Dallamok és szavak

2 órája

Zséda hazatért

Zsédenyi Adrienn, művésznevén Zséda, többszörös Fonogram- és EMeRTon-díjas énekesnő volt a Jókai Mór Művelődési Központ Kis esti SztoriTime címet viselő, havonta jelentkező beszélgetős műsorának legutóbbi vendége. A pápai származású előadóval Buzás Gyula, a Pápai Médiacentrum munkatársa beszélgetett.

Haraszti Gábor

A művelődési központ rendezvénysorozatának korábbi alkalmaira többek között Lukács Peta, a Bikini gitárosa, Tóth Barnabás, a Soulwave dobosa, Lődi Bence handpankészítő és Kocsis Tibor filmrendező is elfogadta az invitálást. A mostani összejövetelen a pápai születésű Zsédenyi Adrienn elevenítette fel a helyi általános iskolai emlékeit, a Cotton Club Singersszel elért sikereit, szólókarrierjét, idei terveit és sok minden mást.

Zséda hét év után látogatott szülővárosába
Az énekessel Buzás Gyula beszélgetett Fotó: Haraszti Gábor

– Mindig izgalommal tölt el, amikor a pápai közönséggel találkozhatok, legutóbb hét évvel ezelőtt a református templomban a Talamba Ütőegyüttessel léptem fel, ami különleges zenei élmény volt mindenki számára – idézte fel az énekesnő. – Visszatérni a Jókai Mór Művelődési Központba számomra egy időutazás, rengeteg élmény köt ide – emelte ki.

Zséda szerint ahhoz, hogy valaki egy kisvárosból országos ismertségre tegyen szert, és például az angol szupersztár, Ed Sheeran előtt énekelhessen, nagyon sok mindennek kell jól alakulnia.

A legismertebb dalok is felcsendültek a beszélgetés során
A legismertebb dalok is felcsendültek a beszélgetés során
Fotó: Haraszti Gábor

– Már általános iskolás koromban is támogatott a családom és a tanáraim, akiknek nagyon sokat köszönhetek, biztattak, hogy ezzel a tehetséggel foglalkozni kell. Művészeti középiskolába kerültem Szentesre, nagyon sok munka, jó döntés, sok éneklés kellett ahhoz, hogy a Cotton Club Singersszel végül befussunk, onnantól pedig az egyik hozta a másikat, lemezek, koncertek, sikerek, díjak következtek. A célom az volt, hogy a dalaimon keresztül ismerjenek meg, úgy gondolom, a sikerek ellenére én örökre az a vidéki, pápai lány maradok – fogalmazott a népszerű énekesnő.

Az előadóművésztől a terveivel kapcsolatban megtudtuk, új lemez készül, ami már a kilencedik lesz a sorban, emellett egy kerek szám is közeledik, szóval lesz tennivalója az év hátralévő részében. A színházépületben a rajongók legnagyobb örömére természetesen a legismertebb Zséda-dalok is felcsendültek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!