Magyar Nagydíj

2023.07.22. 17:48

Hamilton rajtolhat az élről

A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője volt a leggyorsabb a 38. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az első helyről.

MW

Forma-1 - Magyar Nagydíj

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

A 38 éves brit pilótának ez az idei első és pályafutása 104. pole pozíciója, a Hungaroringen kilencedik alkalommal indulhat az élről. 

A második helyen a Red Bull kétszeres világbajnok, címvédő holland pilótája, Max Verstappen végzett 

mindössze három ezredmásodperces lemaradással,

 míg a harmadik időt a McLarennel versenyző brit Lando Norris érte el.

Mellőle a csapattárs Oscar Piastri indulhat majd, míg az ötödik rajtkockát meglepetésre az Alfa Romeóval versenyző kínai Csou Kuan-jü szerezte meg. 

A rajtsorrendről döntő edzés ideális körülmények - napsütés, minimális légmozgás, 26 Celsius fokos levegő-, 45 fokos aszfalthőmérséklet - között, és gyakorlatilag teljes telt ház előtt kezdődött. 

A holland szurkolók hozták a tavalyi formájukat, ugyanis ezúttal is hatalmas üdvrivalgással fogadták a körözés kezdete előtt a pályán végighaladó, az ő öltözékükhöz hasonlóan narancssárga takarítóautót. 

A Magyar Nagydíjon tesztelték először az időmérőkre tervezett új - sok versenyző által kritizált - gumiszabályt:

 eddig a versenyzők maguk dönthettek arról, mikor milyen abroncsot tesznek fel az autókra, ezúttal azonban az első szakaszt kötelezően kemény, a másodikat közepes, a harmadikat pedig lágy gumikon kellett teljesíteni. A rendszerrel Monzában is kísérleteznek, mert a fenntarthatóság jegyében az F1 vezetősége szeretné, ha az eddigi 13 szett abroncsnál kevesebbet, maximum 11-et használnának a pilóták egy versenyhétvégén. 

Részben ennek is volt köszönhető, hogy az első, 18 perces periódusban a megszokottnál több gyors kört tettek meg a versenyzők, sőt, az utolsó percre kisebb tömegjelenetek is kialakultak a célegyenes előtt. A legkellemetlenebb meglepetést a tavaly pole pozíciós brit George Russell (Mercedes) szolgáltatta, aki már itt búcsúzott és csak a 18. helyről rajtolhat vasárnap. 

A második, 15 perces szakaszban is nagy volt a forgalom a mogyoródi aszfaltcsíkon, ennek végén pedig leginkább Carlos Sainz (Ferrari) bosszankodhatott, aki mindössze két ezredmásodperccel maradt le a 10. helyezett, ezzel a harmadik szakaszba jutó Fernando Alonsótól (Aston Martin). 

A záró 12 perc első fele után a várakozásoknak megfelelően Verstappen vezetett, a holland azonban második gyors körével nem tudott javítani, ezt pedig Hamilton kihasználta, és "ellopta" red bullos riválisa elől a pole pozíciót. 

A Magyar Nagydíj vasárnap 15 órakor kezdődik a Hungaroringen.

   A teljes rajtsorrend:
1. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Max Verstappen (holland, Red Bull) 

2. sor:
Lando Norris (brit, McLaren)
Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 

3. sor:
Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo)
Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 

4. sor:
Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo)
Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 

5. sor:
Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
Nico Hülkenberg (német, Haas) 

6. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)
Esteban Ocon (francia, Alpine) 

7. sor:
Daniel Ricciardo (ausztrál, Alpha Tauri)
Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 

8. sor:
Pierre Gasly (francia, Alpine)
Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 

9. sor:
Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)
George Russell (brit, Mercedes) 

10. sor:
Kevin Magnussen (dán, Haas)
Logan Sargeant (kanadai, Williams)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában