Szerelem, szabadság, rock & roll

Amikor a nézőtér mondhatni mértani közepén helyet foglaló Pataky Attila előbb oldalra, majd kissé hátra pillantott, majd kezeivel, mint valami győztes, de legalábbis diadalra készülő hadvezér, finoman jelezte a publikumnak: ha gondolják, álljanak fel, s úgy énekeljék A kör című számot. Az Edda frontemberét ezúttal sem hagyta cserben a karizmája, az engedelmes nézősereg pillanatokon belül talpon volt, és egy emberként zengte: „Rám többé nem találtok, rosszak”. Alighanem ez volt az a pillanat, mikor a darab átbillent koncertté, na, nem végig, de a következő másfél órában senkit sem kellett biztatni éneklésre, lábdobolásra, urambocsá, szintetizátoralapok „eljátszására”.

A musical fogadtatása az ikonikus rockzenészt is megnyugtatta, érezte, hogy az jó kezekben van. Aggodalmát némiképp táplálhatta, hogy az előadást 2013 és 2017 között száznál is többször játszották, egy darabig nagy sikerrel futott, ám idővel művészi és technikai hiányosságok merültek fel vele kapcsolatban: romlott a színvonala, amihez aztán az együttes nem adta a nevét. Így a Badacsony és Keszthely között fekvő félszigeten az érdeklődők tulajdonképpen A kör 2.0-át láthatták, amit mára részben átírtak, aktualizáltak, miként a rendezés, úgy a szereplőgárda is új volt, ellenben az örök érvényű Edda-slágerek a középpontban maradtak. Sokat dolgoztak rajta az alkotók, hogy az idén fél évszázados múltra visszatekintő Edda tiszteletére bemutathassák.

A szórakoztató történetnek, a felcsendült szerzeményeknek pedig olyan ereje volt, hogy az újbóli premier méltó lett a zenekar életművéhez. A szerzők megtalálták az egyensúlyt, hogy a számok a múltat idézve, azonban mégsem szentimentálisan, bárminemű utánérzésekkel ágyazódjanak a külvárosi mesébe. Aminek az elején egy lélek az égben eldönti, hogy majd a főszereplő Elmo fiaként akar megszületni, majd a publikum egy hirtelen váltással egy vasgyári valóságba csöppen, ahol az álmodozó, vagány rocker zenei babérokra tör, és elindul a nagyvilágba szerencsét próbálni. Közben a barátnője, Angóra szakít vele, mert rangon alulinak tartja a kapcsolatukat, ám ez nem zavarja Elmót abban, hogy az útja során megismerkedjen egy motoros bandával, majd összejöjjön annak vezérének húgával, Írisszel. Később Frédi sikeres énekessé menedzseli a valóban tehetséges Elmót. Az előadás végén Angóra apja, a befolyásos Fausztusz megnyeri az elnökválasztást, de egy nagygyűlésen bevallja: a kampányban nem volt minden szava igaz, ezért megszorítások következnek. Lázadás tör ki, közben Frédit meglövik, látomása lesz, mikor is találkozik Elmo és Írisz születendő gyermekével.

Zárásként egy tíz évvel későbbi színben találkozhatunk a szereplőkkel, Elmo pedig rákezd az Egy ez a tábor című számra. Érdekesség, hogy a főszereplő Nagy Szilárdnak a való életben is az Íriszt alakító Réthy Zsazsa a felesége – és kisfiuk, Noá formálja meg az említett lelket –, de nem csak ők játszanak nagyot a színpadon, hanem a televíziós műsorvezető Kovács Áron (Szezár), valamint Pataky Gergő (Toha), aki immár állandó fellépő az Edda-koncerteken, de most mintha édesapja árnyékából kibújva emlékezeteset alakít. Szólni kell a csodálatos panoráma mellett a remek rockhangokról, a tehetséges kaposvári színészek jellemábrázolásáról és táncáról, a különleges látványról és az óriási LED-falakról. A szereplők a társadalmi problémák és feszültségek elől menekülve a szerelemben, a szabadságban és a rockban keresnek menedéket, boldogságot. A főhős ugyan megtalálja, amit keres: a nagy Ő-t és a sikert, de az útját nem csak jó barátok keresztezik, végül a hit és a szerelem erőt ad neki ahhoz, hogy győzedelmeskedjen a gonosz elleni küzdelemben.

A nyáron csak Szigligeten bemutatott színmű közben az Edda vagy két tucat slágere szólal meg A hűtlentől az Utolsó érintésen, A világ közepén és az Éjjel érkezemen át az Ördögi körig. A sodró dallamú és szövegvilágú nóták csak úgy repítették magukkal az embereket az éjszakában. Persze, hiszen mégis csak egy korszak zenéjét jelentették, életérzések dalai voltak. A fináléban a színészek és a közönség már együtt énekelte az újrahangszerelt és gyakran duettre komponált melódiákat. Csodálatos, magával ragadó koncerthangulat kerekedett, ami nem annyira megszokott a musicalek világában. Igazi rocktörténeti pillanatok voltak ezek, hát még az, mikor a tomboló, állva ünneplő nézőtérről az Edda énekese is színpadra „szökött”, hogy az utolsó perceket ott töltse, miközben a társulat vagy harmadszor zendített rá a Szálljunk fel! című slágerre. Ahogy ott állt Pataky és énekelt, minden jelenlévő megértette: ő valóban énekesnek lett teremtve, akinek az a siker, ami másoknak örömet okoz.

Miközben az ember hazafelé is a közönség szeretete által ötven éve kitüntetett rockzenésszel énekelt, arra gondolt, hogy az est repertoárjából kihagyott, generációkat összekötő Edda-dalokból még mennyi musicalt lehetne megtölteni. Egy szó, mint száz: a zenekar így is, úgy is, a szigligeti színpadon, mások által megszólaltatva is kiállta az idő próbáját.