35 éve zenélnek, pedig az első próbából csak egy rántottsajtozás lett

Két különálló produkció összevonásával, Szarka Tamás és zenekara valamint a Ghymes zenekar fúziójával egy megújult csapat koncertezik március 24-én a Budapesti Kongresszusi Központban. A Ghymes zenekar 35 évének legismertebb dalaival készülnek, ráadásul gyerekkórusos támogatással.

Már jóval több mint 3 ezer koncertet adtak a világ 25 országában, most pedig egy kicsit új dologra készülnek a fúzióval. A Ghymesről, a zenélésről és a belehalásról is kérdezte az Origo Szarka Tamást.

A Ghymes együttes 35 éve alakult, és ezalatt az idő alatt több mint 3 ezer koncertet adtak a világ 25 országában, és most ennek a több mint három évtized legsikerültebb dalait adják elő egy jubileumi koncerten a Kongresszusi Központban. A zenészeket a Hunyadi János Ének-zenei és Nyelvi Általános Iskola kórusa segíti majd. A Ghymes a zuglói iskolával nagyjából 10 évvel ezelőtt dolgozott együtt először, és az már többször is felléptek közösen.

A Ghymes együttest a Szarka testvérek, Gyula és Tamás alapították a '80-as évek elején. Egy félresikerült próba volt az első alkalom a zenekar életében: az idősebbik testvér, Gyula szólt öccsének, hogy lesz egy próba, amire őt is elvárja. Végül pedig úgy alakult, hogy a próbából rántott sajt lett, ugyanis a többiek nem jöttek el, a testvérek pedig enni mentek.

Az Origo Szarka Tamást telefonon kérdezte a Ghymesről: „persze, emlékszem, Nyitrán volt ez az első próba, ahol csak ketten jelentünk meg Gyulával.

Pár héttel később azért jöttek többen is, de az első próba valóban úgy zajlott, hogy beültünk a szobába, egy kicsit néztük egymást, aztán elindultunk.” A zenekar összeállásához még jó két évre volt szükség, aztán – ahogy Tamás mondta, – tovább forrtak: „nagyjából 15 évvel később volt az, amikor már teljesen profi zenészekkel dolgoztunk”.

Rengeteget lehet hallani arról, mit ad a közönségnek a Ghymes zenéje. Van, akinek a hitét erősíti meg, van, aki jobbítást érez a zenéjükben, de az biztos, hogy erő és energia van benne, erről a legtöbben beszámolnak. És arról, hogy neki mit ad a zene, Szarka Tamás azt mondta,

erről szól az életem.

Néha még éjjel is zenén gondolkodom, félálomban. Nyugodtan mondhatom, hogy 24 órás elfoglaltságot jelent az, ahogy én a zenével és az irodalommal foglalkozom. Ez szépen kitölti az életemet, és ha például 12 órát dolgoztam a stúdióban, és haza indulok, akkor is leginkább zenéken gondolkodok.” Noha tudja, hogy soha nem elérhető, mégis a tökéletesre törekszik. Elmondta, hogy

még ha nem akar, akkor is belehal a koncertekbe,

mert „a bulinak jónak kell lennie. Olyan nincs, hogy nem jó a koncert. Legalábbis én arra törekszem, hogy ez ne rajtam múljon.” A belehalásról, az elfáradásról egy érdekes történetet is elmondott. Szarka Tamás színházaknak is készít zenét, és a Nemzeti Színházban 2015-ben bemutatott darabjáról, az Éden Földön-ről azt mondta, jobban elfáradt a bemutatóján, mint bármelyik Ghymes-koncerten.

Egy koncertnél „sokkal kegyetlenebb volt az a kétóra, amit ott végigültem. Ugyanis egy koncerten be tudok avatkozni, ha kell, de a színházban már nem.”

Arra a kérdésre, hogy vajon hasonló zenét játszanának-e, ha nem a Felvidéken, hanem például Szegeden, Pécsen vagy Pesten születnek, Szarka Tamás egy újabb történettel válaszolt. „Romantikus dolog ebbe belegondolni, és azt mondanám, hogy valószínűleg nem lenne más a zenénk. Engem amúgy is az erdélyi zene és Bach hegedűmuzsikája talált el alapvetően. Aztán erről a kérdésről eszembe jut egy régi nótánk története is. Nagyon szerettem azt a dalt, meghangszereltem, játszottuk kicsit, rögzítettük is, de egy idő után elfeledkeztünk róla. A felvétel pedig elkeveredett, viszont egy fél évvel később

újra szóba került, és elölről kellett kezdeni vele a munkát,

tehát újra meghangszereltem. Aztán megtaláltam az eredeti felvételt, és akkor derült ki, hogy ugyanaz lett. Vagyis ugyanúgy építettem fel másodszorra is. Ebből következtetnék arra, hogy az utam, a gondolkodásom olyan nagyon nem változik.”

A Ghymes már 35 éve működik, ahogy Szarka Tamás mondta, „ketten alapítottuk, Gyulával, és ketten visszük. Mindig is így volt, és most is így van.” Arról pedig, hogy voltak-e komolyabb összezördülések a zenekaron belül, azt mondta, „nyilván voltak már nézeteltérések, ahogy minden zenekarnál, amit nem némasági fogadalmat tett szerzetesek alapítottak. De talán még ott is vannak... A lényeg, hogy itt is az arányokon van a hangsúly, mint az élet minden területén. Én Gyulával veszekedtem elég sokat az elején, és kellett egy-két év, míg kiforrt a csapat. Sőt, azt mondanám, hogy 15 év kellett. És olyan veszekedés, ami a zenekar létét fenyegette volna, nem volt. Az, hogy ilyen zenészekkel dolgozhatok együtt, az

egyrészt nagyon megtisztelő, másrészt pedig egy csodálatos kaland,

egy utazás. Ha odafordulok a zenész barátomhoz, és látom, hogy belemerül abba a muzsikába, amit egyébként én írtam, és tudunk együtt beszélgetni a hangszereinkkel, az csodálatos.”