A zene alapvető szükséglete az embernek

Legújabb dupla lemezét, a Hozományt márciusban azzal a szándékkal indította útjára, hogy a bő tizenöt év alatt tett gyűjtőútjain felhalmozott szebbnél szebb dalokat közkinccsé tegye – az énekessel a kortarsonline.hu beszélgetett.

Az elmúlt tizenöt évben rendszeresen járt Erdélyben gyűjteni – ennek gyümölcse a Hozomány című dupla lemez, amely Erdélyi népzene régen és most alcímmel jelent meg a FONÓ Records gondozásában. Minek a hatására lobbant lángra a népdalgyűjtő-szenvedély?

A gyűjtéssel Agócs Gergely „fertőzött meg”, aki maga is megszállott gyűjtő, tizenéves korától járja a távoli településeket. Eleinte én vezettem a jegyzőkönyvét, a harmadik gyűjtőútra már vittem a sajátomat, később pedig egyedül is útra keltem. Rengeteg pozitív élménnyel gazdagodtam, és időközben barátságok, mély ismeretségek alakultak ki egy-egy – csúnya szóval éve – adatközlővel. Volt, akihez csak úgy bementem, még akkor is, ha épp nála nem gyűjtöttem – olyan ez, mint A kis hercegben a róka és a kis herceg története: felelősséget éreztem azok iránt, akik segítették a munkámat.

A másfajta (világ)zene nyújtotta lehetőségeket Nikola Parov mellett maximálisan kiélem,de továbbra sem akarok megválni a gyökerektől, mert egyrészt nagyon inspirálnak, másrészt pedig remekül lehet belőlük töltekezni. Most jólesett a Bandázom lemez után egy olyan albumot készíteni, amely a lehető legtisztább, autentikus forrásból származó népzenéket tartalmazza. Tizenöt–húsz perces számok is hallhatók a korongokon, tehát tökéletesek arra is, hogy – ha épp úgy hozza a kedv – táncra perdüljön a hallgató.

Tizenöt év alatt több lemezanyagnyi gazdag kincset sikerült felgyűjtenem, a Hozomány című dupla lemez Gyűjtés címmel a gyűjtésanyag szerkesztett változatát és egy Revival című lemezt foglal magában. A Gyűjtésen a Papp Andrástól, Nagy Amáliától, valamint lányaitól, Fodor Juliskától és Lovász Annától gyűjtött mezőségi, visai dalok szerepelnek. A Revival lemezen az erre az albumra toborzott zenekar játszik visai népzenét, az énekelt dalokat vegyesen válogattam Kallós Zoltán visai gyűjtéseiből és a 2005-ös felvételeinkből. Zoli bácsi az évek során sok hasznos tanáccsal látott el, ezért ezt a sorozatot – merthogy a gyűjtésekből sorozatot tervezek – az ő emlékének ajánlom.

A Revival lemez kitűnő prímása Koncz Gergely, mellette Hegedűs Máté hegedül, brácsán a mezőségi zene egyik legjobb ismerője, Fekete Antal „Puma”, valamint a fia, Márton kísér, bőgőn Molnár Péter játszik, énekes partnerem pedig Németh Ferenc. Régi vágyam volt már egy ilyen album, és nagyon vágytam arra, hogy ezeket a páratlan kincseket megoszthassam a nagyközönséggel. Ezzel a kiadvánnyal többek között szeretnénk megköszönni a ránk bízott népzenei kincseket, valamint továbbadni a „hozományunkat”.

Miért épp a visai anyag áll a sorozat első lemezének fókuszában?

Nagyon mellbe vágott, amikor pár éve megtudtam, hogy Papp András meghalt – ekkor határoztam el, hogy a lemezsorozat „első fecskéje” a visai gyűjtés lesz. Tisztában vagyok azzal, hogy manapság már nem nagy biznisz CD-t kiadni, de úgy döntöttünk, hogy azt a kevéske pénzt, ami a lemezek eladásából befolyik, a visai „adatközlőknek”, illetve azok családtagjainak ajánljuk fel.

Témájukat illetően nagyon vegyesek a dalok.

Voltak tematikus gyűjtőútjaim is, például a farsangi szokásokhoz kapcsolódóan, de legtöbbször az adott helyzet irányítja a kérdéseimet. Meg szoktam kérdezni, kinek mi a legkedvesebb nótája. Papp András bácsinak – nagy meglepetésemre – egy „újabb” népdal volt a kedvence, amely szintén rákerült a lemezre.

Annak ellenére, hogy népies műdal?

