Szendrő Szabolcs fél lábbal hódítja meg a csúcsokat

Szabolcs a badacsonytördemici Tanúhegyek teljesítménytúra résztvevőivel találkozott legutóbb, hogy megossza velük történetét. Azonban, ha már ott volt, úgy döntött, ő is teljesíti a túrát, hiszen bármilyen hihetetlen is, ilyenre eddig nem volt példa az életében. A Badacsony-hegy meghódítását követően a faluházban saját fotóiból, diáiból vetített az érdeklődőknek, miközben mesélt életéről, élményeiről. Csúcsokról és mélypontokról, tragédiákról és azok hatásairól. Beavatta hallgatóit abba, hogy milyen érzés, amikor nem csak a test, hanem az elme is a túlélésért küzd több ezer méter magasságban. Beszélt a szerencséről, nehéz döntéseiről is a rá jellemző közvetlen, humoros stílusban.

Szabolcs 1946-ban született Gödöllőn, a városnak ma már díszpolgára. A vasútgépészeti technikumban kezdte meg tanulmányait, a második év végén érte a vonatbaleset. Mivel mindig nagyon szeretett sportolni, súlyemelő szeretett volna lenni, a középiskolát befejezve mégis a BKV Sportegyesület kajak-szakosztályába jelentkezett. Éveken át az egyesület I. osztályú versenyzője volt. Akkor még azt gondolta, hogy ez az egyetlen sportág, melyet fél lábbal is eredményesen művelhet.

– Közben rájöttem, hogy a sportágak nagy része arról, szól, hogy le kell győzni valakit. Úgy éreztem, hogy ez alól egyedül a hegymászás a kivétel. Akkoriban turistaként kerestem fel a környező országok magas hegyeit, de idővel szerettem volna hegymászó lenni. A kezdet nem volt egyszerű. Amikor jelentkeztem a hegymászó tanfolyamra, elutasítottak, mivel fél lábam van. Az Orvosegyetem Sport Club (OSC) hegymászói aztán szerencsére szóba álltak velem. Először a Pilisben, Börzsönyben túrázgattam, de kiszöktem azért a Tátrába is. A mászások később kezdődtek – emlékezett Szabolcs, aki 1980-tól végül az OSC igazolt hegymászója lett.

Az elmúlt húsz évben megfordult a Börzsönytől a Himalájáig, Alaszkától Tűzföldig számos hegycsúcson. Megmászta a Tátra, az Alpok és a Fogarasi-havasok hegyeit. 1989-ben Ozsváth Attilával a világon elsőként jutottak fel a Kedar Dome keleti falán. Magassági rekordját 1990-ben a 8201 méter magas Cho Oyu megmászásával érte el. Átfagyott és oxigénhiányos állapotban érte fel a ChoOyu tetejére, egy időre elveszítette a látását is amiatt. – Ez meghatározó élmény volt, hiszen sokszor az erőfeszítés jutalma éppen a csodálatos látvány. A hegymászással egy időben kezdtem el ugyanis komolyabban foglalkozni a fényképezéssel, hiszen Magyarországon még mindig kevés embernek adatik meg, hogy távoli tájakra is eljusson, csak néhányan jutnak testközelbe a felhők fölötti magasságokkal

– Talán valamiféle művészi ambíció, de egyfajta kötelességérzet hajt, hogy elhozzam e vidékek szépségét, hangulatát olyanok számára, akik nem jutnak el oda, vagy félnek nekivágni az útnak. Mert lehet az ember egylábú, kétlábú, háromlábú, a lényeg, hogy mindenki mássza meg a maga hegyét – állítja Szabolcs. 1996-ban tagja volt az első magyar Mount Everest expedíciónak, közben profi fotóival már sokan találkozhattak különféle turisztikai kiadványokban, naptárakon, de kötete is jelent meg Fél lábbal a csúcson címmel. – Hegymászó szerettem volna lenni, de mire az lettem, addigra inkább a hegyeket szerető ember titulus illett rám. Nem egyszerű fél lábbal hegyet mászni, még itt, Badacsonyban is komoly emelkedőkkel találkozhatunk. De érdemes hazánkban is próbálkozni, mert vannak szépségei ennek az országnak is – mondta, miközben gyönyörű felvételeket vetített a Prédikálószékről, a négy évszak virágairól és más szépségeiről a hegyek közt.

A reggelente az újpalotai panel házból útra kelő hegymászó, fotós képes vadászni akár a hajnali harmat látványára is. Nem véletlen, hogy a Nimród fotóklub taja volt éveken át. Őt azonban nem szippantotta be a digitális világ, ma is analóg képeket készít, diára fényképez. Elismeri, hogy hihetetlen türelem szükséges a természetfotózáshoz, de ha kell, egy-egy levelet a kőre helyez a kép teljessége érdekében, nem várja ki, hogy az lehulljon a fáról. Negyed évszázadon át dolgozott a vasútnál, de ott is kereste a fotó témákat. Ha fújt a szél, a műhelyben satuba fogta a letépett virágot, úgy fényképezte le. Megtalálta a tél virágait is a Börzsönyben, de megörökítette egyik első kedvenc helyét, az Ördög-sziklát is a háttérben Dömössel. Közben mászott, akkor is, ha eltört a csípője, mert mint mondta, a hegyek környezetében érzi csak jól magát. Fényképezett gleccsert,

Tátrában a Lomnici-csúcsot, amelynek meghódítása nagy álma volt. Szintén szíve csücske volt a Dolomitok hegyvonulata. A hegységről szóló könyvre egy éven át spórolt sokkal azelőtt, hogy hegymászó lett volna. – Számomra a magányos csúcsoknak is megvan a maguk szépsége, de mostanában egyre jobban szeretem az Alföldet is, mert jó messzire ellátni ott – magyarázta a hegymászó. Ki tudja, egyszer talán majd megelégszik ennyivel is.