Agócs Gergely: most következik be törés a műveltségünkben

Ha egy társadalom kiereszti a kezéből a hagyományait, jellegtelenné, sekélyessé válik. Ez ellen a sekélyesség ellen lép fel a Fölszállott a páva című népzenei vetélkedő is, melyhez Agócs Gergely nemcsak zsűritagként kötődik, hanem a kezdetektől fogva ő a produkció szakmai vezetője – írja a Magyar Nemzet. Az utóbbi évtizedeket „rögeszmés gyűjtésre” szánta, az utolsó órában próbálja összegyűjteni az éppen eltűnőben lévő hagyományos műveltség értékeit a magyar nyelvterületen és rokonainknál, az egykori Kazár Kaganátus területén élő türk népek körében is.

Amikor a hallgatói kérdik, hogy találja meg ezeket a csodálatos értékeket, Agócs Gergely mindig azt mondja: úgy, hogy keresi.

„A gyűjtés úgy kezdődik, hogy a gyűjtő elindul” – véli a néprajzkutató, aki szerint egy bizonyos akaraterő kell ahhoz, hogy az ember elinduljon. Nagyapja úgy mondta: „Fiam, ha nincs benned akarat, még az élet is kifolyik belőled.”

A lapnak adott interjúban

Agócs Gergely kifejtette, a ma széles körben tapasztalt motiválatlanság és akarathiány nagyon erősen építi le a világot körülöttünk.

Hétéves fejjel egy fővárosi rádió szerkesztőségében találta magát. Ott zajlott édesanyja élete, a pozsonyi rádió magyar nyelvű főszerkesztőségében, illetve a lakótelepen, ahol laktak – ott viszont már egy szlovák nyelvű környezetben. Úgy fogalmaz, hihetetlen kontraszt volt a magyar miliőhöz, a kisvárosi, falusi élethez képest, ami nagyszülei környezetében addig körülvette.

„Hétévesen például ilyenekre figyeltem fel, hogy Füleken, a nagyapám környezetében felbukkanó férfiak körében elképzelhetetlen volt, hogy egy férfi rövidnadrágot viseljen, vagy kérdezés nélkül társaságban rágyújtson, vagy hogy egy jellegzetesen feminin hanghordozást használjon. Ezek miatt akkor, az én szememben megkérdőjeleződött sok nagyvárosi értelmiségi bácsi férfiúi méltósága. Ilyeneket vettem észre gyerekfejjel. A ma már metroszexuálisnak nevezett viselkedés jelei engem nagyon megbotránkoztattak. Láttam azt, amit mai fejjel úgy mondok, hogy a tömegember mennyire elengedte azokat az értékeket, amelyek egykor emberré tették az embert” – mesélte Agócs Gergely, aki már gyermekkorában megtapasztalta a környezetrombolást, ami az európai jóléti társadalom kialakulása után gyorsult fel.

Emiatt is érlelődött meg benne, hogy néprajzot kell tanulnia, hiszen a néprajz az egyetlen a tudományok közül, amelyik az embernek azzal az állapotával foglalkozik, amelyben még harmóniában élt a természettel.

Az őstörténeti érdeklődés mellett irányadó volt számára nagyapja egyik megjegyzése. Amikor megkérdezte, hogy mit jelent az a szó, hogy agócs, nagyapja azt mondta: „Tudod, fiam, mi török-tatár eredetűek vagyunk, és ez a név valamit jelent azokban a nyelvekben.”

Ez személyes indíttatást is adott neki. Több jeles, magyar népzenekutatónak vannak keleti gyűjtései. Megnézte, hol maradtak fehér foltok, és pont az a terület mutatkozott, amelyet a honfoglalás korában keletkezett források, illetve a középkor során hagyományozódó értesülések a magyar honfoglalás kiindulópontjaként jelölnek meg. Amikor elkezdte áttekinteni a szakirodalmat, azt gondolta, csak gyarapítja majd azok sorát, akik ide jártak gyűjteni, de legnagyobb megdöbbenésére

ő volt az első magyar néprajzkutató, aki behatóan foglalkozott a Kaukázus ezen vidékén élő türk népek folklórjával.

A magyar összehasonlító folklorisztika szempontjából igazán értékelhető, értelmezhető anyagunk korábban nem volt. Agócs Gergely a türk népek körében fellelte a magyar Csodaszarvas mondának megfelelő hőséneket.

„Az egykori Kazár Kaganátus területén élő türk népeknél széles körben, a miniszterektől a pásztorokig bezárólag számon tartott tétel, hogy a magyarok nekik rokonaik” – magyarázta Agócs Gergely, példaként említve beszélgetését egy falusi lakodalomban szertartást vezető mollah-val (ők muszlimok).

„Beszélgetésbe elegyedtünk. És ez a falusi értelmiségi már a beszélgetés elején kérdezte: Mit gondoltok, hogy IV. Béla miért fogadta be a kunokat? Nem látjátok, mi történt a keletről érkező egyéb jövevénynépekkel Európában? Nem látjátok, mi történt a nyugati társadalmakban a zsidókkal, az örményekkel, a cigányokkal, hogy a szétszóratás és jogfosztottság volt az osztályrészük? A ti királyaitok pedig befogadták a kunokat és a jászokat, és nem jogfosztottan, hanem megerősítették őket nemesi jogaikban, rendi kiváltságot kaptak, területet, autonómiát – nem tűnik fel, hogy Európában nem ez volt a szokás? Szerinted miért volt ez? Mert tudták, hogy rokonok. A rokonaikat fogadták be” – emlékszik vissza a beszélgetésre Agócs Gergely.

„Nálunk régi hagyománya van annak, hogy akik elfogadják az itt élők kultúráját, azt a magyarok befogadják. A kunoknak például meg kellett keresztelkedniük. Az európai népekhez képest nagyon is befogadó nép a magyar”

– teszi hozzá.

A zene kapcsán kifejtette, ez a legkönnyebben elérhető kulturális felület. Agócs Gergely szerint ugyanakkor a fogyasztói zenei identifikáció nagyon „alacsony vegyértékű”, csalóka, sekélyes ahhoz képest, hogy a saját zenei kultúránkból elő is tudunk adni valamit.

Úgy vélte, az elmúlt ötven évben hatalmas törés következett be.

„Kodály még meggyőződéssel és természetesen használta a kifejezést: zenei anyanyelvünk. Joggal tételezte ugyanis, hogy az ember a családi körben, a belenevelődés folyamataiban valamilyen zenei műveltséget is kap. Ez ma már nincs így. Ma már nem jellemző, hogy otthon a családban énekeljenek – pedig az ember az idők kezdetétől fogva a hatvanas évekig énekelt. Ma már háttérzajokat gyárt magának. Mi most az utolsó generációktól gyűjtünk, épp egy látványos törés következik be a hagyományos műveltségünkben”

– mondta Agócs Gergely. Megjegyezte: ez mutatja, hogy valójában milyen a magyar társadalom.

A néprajzkutató emlékeztetett: ma a magyar anyanyelvűek elképesztő tömegei kulturális tekintetben már nem is hasonlítanak a nagyapáik korosztályára, s a magyar számukra hovatovább már csak egy nyelv.

„Eluralkodott a provincializmus, a kishitűség, hogy a saját kultúránk alacsonyabb értékkel bír,

ma a magyar társadalom eddig még soha nem tapasztalt mértékben csúcsra járatja az idegen kulturális minták követését.

Ideje volna felismerni, hogy a hagyomány hiánya nemzetbiztonsági kockázatot jelent”

– hangsúlyozta.