Váradi István ötven éve háziorvos – van még egy életmentő kívánsága

Úgy mondja, azt nagyon szeretné megérni, hogy a daganatos betegségeket meg lehet gyógyítani!

„Váradi István Csaba Ottó orvosnak 50 éven át kifejtett értékes szakmai tevékenységének elismeréseként, aki a Semmelweis Egyetem jogelődjén 1966. november 2-án avattatott orvosdoktorrá. Ennek bizonyságául állítottuk ki ezt az aranyoklevelet, amelyet a Semmelweis Orvostudományi Egyetem pecsétjével és aláírásunkkal hitelesítetünk” – mutatja ezt a különleges dokumentumot Váradi István, majd hozzáfűzi, az évszám láttán ő maga is csodálkozik: ennyi lenne ötven év? – Valójában egy villanás mindössze! –fogalmaz.

-Az út pedig hosszú, ha az ember visszatekint, von mérleget pályájáról, hivatásáról a háziorvos. Váradi István felidézi, az orvosegyetem elvégzése után a várpalotai kórház belgyógyászati osztályán kezdett dolgozni, majd munkáját az ottani bányarendelőben üzemorvosként folytatta tovább. Élete fordulatot vett, amikor a katonaság után elvált, ekkor Nagyalásonyba költözött, aztán 1969-ben Kertára, ahol máig háziorvos a budapesti születésű, erdélyi gyökerekkel rendelkező Váradi István. Kerta mellett Kamondon és Iszkázon is rendel, mindemellett ügyeletet is ellát, és –ahogy fogalmaz – követi az orvostudomány fejlődését, folyamatosan olvas, képezi magát, mindig is alapvetőnek tekintette a tudománnyal való lépéstartást. –Taposómalomnak is tekinthető ez a munka, éjjel-nappali készenlétet igényel, fiaim ezt látva nem is folytatják pályámat, utal családjára. Hozzáfűzi, a biztos, nyugodt családi háttér, felesége támogatása rengeteg segítséget adott hivatásához.

-Várom már, hogy végre unokázhassak Győrben! Három fiam van, négy unokám és egy dédunokám, több időt szeretnék eltölteni velük. Aztán a kezdetekhez képest az emberek, illetve a betegek is türelmetlenebbek, az orvosi munkát érintő megjegyzéseiket, cselekedeteiket sem tudom megérteni, érzékelteti nehézségeit. Aztán így fogalmaz, ötven év hosszú út, ezalatt az ember elkopik, neki mozgásszervi problémái keletkeztek. A kérdésre, miszerint ha újrakezdené, akkor mit választana, azonnal mondja, természetesen orvosi pályára lépne, amit már gyermekkorában megálmodott magának. Emlékeiből elmondja, édesanyja a háborús években önkéntes ápolónőként dolgozott, és műtősnője volt annak a doktornak, aki később Balatonalmádiban körzeti orvosként dolgozott. Váradi István gyermekkorában ott ismerte meg az orvost, akit példaképének tekintett, és pályaválasztására ez az ismeretség rányomta bélyegét. Elhatározásában az is mérvadó lett, hogy édesapja a háborúban megsebesült, és nem is tért haza többé. Váradi István még nem volt egy éves, amikor apa nélkül maradt, és később emiatt is döntött úgy, hogy a betegek gyógyításának szenteli életét.

-Nagyon szerettem volna baleseti sebész lenni, apám emléke miatt. Egyetemistaként sokat ügyeltem a kórház baleseti sebészetén, és sokat dolgoztam a műtőben is. Aztán megnősültem, megszülettek a fiaim, és az életem úgy alakult, hogy vidékre mentem dolgozni, vallja életéről. Hozzáteszi, a falusi életet, a természet közelségét, az ottani embereket mindig is kedvelte, nagyon jól érezte magát közöttük. Szenvedélye az olvasás, kétezer kötetből álló könyvtára van, belőlük sokat elajándékoz, iskolának ad, mert Győrben egy kisebb lakásba költözik, és oda sajnos nem fér el az összes.

-Hogy mikor lesz az utolsó rendelésem? December 29-én, és bízom benne, nem lesz haccáré! Várom már, de tudom, nem lesz egyszerű becsukni magam mögött az ajtót! – jegyzi meg Váradi István, aki a település közéletében is szívesen részt vett. Céljairól, terveiről azt mondja, szeretné megérni a daganatok elleni gyógyítást. Úgy véli, emiatt nagyon fontos a korai felismerés, a szűrés, melynek életmentő jelentősége van!