Összetartozás

2023.08.10. 10:00

A felelősségvállalás jegyében tartják meg a 14. Kolozsvári Magyar Napokat

A felelősségvállalás jegyében rendezik meg augusztus 13–20. között a 14. Kolozsvári Magyar Napokat. A legnagyobb erdélyi magyar rendezvénysorozaton nyolc nap alatt több mint ötszáz programot tartanak – mondták el a szervezők keddi sajtótájékoztatójukon.

MW

Leslie Mandoki (Mándoki László) zenész, producer (b) és Gergely Balázs főszervező a 14. Kolozsvári Magyar Napok beharangozó sajtótájékoztatóján Kolozsváron 2023. április 25-én

Forrás: MTI

Fotó: Kiss Gábor

Gergely Balázs főszervező, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke szerint a 14. alkalommal megrendezett fesztivál a felelősségvállalásról szól. Emlékeztetett arra, hogy a 14. életév a reformátusoknál a konfirmáció, egyúttal a személyazonossági igazolvány megszerzésének ideje, amikortól már a fiataloknak is felelősséget kell vállalniuk. Úgy vélte, hasonlóan igaz ez a kolozsvári magyar közösségre, ugyanis meg kell találni azokat a pontokat, amelyek mentén tagjai külön és együtt is felelősséget tudnak vállalni.

Felidézte: a kolozsvári magyarságról gyakran elhangzik, hogy városépítő közösség volt.

A mi felelősségünk, hogy ezt ne csak múlt időben tudjuk elmondani. Ne csak a dicső múltra emlékezzünk folyamatosan, hanem tevőlegesen, alkotó módon hozzájáruljunk ahhoz, hogy Kolozsvár a továbbiakban is magán viselje a magyar közösség lenyomatát

– vélte Gergely Balázs.

A főszervező kiemelten szólt a Farkas utca megújulásáról is, amely a tucatnyi magyar intézmény miatt egyfajta „via sacra” a kolozsvári magyarok számára. Bár a felújítás nem készül el teljesen a hétvégéig, a hagyományokhoz híven az utca befogadja a kézművesvásárt, a könyvvásárt és a Múzeumok sétányát is.

Oláh Emese alpolgármester elmondta: a Farkas utcát a Főtérrel összekötő, még felújítás alatt álló Egyetem utcát is igyekeznek biztonságossá tenni a magyar napokra. Hangsúlyozta: az önkormányzat is partner, idén 630 ezer lejjel (49 millió forint) támogatta a rendezvénysorozatot.

Az „Erre tessék!” jelmondattal meghirdetett 14. KMN előrendezvényei augusztus 12-én kezdődnek Márton Árpád csíkszeredai festőművész Élet-Jelek című életmű-kiállításának megnyitójával a Bánffy-palotában. Kántor Lajos irodalomtörténésznek az Erdélyi Művészeti Központban őrzött hagyatéka is „hazatér” tárlatként Kolozsvárra, és Juhos Sándor festőművész, Szabó András grafikusművész, valamint szovátai kortárs alkotók munkáiból is nyílnak kiállítások.

Vasárnap a Farkas utcai református templomban istentisztelettel kezdődnek a magyar napok, és felavatják a magyar kormány támogatásával felújított óparókiát, a Herepei-házat, amely az erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE) székházaként számos rendezvény helyszíne lesz.

Az augusztus 14-i nyitógálát a Kolozsvári Magyar Opera nagytermében tartják Illényi Katica hegedű- és tereminművész fellépésével.

Szabó Lilla programigazgató elmondta: a nyolc nap alatt 50 helyszínen több mint 500 program lesz, kiállítások, komolyzenei, pop-, rock- és dzsesszkoncertek, irodalmi programok, közéleti és gazdasági előadások. A gyerekprogramoknak a Romkert ad otthont, a Református Kollégium udvarán idén is lesz Folkudvar, a Borutca és az Ifjúsági udvar is működni fog. A Donaton futóversenyt és az Örömfőzést is megtartják, és idén először családi sportnapot is szerveznek.

A Petőfi-bicentenáriumhoz kapcsolódva számos, a költő életét és művészetét bemutató előadással és tárlattal készülnek a Petőfi Irodalmi Múzeummal közösen, a Bánffy-udvar idén az ő nevét viseli. Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának udvara is nagyobb kínálattal várja az érdeklődőket #főtér23 néven, koncertek, gasztronómiai bemutatók és előadások is lesznek.

A főtéri nagyszínpad minden korosztálynak ígér koncertélményt. Láthatja a közönség a 25. Szent István-napi Néptánctalálkozó résztvevőit,  fellép az erdélyi Titán, az EDDA Művek, a Blahalouisiana, a Budapest Bár, a Lóci játszik és a Honeybeast. Halász Judit gyerekkoncertet ad, és a Magyar rocklegendák produkció keretében Kalapács József, Rudán Joe és Varga Miklós is színpadra lép.

Augusztus 20-án, a zárónapon Leslie Mandoki és a Mandoki Soulmates adja elő a Magyar képeket olyan világhírű zenészekkel, mint Nick van Eede, Al Di Meola, Mike Stern, Randy Brecker, Till Brönner, Richard Bona, Tony Carey, Deobrat Mishra vagy Fausto Beccalossi.

Erre a koncertre különösen, de a KMN többi programjára is szép számmal várnak román részvevőket is. „Nekünk az az érdekünk, hogy minél többet értsenek belőlünk a velünk együtt élők” – mondta az MTI kérdésére Gergely Balázs. Szabó Lilla hozzátette, hogy a román közösség tagjait vezetett városnéző sétákkal, orgonatúrákkal várják, de a kiállítások, a magyar gasztronómia és a borutca is népszerű körükben.

A 14. Kolozsvári Magyar Napok programja a www.magyarnapok.ro oldalon olvasható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!