2020.06.26. 11:28
Erdélyről készült „leltár”, ami kézről kézre járt
A kolozsvári Szabó Dénes (1907–1982) életművéből több mint háromezer üveg- és cellulóznegatív került a nemzeti könyvtár birtokába.
A két világháború előtti és közötti Erdélyt, tájakat, városokat, arcokat, életképeket is megörökített fotóin a kolozsvári Szabó Dénes, akinek hagyatékát az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) Fotótér elnevezésű felületén tették közzé Trianon századik évfordulóján.
Szabó Dénes munkásságáról Blos-Jáni Melinda fotótörténész, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem filmművészet, fotóművészet, média szakának oktatója beszélt a Krónikának.
Több mint tízezer első világháborús és régi erdélyi fotót tett közzé a Fotótér elnevezésű új tartalomszolgáltatás keretében az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulóján. A kolozsvári Szabó Dénes (1907–1982) életművéből több mint háromezer üveg- és cellulóznegatív került a nemzeti könyvtár birtokába.
A fényképeket a kolozsvári Fotofilm cég munkatársaként készítette a fényképész, döntő részük városkép és tájkép, amelyek a cég képeslapkiadói tevékenységéhez kapcsolódnak.
A már feliratozott, sokszorosításra előkészített képeslapnegatívok az 1930-as és az 1940-es évek erdélyi falvait, városait, fontosabb épületeit, fürdőit ábrázolják, érzékeltetik a táj természeti szépségeit. A gyűjtemény értékes részei a népviseletet dokumentáló sorozatok, a falusi és a városi életképek, családi, társadalmi események felvételei, amelyekből kibontakozik a két világháború közötti erdélyi hétköznapok hangulata.
Blos-Jáni Melinda fotótörténész, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem filmművészet, fotóművészet, média szakának oktatója megkeresésünkre elmondta,
a filmkészítés és fényképezés közti kontinuitás szempontjából fontos Szabó Dénes életműve, a Fotofilm cég a nevében is őrzi ezt a kapcsolatot.
Filmhíradón a Mátyás-szobor, az opera
„A film családfájának egyik gyökere a fotó. Volt, hogy a fotóra, volt, hogy a filmre volt nagyobb igény Kolozsváron, ezért a Fotofilm cég alapítója, Fekete László egy cég keretében próbálta művelni mindkettőt. A nagyváradi származású Fekete László, aki fotósként kezdte a pályáját, Janovics Jenő operatőrévé vált 1920-ig, miután Bécsben eltanulta a filmkészítés mesterségét” – mondta el a fotótörténész.
Mint kifejtette, az 1920-as években, a román királyság idejében is igény mutatkozott arra, hogy Fekete híradófelvételeket készítsen a kolozsvári felvonulásokról, eseményekről. Később, az 1940-es évek elején, a „kis magyar világ” idején hasonlóképpen együttműködött a Magyar Távirati Irodával, hogy ugyancsak híradófelvételeket készítsen.
A különböző korok híradófelvételei között a legnagyobb különbség a szimbolikus térhasználatban van: a felvonulás célpontja hol a román opera, hol a Mátyás-szoborcsoport. Más-más irányból érkeznek a felvonulók, de ugyanazon az utcán, más a termék, de ugyanaz a filmhíradó-formátum”
– fejtette ki Blos-Jáni Melinda. Hozzátette, ebben az időszakban, a két világháború között csak a híradó volt az, ami filmként eladható volt, játékfilmkészítésre nem nagyon volt keret, pénz, háttérintézmény, így ennek köszönhetően a Fotofilm vállalkozás tevékenysége eltolódott az üzlet, a műtermi fotózás irányába. A Fotofilm műhely, laboratórium a mai bábszínház udvarán működött, és egy ideig itt őrizték a Janovics-filmek fennmaradt kópiáit is.
Belelátni a képeslapkészítés műhelytitkaiba
Szabó Dénes Fekete Lászlónak volt az utódja, aki a céget fotóműhelyként fejlesztette rangosabb szintűre – magyarázta a fotótörténész.
Szabó életművében az az érdekes, hogy több rendszerváltáson ível át: a két világháború közötti korszakon, a „kis magyar világon” és az 1945 utáni korszakon, hiszen az 1960–70-es években is dolgozott.
„Az 1945 utáni korszak kevésbé jelenik meg az OSZK gyűjteményében. Az 1930-as években mérsékelt volt az igényelt fotók mennyisége, a 40-es évek elején ez a mennyiség nagyon megnövekedett, hiszen erős érzelmi hatások elérése végett intenzívebben használták a képeket a korabeli médiában is. Az 1945 utáni években jóval kevesebb a fotó, mondhatni az 1960-ig tartó korszak az archívumokban is vakfolt, ami felfedezésre vár” – fejtette ki Blos-Jáni Melinda.
Rámutatott, Szabó Dénesnek az OSZK oldalán látható hagyatéka főként az 1930–40-es években készült munkákat tartalmazza, amelyek képeslapgyártás végett készültek.
Azért releváns ez a képgyűjtemény, mert beleláthatunk a képeslapkészítés műhelytitkaiba, például hogyha térképre lennének vetítve az ábrázolt helyek, akkor láthatóvá válhatna, hogy milyen volt annak a világnak a kiterjedése, amelyről képeslapküldéssel kommunikálni lehet Szabó Dénes szerint”
– mondta Blos-Jáni Melinda. Mint kifejtette, a Fotofilm-gyűjteményben egyébként kuriózumnak számító archív fotókat is találhatunk, mint a Sebestyén-palota építéséről tudósító képeket – mivel az épület 1905 körül épült, ezt Szabó Dénes nem fényképezhette, csak reprózta.
A századelő krónikása
„A képeslapoknak nagyon látványosaknak kellett lenniük, az erdélyi tájat látványosságként tálalták, a településeknek pedig keresték a városiasabb, modernebb arcát.
Olyan ez, mint egy leltár Erdélyről, ami papírlapokon, kézről kézre körbejárta a világot, és táplálta az éppen aktuális Erdély-imázst.
A Szabó Dénes-gyűjtemény arról is tanúskodik, hogy egy képeslapkészítő milyen nagy körutakra kényszerült, hogy lefedje megrendelőinek az igényeit, feltehetőleg egy-egy helyszínen nem időzött sokat, ezért nem kerülhetett közelebbi kapcsolatba az ottani világgal – mondta a fotótörténész.
Mint fogalmazott, emiatt kevesebb a pillanatfelvétel, inkább az épületek monumentálitását megmutató látképek dominálnak, amelyeken alig látni embereket. „Kicsit olyanok ezek képek, mint egy múzeumi katalógus képei. Szabó Dénes mintha »egybegyűjtötte volna a tájakat«, ahogyan elődje, Veress Ferenc (kolozsvári fotográfus, 1832–1916) tette, akinek szintén az volt a célja: „múzeumi tárgyként” megörökíteni korának Erdélyét fotókon – mondta a fotótörténész.
Blos-Jáni Melinda rámutatott, az OSZK-gyűjtemény újdonsága, hogy Szabó Dénes munkásságának egy eddig kevésbé feltárt oldalát is megismerhetjük, ugyanis a képeslapok mellett „élőbb” fotók is találhatók a hagyatékban, amelyeken az öltözködés, a népviselet és arcok sejlenek föl. Vannak emberközeli sorozatai, portrék is.
Amikor a fotós nem a városokat, a tereket leltározza, a népélet is megjelenik a képein: a csíksomlyói búcsúsok, mérai, széki, torockói lányok.
Vannak riportfotók és műtermi, megrendelésre készített képek is: esküvők, családi fotók, műtermi portrék, amelyek egy szociológiai/antropológiai olvasat számára is érdekesek lehetnek. „Úgy gondolom, Szabó Dénes nem annyira fotóművészként releváns, hanem remek kisiparosként, aki jól ismerte a korszak képi fordulatait, és olyan intenzíven volt jelen az éppen aktuális eseményeken, helyszíneken, hogy a huszadik század elejének krónikásává vált” – összegzett Blos-Jáni Melinda.
Borítókép: Torockói esküvő, csoportkép menyasszonnyal, 1933 / Fotó: Szabó Dénes – OSZK Fotótér / liget.ro