Bujáky Miklós: Nemcsak én gyógyítom az állatokat, ők is gyógyítanak engem

Nemrégiben jelent meg Bujáky Miklós könyve Egy állatorvos történetei nem csak állatokról címmel, amelyben 30 éves állatorvosi praxisának történéseiből szemezget. – Rengeteg az érdekes történet, szinte minden állatról lehetne írni egyet. Önmagában ez mégsem lenne elég érdekes, igyekeztem az elbeszélésekben filozófiai igazságokat is érinteni. Ezek adják fűszerét a meséknek. Az egyes történeteket pedig – mint a gyöngysoron a gyöngyöket – az életrajzi sorrendbe állított személyes élettörténetem fűzi össze – árulja el könyvéről a szerző.

Bujáky Miklós már kisgyerekként eldöntötte, hogy állatorvos lesz. Elvált szülők magányos és szomorú gyermekeként észrevette, hogy az állatok között jobbá válik az élete. – Volt kutyám, ott voltam, mikor kiskutyái születtek, láttam az egész életét, majd láttam megöregedni és meghalni. Ez kifejlesztette bennem az empátia és az együttérzés képességét, és megerősített abban, hogy ezt a pályát válasszam – emlékszik vissza.

Az állatorvosi szakmáról kiderül, hogy bár sokan gondolják azt, hogy azért nehéz, mert az állatok nem tudnak beszélni, de szerencsére Bujáky Miklósnak van egy különleges érzéke. – Viszonylag gyorsan, kevés vizsgálattal felismerem a problémát. Sokszor már az ajtóban, a viselkedésükből, a szemükből, a szőrük állapotából látom, hogy mi lehet a gond. A kutyák, macskák is érzik ezt, és aránylag nyugodtan viselkednek a rendelőmben. Beszélgetek velük, „értek az állatok nyelvén”. Elárulom, hogy ez nem is annyira különleges dolog, mert amikor kezdtem a szakmát, még nem voltak modern diagnosztikai műszerek, nem tudtunk leletekből tájékozódni, így egyszerűen megtanultam jobban megfigyelni az állatokat. Ahogy jobban megfigyeltem őket, megláttam az egyéniségüket is, nemcsak az egészségi állapotukat, ez pedig nagyon izgalmas, szórakoztató dolog – osztja meg a titkát a doktor, majd megtudom tőle azt is, hogy rendkívüli érzés, ha meggyógyul egy állat, főleg, ha azt érzi, hogy a közreműködése nélkül elpusztult volna.

– A munkámhoz mindig ad egy pluszt az, hogy nemcsak én gyógyítom az állatokat, hanem ők is gyógyítanak engem. Energiával töltenek fel, ezért távol áll tőlem a kiégés veszélye, ugyanolyan lelkesen végzem a munkám, mint huszonéves koromban. Persze sokat változtam azóta. Korábban szentimentális voltam. Sok olyan beteget is kezeltem, akinek a sorsa eleve reménytelen volt. Nem hittem el azt, amit a tankönyvekből és az idősebb állatorvosok tapasztalatából tudni kell. Az állatorvosnak el kell tudni dönteni azt, hogy meddig tart a gyógyítás és hol megy át állatkínzásba egy felesleges kezelés – hangsúlyozza, majd hozzáteszi, hogy ma már sokkal jobban megérinti kis betegei fájdalma és a szenvedésük, és ez segít jó döntéseket hozni abban, hogy mikor legyen vége.

– Az állatorvosnál nincs olyan, hogy munkaidő. Mindig rendelkezésre kell állni. Volt, amikor több időt töltöttem a munkával, mint a családommal, és az egyensúly majdnem felborult. Aztán rájöttem, hogy az idő fontos közgazdasági tényező, a legszűkebb keresztmetszet, és nagyon körültekintően kell vele gazdálkodni, főleg, amikor már nagyon fogy. Ezért más szempontokat is előtérbe kellett helyeznem: az írást, amivel már régen szerettem volna foglalkozni, és annak az életmódnak a kialakítását, amire már gyerekkoromban is vágytam: hogy vidéken, egy farmon, állatok között éljek – meséli.

A doktor sorsszerűnek tartja, hogy erre végül lehetősége is adódott. Nagyapja Mezőlakon volt református lelkész a második világháborút követő időszakban, és gazdálkodott is. Miklós rengeteg történetet hallott erről. Néhány éve húsvétkor elmentek a családjával Mezőlakra megnézni, hol élt a nagypapa, meg az édesapja. A visszaúton a falu határában meglátott a szántóföld közepén egy nagyon rossz állapotú magtárépületet. – Hívott a föld, vonzott a gazdálkodás vágya. Aztán a következő héten bejött a birtok gazdája a feleségem ügyvédi irodájába azzal, hogy szeretné eladni, segítsen vevőt találni. Nem is kellett tovább keresnie. Úgy gondoltam, hogy ha egy ilyen romos épületet megjavítok és az újból élni kezd, azzal megmentek egy darabot a hazából is – vélekedik.

Kezdetben juhokat tartott a birtokon, de ma már más állatok is élnek ott: törpemalacok, pónilovak, törpeszamár, jó néhány baromfi, tehén és rengeteg kecske is került oda. Az állatok nagy területen, szabadon, kerítések nélkül élik az életüket. – Sok embernek megnyugvást jelent az állatok közelsége, érintésük nagyon jó hatással van az idegrendszerre: gyerekére és felnőttére egyaránt. Ezt fontosnak tartottam megosztani másokkal is, ezért állatsimogató lett a mezőlaki tanyából. Mindig nagy élmény látni az állatsimogatóban, hogy mindenki mosolyog, még az állatok is, jó lehetőséget adva fényképek készítésére. Sokan mondják, hogy ez a hely a béke szigete. Új élményt adott számomra is, ezért elhatároztam, hogy ide költözöm, mert időskoromban itt szeretném tölteni tevékenyen a napjaimat – teszi hozzá a doktor, aki ettől az életmódtól rendszeres testmozgást és feladatokat remél, ami idős korában is fiatalon tartja majd.

Történetünk a könyvvel kezdődött, záruljon is azzal. Nagyon jól fogadták a novelláskötetet az olvasók. Rengeteg pozitív visszajelzést kapott a könyv, amely igazi érzelmi hullámvasút: nevetni és sírni is lehet rajta. Annak viszont csak örülhetünk, hogy a könyvnek készül a folytatása is, melyet remélhetőleg egy év múlva már az olvasók is a kezükben tarthatnak.