Ország-világ

2021.09.11. 14:39

Egerszegi Krisztina újra feladatot vállal a magyar úszósportban

Az ötszörös olimpiai bajnok úszólegenda, Egerszegi Krisztina az 1996-os visszavonulása óta tudatosan tartotta távol magát a nyilvánosságtól, így a magyar úszósportban sem vállalt olyan szerepet, amellyel az előtérbe került volna. Most az induló Úszó nemzet program kedvéért megtörte a csendet.

Egerszegi Krisztina olimpiai bajnok úszó Budapesten 2017. november 9-én a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja rendezvényén

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

– Három éve kezdődött minden – árulta el a Nemzeti Sportnak adott interjúban Egerszegi Krisztina, amit a Magyar Nemzet szemlézett.

– Akkor született meg az Úszó Nemzet Program ötlete, s erről tájékoztatott Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke, ahogyan utána is a folyamat minden pillanatáról. Sándor nagyon szerette volna, ha a program mellé állok, én viszont időt kértem. Maga az ötlet, a program nagyon tetszett, de voltak kételyeim, és szeretem, ha nem kell megjelennem.

Egerszegi ahhoz továbbra is tartja magát, hogy nem szeretne a kelleténél többet a figyelem középpontjában lenni. Mint elmondta, úszóként sem szerette, ha írtak róla, de akkor kötelességének érezte a szereplést, a visszavonulásával viszont megszabadult ettől a kényszertől, és abszolút nem is hiányzik neki.

Egerszegi Krisztina olimpiai bajnok úszó Budapesten 2017. november 9-én a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja rendezvényén
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

– Nagyon szívesen elmegyek a helyszínekre, az uszodákba, és ott szívesen el is mondom, miért találom jónak a programot, de másfajta szerepet nem vállalok, és ezt mondtam is, amikor idén januárban végül igent mondtam – tisztázta Egerszegi, aki azonban tudatában van annak, hogy a neve nagy lökést adhat a programnak, amely szeptember 13-án indul, és első lépésben négy uszodában több mint háromezer gyerek úszásoktatását biztosítja:

Akik tudomást szereztek a szerepvállalásomról, mondogatták is, hogy én vagyok a hívószó. Szerintem nem – a hatéves gyerekeknek legalábbis biztosan nem. A szüleiknek talán.

Az Úszó nemzet program célja, hogy az óvodai nagycsoporttól kezdve az általános iskola első két évfolyamáig valamennyi magyar gyereknek az iskolai (óvodai) oktatás részeként biztosítsa az akkreditált szakemberek által vezetett, a Testnevelési Egyetem úszás tanszéke által kidolgozott tanterv szerinti oktatást, megteremtve a gyerekek vízbiztonságát, elősegítve a sportra és az egészséges életmódra nevelést, továbbá csökkentve a vízbe fulladás okozta halálesetek számát.

A tervek szerint 2027-ben már csaknem háromszázezer kiskorú tanul majd úszni szervezett keretek között 300-330 létesítményben.

– Szülőként született meg bennem a döntés – válaszolt Egerszegi arra a kérdésre, hogy miért állt kötélnek.

– Úgy vélem, minden olyan tudás, amely megszerezhető, a gyerekeink hasznára válik, hiszen többek lesznek vele és általa. Az én gyermekeim már felnőttek, de szülő maradok, míg élek, és ez a gondolkodásmód igencsak meghatározta az elmúlt éveimet. Az Úszó nemzet programnak nem az a lényege, hogy abból, aki részt vesz benne, versenyúszó legyen, itt nem ez a cél – sokkal inkább az, hogy megismerkedjenek és megbarátkozzanak a vízzel, hogy ne féljenek tőle, hogy megszeressék.

Egerszegi Krisztinával tehát személyesen is találkozhatnak majd a gyerekek,

erre ő maga tett ígéretet:

– Ha elindul a tesztprogram, szívesen meglátogatom a gyerekeket, ott leszek a helyszíneken, mert érdekel, hogyan folyik az oktatás. Mivel magaménak érzem a programot, szeretnék minél jobban benne lenni – egyelőre négy helyszínen kezdődik meg az oktatás, ezt februártól harmincra szeretnénk bővíteni, és öt év alatt jut el az ország minden pontjára.

Hogy egy ilyen találkozásnak milyen nagy hatása lehet, arra a legjobb példa az olimpiai bajnok Risztov Éva, aki a Magyar Nemzetnek adott interjúban is elmesélte a közös történetét Egerszegivel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában