férfivízilabda-európa-kupa

2018.04.04. 08:10

Az eredmény ezúttal másodlagos a magyar csapatnak

Elsősorban nem az eredményért utazik az Európa Kupa rijekai nyolcas döntőjére a magyar férfi vízilabda-válogatott, de azért ezen a tornán is számít a jó szereplés.

„Az eredmény mindig fontos, nem azért vízilabdázgatunk, hogy ne próbáljunk nyerni, ennek ellenére ez most picit másodlagos az év fő eseménye szempontjából. Mindegyik csapat komoly kerettel szerepel, fél siker, ha a védekezésben és a támadásban is rendezettek leszünk” – nyilatkozott a keddi sajtónyilvános edzésen a szövetségi kapitány.

Märcz Tamásnak nem volt könnyű a helyzete a kerethirdetésnél, mivel egy korábban meghatározott 20-as listáról választhatott csak játékosokat, akik közül azonban többen is sérüléssel bajlódnak. Hiányzik az együttesből ujjtörés miatt Erdélyi Balázs, valamint Német Toni sem utazhat, míg a Komjádi Uszodába meghívottak közül Angyal Dániel betegség miatt nem áll egyelőre a stáb rendelkezésére. Az ő bevetéséről később döntenek.

„Ez az időszak arra jó, hogy felfrissítsük a korábbi taktikai elemeket, és hogy egy-két új dolgot gyakoroljunk. Például azt, hogyan tudjuk megoldani, ha centerposzton gondjaink akadnának. Többen is vannak, akik képesek centert játszani, de a klubjukban nem ott veszik figyelembe őket” – mondta a szakember.

A magyarok a csoportkörben sorrendben a görögökkel, az olaszokkal, végül a spanyolokkal játszanak. Utóbbi válogatottat a világligában és az Európa Kupa selejtezőjében is legyőzte a magyar csapat.

„A görögök elleni meccs alapvetően meghatározhatja, milyen pozíciókért küzdhetünk, majd az olaszok jönnek, akik véleményem szerint a nyári Európa-bajnokságon az egyik legnagyobb meglepetést okozhatják, s talán a legkellemetlenebb ellenfelek” – vélekedett a kapitány.

A magyar válogatott kerete:

kapusok: Nagy Viktor (Szolnok), Vogel Soma (FTC)

mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Eger), Bátori Bence (Szolnok), Bedő Krisztián (Eger), Jansik Szilárd (FTC), Jansik Dávid (Szolnok), Kovács Gergő (Eger), Manhercz Krisztián (FTC), Mezei Tamás (Szolnok), Nagy Ádám (Miskolc), Török Béla (BVSC), Vadovics Viktor (Miskolc), Vámos Márton (FTC), Zalánki Gergő (Szolnok)

Férfi Európa Kupa rijekai nyolcas döntőjének programja:

csütörtök:

csoportkör, 1. forduló:

A csoport:

Magyarország-Görögország 16.00

Olaszország-Spanyolország 17.30

B csoport:

Franciaország-Horvátország 19.00

Szerbia-Montenegró 20.30

péntek:

2. forduló:

A csoport:

Magyarország-Olaszország 16.00

Spanyolország-Görögország 20.30

B csoport:

Horvátország-Montenegró 17.30

Szerbia-Franciaország 19.00

szombat:

3. forduló:

A csoport:

Olaszország-Görögország 16.00

Magyarország-Spanyolország 20.30

B csoport:

Franciaország-Montenegró 17.30

Szerbia-Horvátország 19.00

vasárnap:

a 7. helyért 16.00

az 5. helyért 17.30

bronzmérkőzés 19.00

döntő 20.30

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában