Hophop

2023.10.28. 20:30

Bejelentette az elsőt a Hősök: bakeliten adják ki a 20 éves Nyelvtant

2003-ban jelent meg a hazai hiphopszcéna kikerülhetetlen formációja, a veszpérmi kötődésű Hősök Nyelvtan című albuma, amely a jubileum alkalmából bakelitlemez formájában újul meg november elején.

Veol.hu

A Nyelvtan lesz a Hősök első bakelitlemeze

Forrás: Beküldött

A duplalemezes (2LP) bakelit megjelenése kapcsán szervezett ingyenes esemény Budapesten a Rootsban lesz, november 10-én. Délután 15-22 óra között Mentha és Eckü, vagyis Ozsváth Gergely és Komjáti Ádám, a Hősök két rappere várja majd az érdeklődőket, akik meg is vehetik az albumot, de mint írták, dumálni, fotózkodni, haverkodni vagy épp sztorizni is lehet majd. A jubileumi vinyl beszerzése mellé ajándék poszter jár majd a helyszínen. A kiváló zenékről Dj Gerysson és Dj Venom gondoskodik, este nyolctól pedig átfutják élőben a Nyelvtan kiemelt dalait egy rövid kérdezz-felelek és hallgatás kíséretében. 

– A 2001 óta töretlenül aktív és népszerű zenekar életében fontos mérföldkő volt a Nyelvtan. „2003-ban nyertük meg a Hiphop Mission tehetségkutatót, a megjelenés évében. Ezek nagyon sok jót hoztak nekünk, lendületet adtak a húszas éveinknek. Más idők voltak: betárcsázós internet, kevesebb buli és fesztivál, de máig szívesen emlékszünk vissza erre az időszakra, amit a Nyelvtan nagyban meghatározott nekünk – mesélte Eckü.

A mostani megjelenés azért is különleges, mert a Hősök először ad ki bakelitet. 
–  Nagyon örülünk, hogy nem egy válogatáslemezt jelentetünk meg, hanem újranyomjuk a húszéves Nyelvtant. Nosztalgikus érzés, visszaidézi az indulásunkat: akkor mi voltunk húszévesek, az egykori négyes felállásból már ketten vagyunk Menthával, és betöltöttük a negyvenet. Mintha tegnap lett volna, de mégis eltelt ez a húsz év, mi pedig még mindig itt vagyunk, ennek azért lehet örülni – tette hozzá Eckü.

A jubileumot a zenekar a közönséggel együtt szeretné ünnepelni, ezért szeretettel várnak mindenkit november 10-én a Rootsban. Délután 15 és 22 óra között lesz lehetőség megvenni a lemezt, dumálni, fotózkodni, haverkodni vagy épp sztorizni egy jót Menthával és Ecküvel. A vinyl beszerzése mellé ajándék poszter jár, kizárólag a helyszínen. A kiváló zenékről Dj Gerysson és Dj Venom gondoskodnak, 20 órától pedig élőben futják át a Nyelvtan kiemelt dalait egy rövid kérdezz-felelek és hallgatás kíséretében.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!