Az összefogás megalapozta a magyar sport világraszóló sikereit

A Trianon előtti két évtizedben Nagy-Magyarországon olyan városokban alakultak klubok, amelyek a békediktátum után már nem tartoztak Magyarországhoz. Az új határok kialakulása következtében a 72 százalékos terület- és 64 százalékos lakosságcsökkenéshez hasonló arányúak a sportot ért hatások?

A Nemzeti Sportban végeztünk egy kutatást, amely arra terjedt ki, hogy a vidéki sportéletet tekintve az első világháború előtti időszakban, 1905 és 1914 között a vidéki törvényhatósági jogú városokat, amelyekben egyesületek működtek, 8025 alkalommal említették, ebből a határon túlra kerültek 4789 említést kaptak. A vidék sportjának több mint a fele odalett. Labdarúgásban 57, atlétikában 27 klub veszett el a határon túlról. De más sportágakban is fontos vidéki bázisokat vesztettünk. S ebben nem csupán a trianoni béke játszott szerepet, eleve a háború óriási érvágás volt. Ráadásul a nemzetiségi területeken a polgárság adta a bázist, a háborút követően ez a réteg jelentős veszteségeket szenvedett, mintegy 420 ezren menekültek magyar területre. Az 1920-as atlétikai évkönyvben ez állt:

„A sport lesz az összekötő kapocs, amely fenntartja az állandó összeköttetést az elrabolt területek és az anyaország között, és amely a hazaszeretet lángját nem engedi egy pillanatra sem csökkenni a sportemberek keblében.”

A korábban magyar klubok működtetését átvette az új ország? Vagy az enyészeté lettek, mert a finanszírozás elképzelhetetlen volt az állami szerepvállalás nélkül, az pedig elapadt?

Országonként más-más jogi elbírálás alá esett a klubok sorsa. Volt, ahol az új többségi állam átvette, a szerbeknél (Szerb–Horvát–Szlovén Királyság – a szerk.) számos egyesület megszűnt, Romániában az ingatlanok a helyi egyesületekre szálltak, a Kolozsvári Egyetemi AC pályáját például a helyi román klubnak adták. A Felvidéken a szokolisták – a Sokol cseh hazafias tornaegyesület tagjai, akik a felvidéki megszálláskor az első vonalban űzték el a magyarokat – még a sporteszközöket is rekvirálták. Mindeközben mindhárom utódállam esetében megfigyelhető, hogy a helyben maradó magyar zsidóság tömegével alapított zsidó sportegyesületeket, amelyekben továbbra is a magyar volt az elfogadott nyelv. Ennek két oka volt: nem akartak az új államhoz igazodni, másrészt őrizték magyar identitásukat.

A Sporthírlap 1920. június 7-i számában a békekötésről megjelenő cikk nem csupán elkeseredést, hanem elszántságot is tükröz: „Eddig a testi kultúra fejlesztése volt a kissé langyos hangzású célja (a magyar sportnak – a szerk.) – a történelmi Magyarország lesz ezentúl az egyetlen jelszava.” Ez politikai direktívaként értelmezhető vagy szívből fakadó nemzeti érzésként?

Egyértelműen az utóbbi megnyilvánulása.

Természetes igényként jelentkezett az irredentizmus. A béke igazságtalan, ergo meg kell majd változtatni. Ilyen a hangulat az országban, s ez teljesen érthető.

Ahogyan az is, hogy később a politika ráerősített erre a közérzetre, ekkor íródott a Magyar Hiszekegy is: „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, / Hiszek egy isteni örök igazságban, / Hiszek Magyarország feltámadásában.”

Budapest korábban még az olimpia rendezésére jelentkezett, 1920-ban viszont nemhogy nem rendezhetett, a magyar sportolók el sem utazhattak Antwerpenbe.

Rendre jelentkeztünk, bár még hiányzott a pályázat előfeltételét jelentő Nemzeti Stadion. Berlinnek már volt ilyen létesítménye, Budapest 1912-ben visszalépett 1916-ra a német főváros javára, de 1920-as rendezési igényét fenntartotta. Egy héttel a világháború kitörése előtt Párizsban NOB-kongresszust rendeztek, s noha a napirenden nem szerepelt, a belgák kérésére a résztvevőket szavaztatták a helyszínről. Ezt Budapest 21:7 arányban nyerte meg Antwerpennel szemben. De ahogyan ezt Muzsa Gyula, a MOB társelnöke is hangoztatta itthon, ez véleményszavazás volt, nem hivatalos voksolás. Egy hét múlva megölték Ferenc Ferdinándot… A háború befejeztével a FIFA brit tagállamai – a belga szövetség elnökén keresztül – Németország, Ausztria, Magyarország, Bulgária és Törökország kizárását kezdeményezték, sőt, a bojkott a többi sportágra is átterjedt. Ennek következményeként

az 1919 áprilisában tartott NOB-ülésre a vesztes tagállamok már meghívót sem kaptak, Antwerpen ellenfél nélkül nyerte el a rendezési jogot.