Igen. Nem látom értelmét játszani a bigott folkrendőrt.

Minden dal mögött ott lapul egy-egy személyes élmény, amelyek valaha a megszólalók életének alakítói voltak.

András bácsinak ez a dal adott valamiért nagyon sokat.

A Fölszállott a páva óta lényegesen nőtt az érdeklődés hazánkban a népzene iránt, mégis mintha még mindig lenne a levegőben egyfajta távolságtartás a műfajjal kapcsolatban. Ön hogy látja?

Amondó vagyok, ha színvonalas, elmélyült az előadásmód, és hiteles az előadó, akkor teljesen mindegy, hogy milyen műfajról beszélünk, mert nagyon könnyen magával ragadja és foglyul ejti a hallgatóságot. „A maga egyszerűségében és letisztultságában egy négysoros népdal ugyanolyan tartalmi és formai tökéletességgel bír, mint egy Beethoven-szonáta” – mondta Bartók. A népzene erejét szükségtelen bizonygatni, több száz év múlva is meg tudja majd fogni az embereket. Egyre több helyen figyelhető meg a tudatos visszatanítása annak a táncanyagnak, amelyet egykor „csak úgy”, maguktól tanultak meg a fiatalok. Vagy ott van például Berecz András, akit tősgyökeres budapestiként szippantott magába a népzene és a néptánc. Ilyen mindig lesz. A jó zenének, az erős zenének mindig lesznek hívei.

Azért az elsődleges szocializációnak is nagy szerepe van a folk iránti, vagy egyáltalában a zene iránti szimpátia kialakításában.

Természetesen. Velem például sok meselemezt ismertettek meg a szüleim, a nagymamám pedig fantasztikusan zongorázott – volt tehát egy szilárd alapokon nyugvó, családból hozott örökségem, zenét szerető és ápoló emberek közt nőttem fel. Pár évtizede még nem volt hétfőként tévéadás, ilyenkor összeültünk beszélgetni, bakeliteket hallgatni.

A Fonó Budai Zeneházban húsz éve fut nagy sikerrel a néptáncoktatással egybekötött szerdai táncház. Ebben a technicizálódó, nemek egyenjogúságát hirdető világban lesz még létjogosultsága a néptáncnak a Z generáció életében?

Magam is tapasztalom, hogy a legtöbb fiatal a virtuális világban, az elektronikus kütyük között próbálja megtalálni a boldogságot: elmerülnek a saját kis világukban, a köztük lévő kommunikáció is valamiféle „okoseszköz” közvetítésével zajlik.

Márpedig a testi és szellemi kontaktusteremtésben sokat segíthetne a zene és a tánc. Nemcsak azért, mert a kultúra és az általános műveltség része – kellene, hogy legyen –, hanem mert fontos szerepet játszik a szocializációban is.

Átsegíthet a kamaszkori nehézségeken, oldhatja a feszültséget, megkönnyítheti a kapcsolatteremtést, jobb csapatjátékossá nevel, valamint megnöveli a zene élvezeti értékét is. A páros (nép)tánc a hagyományos társadalmi berendezkedést képezi le: a férfi irányít, a nő ügyesen alkalmazkodik hozzá, kettejük mozgásának harmóniájából pedig csoda születik.

Végezetül: mit szól a mai ének-zene oktatáshoz? Mire elég az a heti egy énekóra?

Szinte semmire. Azzal, hogy gyakorlatilag alig van ma ének-zene oktatás az iskolákban, sőt, valahol meg is szűnt, alapvető szükségletet vontak meg a felnövekvő generációtól. Hacsak a szülő nem íratja be a gyerekét zeneiskolába vagy különórára, esély nincs arra, hogy zenei élményben részesüljenek a gyerekek, márpedig a dallam, a ritmus, az ismétlődés, a szép iránti vágy ösztönös emberi igény. Lehetséges, hogy valaki épp a technozenében találja meg a szívének tetszőt, van, aki a népzenében, de ez most ebből a szempontból mindegy is.

Szerintem sokkal nagyobb óraszámban kellene zenét tanítani az iskolákban, a szülőknek és pedagógusoknak pedig szorgalmazniuk kellene a hangszertanulást is.

Az embernek nem (csak) akkor kellene beépíteni a muzsikát és a táncot az életébe, amikor már terápiás kezelés keretében erre rákényszerül, orvosi utasításra. A mindennapjaink részét kellene képeznie, ugyanis a zene azon kevés gyógyszerek egyike, amely függőséget okozhat ugyan, de semmiféle káros mellékhatása nincsen.