Egy magyar Londonban: ki tudja, mit hoz a brexit?

– Fel nem merült, hogy Angliában máshová mennék. Nagyon szeretem ezt a világvárost, ezt a hangulatot, ami itt van – mondja Kun Péter. Szerinte London normális, élhető város, ahol kitűnő a tömegközlekedés, nagyon jó helyek vannak, koncertek, színházak, múzeumok, nem lehet unatkozni.

Szóba kerülnek a magas ingatlan- és élelmiszerárak. Mire kell odafigyelni? – kérdezem.

– Valóban a drága ingatlanok az egyik legkomolyabb probléma – helyesel Kun Péter. – Az angolok ugyanis korábban ragaszkodtak ahhoz, hogy alacsony társasházakat építenek, ami 3-4 emeletet jelentett, de az ingatlanhiány és az ebből fakadó házáremelkedések miatt ma új szelek fújnak… Egy évtizede elkezdtek kinőni a toronyházak mint lakóépületek. Egyre több 10-15 emeletes épület van a fővárosban, s ezek mind modern lakóparkok.

Hozzáteszi: a tömegközlekedés nagy tétel a kiadásokban. Szerinte a londoni létnek ez a két kulcsproblémája, mert az összes többi dolog elviselhető. Nagyon sokan odaköltöznek a munkahelyük mellé, és van, aki kerékpárral vagy elektromos rollerrel jár dolgozni, tudjuk meg. Egy heti metróbérlet az 1–3-as zónában – ami átlagosnak mondható – bizony 41 font (mintegy 15 ezer forint) hetente. Ezt nem akarják vagy nem tudják kifizetni nagyon sokan. A londoniak jó része csak buszozik, ami a heti metróbérlet felébe kerül, de így hosszabb az utazási idő, és forgalmi dugóban nem biztos, hogy beér az ember dolgozni.

Péter szerint az élelmiszer­árak még mindig elviselhetők, sőt, az alapvető élelmiszerek olcsóbbak, mint idehaza. Ha valaki ezen szeretne spórolni, az tud. Vagyis nincsenek jelentős eltérések az árakban.

– Itt a közbiztonság elég jó, sok a térfigyelő kamera. A gond az, hogy a fiatal bandák, amikor összecsapnak, akkor baj van, újabban gyakori a bandák közötti késelés Londonban. De én nem félek, éjjel is hazasétálok.

Megtudom, Péter londoni életében mindig is szállodákban dolgozott, amit szeret. Jól érzi magát, ez változatos meló, ingergazdag, egyáltalán nem unalmas – jelenti ki. Gondolkodott korábban irodai munkán is, de az nem neki való, nem bírna ülni nyolc órát egy helyben.

Felvetem: a helyiek nagy része nem örül a brexitnek…

– A brexit sokféleképpen érinti Londont – mondja. – Az első az, hogy rengeteg a minimálbéres munka, ez nem kíván nyelvtudást, például a takarítóknak és a konyhai kisegítőknek nincs szükségük rá. Akik úgy jöttek ide, hogy nem tudnak angolul, most majd a brexit miatt átmennek Németországba vagy Hollandiába, hiszen teljesen mindegy, hogy hol nem beszélik a nyelvet… Hallottam, hogy a brexit-népszavazás utáni első évben 92 százalékkal csökkent az Európából ide érkezett ápolók száma. Az az érdekes helyzet állt elő, hogy azok a vidéki nyugdíjasok, akik tulajdonképpen megszavazták a brexitet, emiatt ma sokszor ellátatlanul fekszenek a kórházakban, vagy nincsenek a korábbi színvonalon ellátva.

De az árak is emelkedtek, emelkednek, Péter szerint 20 százalékos növekedés biztosan volt Angliában, főleg az élelmiszerek és a tömegközlekedés drágult. Elmondása szerint ez azért nagy szám, mert Angliában korábban gyakorlatilag nem volt infláció. Nyugat-Európához képest viszont még mindig olcsó az élelmiszer, a ruha, a gyógyszer és a közműszolgáltatások is. Ezek a számlák nem terhelik meg túlságosan a családi költségvetést azoknál, akik saját ingatlannal, házzal rendelkeznek.

– A brexit beláthatatlan következményekkel járhat, amit mindenki sejt – hangsúlyozza. – Az, hogy a font visszaesett, az, hogy az üzleti élet egy része átszivárgott Európába – Franciaországba, Írországba, Németországba –, mind jelzi a veszélyt, hiszen jól fizető állások szűnnek meg tízezrével. Vidéken is zártak be gyárak, illetve korábban tervezett beruházások maradtak el, itt többek között komoly autó- és repülőgépgyárakról beszélünk.