Megmérettetés

2024.09.08. 08:00

Sakkolimpia: ingyenes kísérőprogramok várják a látogatókat

Számos kísérőprogramra kerül sor a budapesti sakkolimpián: a Polgár Judit Sakk Alapítvány különleges utazásra hívja a látogatókat Sakkpalota programjával, a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) kiállítást rendez százéves fennállása alkalmával, a magyar szövetség pedig többek között versenyeket és sakk-kvízt szervez.

MW

A 45. sakkolimpia kedden az ünnepélyes megnyitóval kezdődik, a partikat szerdától játsszák

Forrás: Shutterstock

Fotó: Lysenko Andrii

A verseny helyszíne a BOK Csarnok, ahol versenynapokon a játszmákra 15 és 21 óra között kerül sor. Ezek látogatása teljesen ingyenes, de létszámkorláthoz kötött: lehetőség lesz lelátókról figyelni az olimpiai fordulókat, amihez a helyszínen regisztrálni szükséges. A játszmák zavartalanságának biztosítása érdekében a lelátókra tilos felvinni bármilyen elektronikai eszközt – tájékoztatta az Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség az MTI-t.

Kedden kezdődik a sakkolimpia

A 45. sakkolimpia kedden az ünnepélyes megnyitóval kezdődik, a partikat szerdától játsszák. A megnyitón a Napoleon Boulevard-ból is ismert magyar énekesnő, Vincze Lilla, és a francia származású zongoraművész, énekes, zeneszerző Jason Kouchak közös repertoárral lép fel. A Royal Game című daluk a sakkjátszmákból inspirálódva mesél emberi kapcsolatokról. Az esemény hivatalos dalát is itt adják elő először élőben. A Trojan War című számot az Artisjus és a zeneszöveg.hu dalszerző táborában alkotta meg Rose May és Raul.

Szerdától a C csarnokban található EXPO területén ingyenes programok várják a kilátogatókat. A résztvevők megtekinthetik az éppen futó mérkőzéseket, kivetítőn, meghallgathatják az előző napi, kiemelt mérkőzések szakértői elemzését.

Sakk minden mennyiségben

Polgár Judit Sakk Alapítványa a Sakkpalota varázsvilágába invitál kicsiket és nagyokat egyaránt. A sakktörténet legjobb női játékosa, Polgár Judit álmodta meg a Sakkpalotát, amelyben egy sakkos fantáziavilág lakói ismerhetők meg. Lehetőség lesz dedikáltatni a Polgár-lányokkal, Zsuzsával, Zsófiával és Judittal is.

A FIDE kiállítása a sakkélet elmúlt 100 évét mutatja be. Emellett a Capture című városi installációval is készül a FIDE, amely a világ minden táján, sakkozókról készült fotókat gyűjt egybe. A kiállítás a Vigadó téren lesz megtekinthető szeptember 17. és 22. között.

A Magyar Sakkszövetség is széles programlistával készül az eseményre. Sétáló sakk-kvízen vehetnek részt a látogatók, csatlakozhatnak versenyekhez, vagy megtekinthetik a rendezvény területén zajló szimultánokat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában