Paralimpia 2024

2024.08.26. 12:30

Elutazott Párizsba a magyar csapat (videó)

Izgatottan, várakozásokkal telve kelt útra a magyar csapat hétfőn a párizsi paralimpiára.

MW

Budapest, 2024. augusztus 13. A csoportképen a magyar paralimpiai csapat és a szakvezetõik a csapat eskütétele után az Eiffel Mûhelyházban 2024. augusztus 13-án. Középen Deutsch Tamás, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) alelnöke, a Sportegyesületek Országos Szövetségének elnöke, fideszes európai parlamenti képviselõ, mellette balra Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelõs államtitkára, jobbra Wladár Sándor, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnöke, elõtte Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, mögötte Schmidt Ádám sportért felelõs államtitkár. MTI/Szigetváry Zsolt

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

A repülőtéren többen is arról beszéltek, már nagyon várják, hogy a felkészülés után megérkezzenek a helyszínre, elfoglalják a szállásukat a paralimpiai faluban, átélhessék a paralimpiai hangulatot, illetve átessenek az első edzéseken.

A Tokióban 100 méter háton győztes, emellett két ezüstérmet is szerző Pap Bianka már csütörtöki első versenynapját is nagyon várja, mert - mint mondta - akkor fog kiderülni, milyen formában van. A 24 éves úszó már a harmadik paralimpiájára készül, de a nyolc évvel ez előtti, riói versenyekre nem is nagyon emlékszik, mert "akkor még kicsi volt".

"Tokióból már sok hasznos tapasztalatot raktároztam el, remélem, ezeket tudom majd hasznosítani" - mondta az M1-nek az indulás előtt. 

Jó lenne egyéni csúcsokat úszni, 100 háton címet védeni. A többi meg majd sikerül, ahogy sikerül, de mindent meg fogok tenni, hogy minél fényesebb legyen

 - tette hozzá.

Konkoly Zsófia, aki szintén ott volt már Rio de Janeiróban és Tokióban is, 22 évesen ugyancsak címvédőként utazik, mert legutóbb győzött 100 m pillangón, emellett ő is szerzett még két ezüstöt.

"Tokióban még nem voltam címvédő, most ez másképp van, kicsit nagyobb is a nyomás, másképp kell odaállnom, de remélem, hogy ez nem lesz hátrány. Szeretnék mindenképpen dobogóra állni, legalább kettő versenyszámban" - mondta.

A második paralimpiájára utazó asztaliteniszező, Szvitacs Alexa azzal kapcsolatban hogy a Covid-járvány miatt zárt kapus tokiói paralimpia után Párizsban sok érdeklődőre lehet számítani, többek között arról beszélt, hogy sosem zavarta, ha vannak nézők a versenyeken, sőt, inkább motiválja, ha neki szurkolnak. Legutóbb egyesben harmadik lett, és ennél most sem akar rosszabb eredményt elérni.

"Minimum szeretném ugyanezt megismételni, de nyilván annál fényesebb érmet szeretnék hazahozni" - árulta el.

A francia fővárosban 39 magyar 13 sportágban, 68 számban küzd majd a minél jobb helyezésekért. A Magyar Paralimpiai Csapatot - amely szakemberekkel, kísérőkkel együtt 120 fős - a Wizz Air szállítja menetrend szerinti járatával, a Team Hungary dizájnt viselő repülőgéppel Párizsba, illetve majd a játékok után vissza Budapestre.

68 aranyérem a cél

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke azt mondta, a csapat 68 aranyéremért utazik a szerdán kezdődő és jövő vasárnapig tartó párizsi paralimpiára.

A francia fővárosban 39 magyar 13 sportágban, 68 számban küzd majd a minél jobb helyezésekért.

Tényleg úgy gondolom, hogy ne menjünk el úgy sportversenyre, hogy nem akarunk mindent megnyerni

 - nyilatkozott az MTI-nek az MPB vezetője. - Soha nem értettem, amikor különböző sportszervezetek és szövetségek vezetői azt mondták, hogy "hát, két aranyért megyünk, öt helyezésért, ilyesmi". Ez sport, nyerni akarok, nem? A házkörüli futóversenyt, az iskolai bajnokságot és a paralimpiát is meg akarom nyerni, így kell hozzáállni."

Szabó László szerint ez az alapállásuk, de persze ismerik a reálitásokat is.

"Addig, amíg el nem kezdődnek a versenyek, mi 68 aranyéremmel akarunk hazajönni. Aztán majd meglátjuk, hogy mi történik. Nyilván lesz egy csomó körülmény, amire nincs ráhatásunk, vagy lesz, de elrontjuk - fogalmazott, majd elárulta, hogy a realitás talaján maradva milyen teljesítménnyel lenne elégedett. - A józan válasz az eredményességi kérdésre az, hogy a 18. helyen végeztünk Tokióban az éremtáblázaton, ha ezt tudjuk hozni, vagy nagyjából tudjuk hozni, akkor rendben leszünk, ha e fölé tudunk menni, az óriási öröm lesz, ha jelentősen ez alatt maradunk, akkor az egy pici csalódás lesz."

A MPB elnöke szerint a magyar parasport az aranykorát éli.

"A paralimpia fontos mérföldkő, de ez nem csak erről szól. Világ- és Európa-bajnokaink vannak, 13 sportágban leszünk ott a paralimpián, de a csapatsportágakban is előreléptünk, soha nem látott mennyiségű versenyző van ott az úszó országos bajnokságon, vagy a boccián, vagy a kajak-kenun. Soha ilyen eredményes és ismert nem volt a magyar parasport, mint ezekben az években, és arra törekszünk, hogy ez növekedjen. A mostani paralimpiával megpróbáljuk megacélozni a helyzetünket."

A 39 fős párizsi csapat tagjai közül tízen újoncok, két-három versenyző pedig az utolsó paralimpiáján vesz részt.

"Szerintem ez egy egészséges mix, az újoncok száma és az, hogy 13 sportágban indulunk, azt mutatja, hogy mélyültünk és szélesedtünk" - jelentette ki Szabó László.

A sportvezető július végén két napot töltött az olimpián, amelyet nézői és sportvezetői szemmel is vizsgált.

Nézői szempontból százból százra értékelem a látottakat, a látvány, a hang, a kép, a vizualitás, a bejutás, a biztonság, az eligazítás, mind mind extra élmény volt. Négy versenyhelyszínen jártam és mindenhol ezt tapasztaltam. Szervezői szempontból már árnyaltabb a kép, a sportolói faluban azért voltak, vannak gondjaink, néhány dolog olyan franciásan, ráérősen megy, de reméljük, minden megoldódik 

- mondta.

Szabó László a személyesen megtapasztalt szurkolói élményre számít a paralimpián is, amelyre eddig több mint 1,75 millió jegyet értékesítettek.

"Azt várom, hogy itt is telt házak lesznek, óriási hangulat és a hazai sportolók felé irányuló iszonyatos szeretet és támogatás. Úgyhogy nézői és sportolói szempontból emlékezetes versenyekre számítok" - zárta szavait a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában