A ruszinok sorsa összefonódott a magyarságéval

Égetően lényegbevágó, zsigeri kérdéseket vet föl, feszeget a Napút folyóirat legújabb, 2019/9., „Gens fidelissima” című, a ruszinokkal foglalkozó száma.

Azokkal a ruszinokkal, akiknek sorsa, története, az elfogadásért, a létezés méltóságáért folytatott örökös küzdelme elválaszthatatlanul összefonódott a magyarságéval.

Mit tehet, kihez, kikhez, vagy éppen mely dédelgetett legendákhoz fordulhat? Erre a történelem folyamán sokféle, hol jobb, hol rosszabb, esendőbb, ellentmondásosabb válaszokat adott. Mélységesen emberi ügyek ezek. Öröm, hogy az emlékezet s a jó válaszok lehetősége még nem múlt el, de sajnálatosan a kérdés ugyanúgy kérdés maradt. Hogy mennyire az, már a lapszám első interjújából, a Ruszin Világtanács elnökével, Sztepán Ljavinyeccel folytatott beszélgetésből kiderül: „szeretnénk elérni, hogy az Európai Uniónak legyen egy adekvát válasza, pozitív reakciója. Tegyék lehetővé, hogy Kárpátalján, az ősi földjükön élő ruszinoknak lehetősége legyen nyelvéhez, kultúrájához, hagyományaihoz. Ismerjék el az önrendelkezési jogukat.”

Sokan, sokféleképp szólnak e megrendítő kiadványban a „magyaroroszok”-ról. A tudományok, a művészetek nyelvein. S többször is fölmerül az emblematikus „Leghűségesebb nemzet”, a Rákóczi által adott „Gens fidelissima” kifejezés. Ahogyan kimondatlanul a magyarság és ruszinság közötti kényesebb nézeteltérések se maradnak (finoman, ám kendőzetlenül bontja ki ezt Vári Fábián László írásában, s fejezi be a magyar rendszerváltás tiszaújlaki örömteli ruszin történéseivel, remények szép szavaival).

A lapszámot ezúttal igen jelentős számú képzőművész alkotása illusztrálja: Földessy Pétertől, Fedinecz Atanáztól kezdve Volodimir Pavlisinig, Medveczkyné Luták Editig. Annyi, de annyi alkotójának méltatása, egyáltalán felsorolása túlfeszítené rövid ismertetőnk kereteit.

Ahogyan az íróké, kutatóké, költőké is: s amint az ő írásaikból, e festményekből, rajzokból is drámai erővel bomlik ki a cél: a megelevenítő láttatás. Egy népé, színes, megható életjeleneteié, fenséges tájaié, krisztusi feszületeié. Az egyszerűségé. Az örökös szegénységé.

De hogy adósai ne legyünk e gazdag számnak, érdemes megemlítenünk Szentmártoni Szabó Géza irodalomtörténetileg meghatározó tanulmányát Telegdi Kata leveléről.

Nem feledkeznünk a szívmelengető, olykor drámaibb válaszokról, amelyeket a ruszinságról feltett kérdésre: Batári Gábor, Gecse Géza, Lator László, Ljavinecz Marianna, Surján László, Tóth István adott.

Darás Gábor történész hajdani, felbecsülhetetlen értékű rutén kutatómunkájáról, amelyet az előző rendszer tartott oly jelentősnek, hogy hozzá ne engedjen se firtató kezet, se figyelmes szemet. Az identitásformáló görög katolikusság kárpátaljai történetéről: Botlik József tollából.

A legendás alakokról: Hodinka Antal akadémikusról, Korjatovics Tódor litván fejedelemről szóló írásokról. Végezetül a versekről, a költőkről. Annyi közt a népballadákról. A közelebbiekről, Ivan Petrovcijtól Zvonimir Njaradiig. S legfőképpen nem feledkeznünk: a nemzeti ébredés Duhnovics Sándoráról.