio képzőművész szerint a Covid alatt a természet visszafoglalta azokat a helyszíneket, amelyeket elraboltunk tőle, és ezzel az akcióval kívántak rávilágítani az abszurd helyzetek sokaságára. Zseniális. A közönség érdeklődve hallgatta Puccini Krizantémok című vonósnégyesét, majd elajándékozták őket a frontvonalban dolgozó egészségügyi harcosoknak. Ez meg szép.

Kórházban, látogatóként. A mi hőseink elég ziláltnak tűnnek, ami nem csoda, amúgy is emberfeletti munkát végeznek, amire még rátettek néhány lapáttal az elmúlt hónapok. A magyarok kapcsolata az egészségüggyel elég szerteágazó, a véleményük igencsak eltérő, a skála széles, akár a növények és a popzene tekintetében. Véleményem szerint ez is, mint oly sok minden más, emberfüggő.

Lefordítom: a benyomásainkat, ne adj’ isten, ítéletünket nagymértékben meghatároz­za, hogy személy szerint kiket fogunk ki, ha rákényszerülünk. Mert van gyökér biztonsági, aki egy kórházban is úgy viselkedik, mintha kidobóember lenne egy bárnak álcázott kokainelosztóban, és van határozott, ám megértő. Akad érzéketlen nővér, és akad tüneményes. Mint ahogy közönyös orvos és végtelenül türelmes, lelkiismeretes, empátiával teli. Mi nagyon kevés kivétellel kifogtuk a második verziót. Mák. Nem is akármekkora.

Az „orvosunk” egy valószínűleg ukrán hölgy, bájos akcentussal és teljes elhivatottsággal. Nem nyugszik, amíg alaposan ki nem vizsgál(tat) mindent, lezárva ezzel egy hosszú, bizonytalanságot keltő tétovázást. Majd következik valami végtelenül megható, amin azért még elmerengek néhány napig. Belefutok Alto doktorba. Ha ő nincs, tizennyolc évvel ezelőtt nem érem meg a következő reggelt. Alto doktor ugyanis gyanút fogott, hogy nem a náthától (előző diagnózis) kezdek lebénulni, hanem idegméreg lesz ez a talpán. Megköszönöm neki az életem közel két évtizedét, amit a világért ki nem hagytam volna úgy egyébként. Mondom neki azt is, hogy ő életem diagnosztája, és ezt rögtön kétféleképpen is értheti. Azt válaszolja, hogy neki öröm, ha van értelme annak, amivel foglalkozik. Na így. Ja, még egy. Ez sem világrengető felismerés, viszont bizonyosság, hogy ne menjen le a nap a te haragoddal. Első éjszaka elég rondán összerúgtam a port az egyik biztonsági őrrel. Másnap megbeszéltük. Harmadnaptól hosszasan beszélgettünk. Feltámadt bennünk valami, valaki.

Június 24.

Könyvet hoz a postás Zoli. Egy végtelenül kedves és túlzottan szerény hölgy küldte, maga a szerző. A mű címe Balatoni impressziók, a szerző neve Kovács Emőke. Rögtön ideírom az illusztrátort is, mert azonnal beleszerettem a képei­be, Fekti Vera festőművész. Gondoltam, rögvest belelapozok a kötetbe, aztán majd később belemegyek jobban, de nem így lett. Nehéz letenni ugyanis. Ez is közhelyszerű lesz kissé, de mindenkinek kötelező, akinek bármi köze van a Balatonhoz.

A Balatoni impressziók egyszerre hely- és kultúrtörténet, sorsok, életpályák felvillantása Eötvös Károlytól Lipták Gáboron és Tatay Sándoron át Somogyi Györgyig és Somogyi Győzőig. Illusztris névsor, de Kovács Emőkét nyugodt szívvel beleilleszthetjük. Remekül ír, könnyedén, ám alaposan. Kevés jobb mulatságot tudok elképzelni erre a nyárra, mint a Csobánc felé fordítani egy fotelt, beszippantani a levendula és a bazsalikom illatát, és átadni magam a balatoni impresszióknak – kezemben a Balatoni impressziókkal.