Akinél az univerzum kockás abroszú asztal

Bizonyos körök szerint a Föld lapos, egyáltalán nem gömbölyű, noha kerek. A XIX. század elejétől divatos teó­ria kétszáz éve makacsul ragaszkodik az alaptételéhez, így digitális korunk gyermekeiből kikerülő hívei napjainkig következetesen hisznek abban, hogy bolygónk egy pizzatésztaszerű égitest, és a Nap kering körülötte – írja a Magyar Nemzet.

György Attila székely-csángó író még tőlük is tovább lépett. Újabb kötetével bebizonyította: az egész teremtett emberi világunk sem egyéb, mint egy jókora, lapos, konyhai paraszttányér. Kockás abroszú ebédlőasztal az univerzum, amely körül – hívják bár tonettszéknek vagy hokedlinek – galaxisok helyezkednek el.

A világmindenség alfája és ómegája pedig egy csantavéri bugylibicska, amelynek létezése úgy nyer értelmet, ha szalonnába bökve falatot hasíthat a paprika meg a frissen kisült cipó mellé.

Irodalmi szakácskönyvek terén verhetetlen nép vagyunk.

A Kárpát-medence minden zugában ezer esztendeje folyik a dínomdánom. Mi két várostrom szünetében is a füstre tett sonkák sorsán aggódtunk, és a kanizsai törökök között portyázó lovasaink bekerítve sem átallották nyárshúsos vacsorán, borozva, kedélyesen megvitatni, miként kéne kitörni a gyűrűből.

Az íróink sem voltak különbek. Apor Péter, Bethlen Miklós, Krúdy, Móricz, Tömörkény, Kosztolányi, manapság meg Temesi – mindenkor képesek voltak a tökfőzelékből is irodalmat csiholni, költészetté nemesíteni egy csempült poharakkal átmulatott éjszakát.

György Attila új könyvével bátran odaigazodhat melléjük. Mindazonáltal a Kerek a világ címmel, a sepsiszentgyörgyi ARTprinter Kiadó jóvoltából napvilágot látott kötet nem pusztán gasztronómiailag elbájoló textusokat tartalmaz. Annál összetettebb, tarkább, zamatosabb.

Hatfelé van porciózva a mondandó: Borok, Ízek, Úton, Szívhangok, Vegyesvágott és Köz(ben) alcímekre szakaszolva. A közös bennük: minden fejezetből sugárzik a székelység komoly dolgokban is mélyen látó értelme, varázsos szándékkal keltett világunk ismerete, tisztelete, de csöppet sem kritikátlan elfogadása.

A szabad szájú – ilyetén a legszabadabban is gondolkodó – csíkszeredai író nem sokat gatyázik, amikor örökös közkérdéseket boncolgat. Szikrákat szór, ha a modernre fazonírozott bélésű Nyugat parvenüiről értekezik, majd rögvest utána ­„Európa vesztesei­ként”, édes-bús bonhómiával merengve számot vet mivelünk, magyarokkal.

Ilyetén a könyv

egyfajta élménytár, amelyben a bodorodó cigarettafüstű átdorbézolt éjszakák emlékei mellett jól megférnek a vándorutak tanulságai, lett légyen szó Kassáról, Skandináviáról, esetleg Ausztráliáról, amelyről György Attilát studírozva már mindenki tudni fogja, hogy kockamedúzástul, kacagójancsistul sem létezik.

Csak mi létezünk. Meg a haza. „Mert olyan szép országunk van, utazunk ezer kilométert, hogy megölelhessük egymást. Mert nem csak a hajdani országunk: a szívünk is ekkora.”