Összefoglaló kötet készül a magyar irodalom elmúlt hatvan évéről

Domonkos László a Magyar Nemzetnek adott interjúban elmondja, hogy a könyvében tárgyalt korszakot – annak hétköznapjait és a szellemi élet minden területét – a szovjet hódoltság határozta meg. Erre utal a mű címe is, amellyel kapcsolatban a szerző így fogalmaz: „Gúzsba kötve táncolni elég sajátságos, bár izgalmasan eredeti mutatvány.” Egyúttal hangsúlyozza,

„a nemzeti, közéleti szellemiségű irodalom esetében az úgynevezett rendszerváltás után is tulajdonképpen ez folytatódott, csak persze másként”.

Az irodalomtörténész elárulja, hogy munkája során az írókra, a kultúrpolitikára és az irányzatokra is figyelnie kell, de a megközelítés szempontjából Féja Géza „következetesen konzervatív, népi, nemzeti szellemben írt” háromkötetes irodalomtörténetét, stiláris szempontból pedig Szerb Antal „könnyed, szellemes, olvasmányos hangvételét és igényes, elmélyült szemléletét” tekinti irányadónak.

Magyar vagy magyar nyelvű irodalom?

Domonkos László szerint újra kell értékelni a Kádár-korszak irodalmi kánonját, amely „jócskán torzítva, a helyes arányokat szinte totálisan felforgatva, egy sajátságosan zárt klikkrendszerszemléleten alapuló irodalomszemlélettel fertőzött meg immár több nemzedéket”. Úgy véli, ettől meg lehet szabadulni, de ennek érdekében nem szabad félni „a szembenézéstől, a tényektől és általában a kissé szélesebb szemhatár észrevételezésétől”.

„A rendszerváltás után a posztmodernnek nevezett posztbolsevik irodalmi merénylet sajnos már-már teljes egészében igazolni látszott és részben még ma is igazolni látszik Németh László profetikus, még 1965-ből származó minősítését, amely egyben – igaz, kérdőjelesen – a legutolsó fejezet mottója is lesz: a magyar irodalmat kezdi felváltani egy magyar nyelvű irodalom”

- értékeli az irodalomtörténész a rendszerváltás utáni helyzetet.

Úgy látja, a mai magyar irodalmi életben „bántóan aránytalan alá- és túlértékelések vannak”. Előbbiek közé sorolja például Bán János és Borbély lászló munkásságát, de azt ígéri, hogy helyére kerül Gombos Gyula és Monoszlóy Dezső, vagy Császár István és Gáll István életműve is, ahogy „beszélni kell” asperján Györgyről is.

Az élet vagy a pusztulás pártján?

Az interjú kitér Csurka Istvánra is, akit Domonkos László szerint agyonhallgattak. Úgy véli, ami „a színdarabjai körül történik”, illetve ahogy „korszakos jelentőségű, magas irodalmi szintet megütő publicisztikájának vagy éppen novelláinak” értékelése elmaradt, az a rendszerváltás utáni magyar szellemi élet egyik legnagyobb szégyenét és botrányát jelenti.

A szerző meglátása szerint ma már nem a népi-urbánus ellentét az irodalmi életet jellemző szembenállás alapja, hanem az életpártiak és a pusztulás-rombolás pártján állók közötti ellentét.

„A rendszerváltás után – Csoóri Sándor már 1990-ben érzékelte, kapott is érte – egy szűk, a magyarságot megvető-lenéző-utáló klikk nagy teret kapott, és igyekezett is élni a lehetőséggel. Az irodalomban folytatják az elismerés és értékelés kádári »kánonját«, persze a maguk szempontjaihoz és igényeihez igazítva. Csakhogy az irodalom nem ruhaanyag. Éppen ezért kell velük szemben törekedni a mi »másságunkat« láttatni, ezt felmutatni”

- summázza a jelenlegi helyzetről alkotott véleményét Domonkos László.