Godzsa Zoltán nem adja fel, szeretné Veszprémben bemutatni a nyomdagépeit

Mint korábban beszámoltunk róla, két évvel ezelőtt bezárt a veszprémi Pannonprint nyomda, amely 1989-től működött a városban. Akkor az üzem vezetője, Godzsa Zoltán úgy gondolta, érdemes lenne megmenteni az öreg, de működőképes (és az utolsó pillanatig használatban lévő) ólmos nyomdagépeket és nyomdai eszközöket, fotókat, dokumentumokat egy helyi ipartörténeti gyűjtemény számára, ahol tovább öregbíthetik a veszprémi nyomdászat közel 230 éves hírnevét.

A legjobb az lenne, mondja, ha működés közben lehetne megmutatni ezeket a masinákat az érdeklődőknek, akik valami kis emléket ki is nyomtathatnának maguknak, de azt is el tudná képzelni, hogy iskolás csoportoknak tartsanak bemutatót a klasszikus, Gutenberg-féle nyomtatásból. Mindehhez persze hely kellene, személyzet kellene („ezt mi, öreg nyomdászok vállalnánk” – állítja Zoltán), nem beszélve a technikai feltételekről.

Az ötlet megvalósításához minden követ megmozgatott, ismerősökkel beszélt, több helyről is segítséget kért. Még működött a nyomda, amikor megkereste a Laczkó Dezső Múzeum akkori igazgatónőjét, aki megnézte az öreg gépeket, de csak a fa szedőszekrényt vitte volna el, mivel az képvisel muzeális értéket. Godzsa Zoltán szerint viszont célszerűbb egyben tartani a gyűjteményt, nem szeretné, ha az egyes darabok különböző helyekre kerülnének.

Miután a nyomda bezárt, a „kincsek” egy részét (cinkből készült kliséket, régi veszprémi cégek emblémáit, matricákat) hazavitte és most otthon tárolja, a nagy gépek (köztük az ominózus szedőszekrény és egy vélhetően 150 éves tégelysajtó) pedig ideiglenesen a VKSZ (Veszprémi Közüzemi Szolgáltató) Zrt. jóvoltából egy Házgyári úti raktárban pihennek – állagmegóvás hiányában sajnos egyre rosszabb állapotban.

A megmaradt ólombetűket sikerült értelmes célra felhasználni: ezekből Zoltán több mint százkilónyit ajándékozott volt munkatársának, Faludi Viktóriának, aki az országban egyedülálló betűfémmentő akciót indított. Ennek keretében a hazai nyomdászat fejlődéséhez hozzájáruló személyiségek szobrait öntik ki ólomból. Így készült el elsőként Huszár Gál reformátor, egykori pápai nyomdaalapító, majd Misztótfalusi Kis Miklós nyomdász, betűmetsző szobra is.

Közben az egész országban híre ment a gyűjteménynek nyomdászberkekben, szívesen látnák a gépeket Hollókőn és Vecsésen is, Zoltán azonban – egyelőre – mindenkinek nemet mondott, mert igazi lokálpatriótaként szeretné, ha ezek a relikviák Veszprémben maradnának.

Godzsa Zoltán kemigráfusként (klisékészítő, képmarató) kezdte a szakmát, de mint nyomdász több szakmai végzettséggel is rendelkezik. Hosszú évekig dolgozott a veszprémi nyomdában, majd átigazolt az 1989-ben létrejött Pannonprinthez, amelynek aztán ő lett a vezetője, egészen a nyomda 2017-es bezárásáig. Erős szálak fűzik a megyeszékhely sportéletéhez, a kézilabdához, de volt futballbíró is, hobbija a vitorlázás.

Kikapcsolódásképpen bélyegeket gyűjt (különös tekintettel a nyomdai témájúakra), megszámolhatatlan minikönyve van, és ha éppen nem a szőlőben tevékenykedik, akkor valamelyik kedvenc Rejtő Jenő-regényét olvassa újra.

Bár az eltelt két évben közbejött egy betegség is, a veszprémi nyomdász nem adta fel, próbálkozott a megyei levéltárnál, az érsekségnél, az önkormányzatnál – egyelőre kevés sikerrel. Idén újra kopogtatott a Laczkó Dezső Múzeumnál, illetve a napokban egyik cikkünk kapcsán feltámadt benne a remény, hogy esetleg a megyei könyvtár felkarolná a nyomdagépek ügyét, azonban konkrét választ még egyik helyről sem kapott.

Felkerestük a VKSZ Házgyári úti raktárát is, ottjártunkkor kiderült, hogy a tervek szerint jövőre lebontják az épületet és átépítik a területet, így a nyomdagépeknek valószínűleg menniük kell.

Az idő tehát szorít, megoldás egyelőre nincs, pedig Godzsa Zoltán nagyon bízik benne, hogy nem Hollókő vagy Vecsés, hanem a megyeszékhely fog helyet biztosítani a veszprémi nyomdászat nagy múltú relikviáinak.