A belgák pedig nem küldtek meghívót a vesztes országok sportolóinak – emiatt aztán a NOB változtatott, ezt követően saját hatáskörben döntött a meghívásokról. Muzsa egyébként a Párizsban tárgyaló magyar békedelegáció főtárgyalójának, gróf Apponyi Albertnek felvetette az olimpiai részvétel ügyét, ő azonban úgy reagált, hogy „politikailag nem időszerű”. Az is tény, hogy az 1919. decemberi FIFA-közgyűlésen a semleges országok bojkott elleni tiltakozására reagálva a britek elhagyták a termet, ez pedig az enyhülésre utalt. S nem hiába ostromolta a NOB elnökét, Pierre de Coubertint Muzsa Gyula, hogy oldja fel a nemzetek közötti ellentéteket, a magyarok egyedüli kizárt országként ott lehettek a NOB 1922-es kongresszusán, s a vesztesek sportolói a németek kivételével indulhattak 1924-ben Párizsban.

Magyarországon 35 ezerben maximálták a katonaság létszámát. A későbbi vallás- és közoktatásügyi miniszter, Klebelsberg Kuno úgy vélte, ezzel „nemcsak katonai téren gyengítettek bennünket, hanem a nevelés terén is”. Ez utóbbit az 1921-es testnevelési törvény volt hivatva pótolni?

Vissza szeretnénk szerezni az elcsatolt területeket, de nincsen hadseregünk. A politika úgy döntött, hogy a katonai előképzést valamilyen formában el kell „rejteni”.

A testnevelési törvény a 12 és 21 év közötti teljes férfilakosságra kiterjedően bevezette a kötelező testnevelést, ugyanezt megtették a főiskolák és az egyetemek is. Ekkortól van mód a teljes lakosságra kiterjedő rendszeres testedzésre.

Az iskolán kívüli sportolásra a leventemozgalom biztosított keretet. A törvény bevezetésének hármas funkciója volt: megadta a katonai előképzést, munkaalkalmat biztosított az egykori tiszteknek, altiszteknek, továbbá a leventeegyesületeknek sportpályákat kellett építeniük, s ezeket meg is építették. A törvény társadalmasította a sportot a várostól a legkisebb településig, mert muszáj volt sportolni. A leventemozgalom kiegészült az 1924-ben megalakuló Középiskolák Sportköreinek Országos Szövetsége (KISOSZ, később KISOK) kereteiben megrendezett bajnokságokkal, megteremtve ezzel az élsport bázisát. De felhívnám a figyelmet, hogy a törvény az alkalmazottak számától függően előírta sporttelepek építését. Az Egyesült Izzó felvirágoztatója, az UTE elnöke, Aschner Lipót is ebben az időszakban, 1922-ben húzta fel a Megyeri úti stadiont Hajós Alfréd tervei alapján. S ha már Hajós: az ő elképzelései alapján alakították át a Millenárist 1928-ra a kerékpár-vb-re, s ő tervezte az 1930-ban átadott Nemzeti Sportuszodát. Ugyancsak a törvény hozadéka, hogy az 1925-ben alapított Testnevelési Főiskola a sportszakemberképzés bázisa lett. Vívó-Eb-t rendeztünk 1926-ban, és az átalakított Császár uszodában az első úszó- és vízilabda-Eb-t. Az 1924-es olimpiára azzal küldték ki a csapatot, hogy előzze meg a kisantant országait, Romániát, a Szerb–Horvát–Szlovén Királyságot, Csehszlovákiát, és a pontversenyben Magyarország a 13. lett.

A bokszoló Kocsis Antal vagy a birkózó Keresztes Lajos aranyérme 1928-ban és Zombori Ödön 1936-os sikere már a leventemozgalom életképességét jelezte, az 1936-os berlini tíz aranyérem pedig a magyar sport feltámadását.

A törvény tömegesítette a sportot, események megrendezésére, létesítmények megépítésére ösztönzött. Mondhatjuk, hogy a jogszabály a múlt század egyik legnagyobb hatású törvénye?

A nagymértékű veszteség utáni összefogás máig ható lendületet adott, a magyar sport mai napig tartó világraszóló sikereit alapozta meg.

Miért nem karolta fel a rendszer a futballt a többi sportághoz hasonló mértékben?

A sportág részben önálló életet élt. A háború után a megélhetést keresve a játékosok ide-oda vándoroltak, sokan a Trianont követő állampolgársági bizonytalanságot kihasználva futballoztak a csehszlovák, a jugoszláv és a román bajnokságban, ha lehetőség volt rá, a nemzeti csapatban is pályára léptek. Az elvándorlást a külföldön beinduló profizmus is elősegítette. Más kérdés, hogy itthon a futball volt a legnépszerűbb sportág, amely a leventemozgalom részét képezte. Aztán az állam az idehaza is bevezetett profizmussal jogilag tisztázta a labdarúgás helyzetét. De ennek nincsen köze Trianonhoz. Annak viszont annál inkább, hogy a román futballválogatott öltözőjében magyarul beszéltek a játékosok…

Borítókép: Szabó Lajos szerint Trianon után természetes igényként jelentkezett az irredentizmus