Krimi

16 órája

Jön a temetőtüzek szezonja, óva int a katasztrófavédelem

A következő napokban sokan kilátogatnak a temetőbe megemlékezni elhunyt szeretteikről. Mutatjuk, hogyan védekezzünk a tüzek ellen.

MW

Legyünk nagyon óvatosak a mécsesek használatával!

Forrás: Getty Images

Fotó: ti-ja

Ahhoz, hogy méltó módon emlékezhessünk meg, előzzük meg a tüzeket a temetőben és otthon is – hívja fel a figyelmet a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Mint közleményükben írják, idén eddig 54 alkalommal keletkezett tűz temetőkben vagy azok környékén. A legtöbbször temetői szemetesek, eldőlt gyertyák és koszorúk égtek – többnyire csak néhány négyzetméteren, de volt olyan eset is, ahol negyven-ötven négyzetméteres területen égett a temetői hulladék. Előfordult, hogy a temető melletti területre is átterjedtek a lángok, és nagy kiterjedésű szabadtéri tűz keletkezett.

Candle,In,Female,Hands,On,Black,Background
A gyertyákat, mécseseket mindig tegyük távol az éghető dolgoktól
Forrás:  Shutterstock

Csapadékmentes időjárás esetén fokozott a temetői tüzek veszélye. Ezek megelőzése érdekében kéri a katasztrófavédelem, hogy tisztítsuk meg a sírhely környezetét a száraz falevelektől, az elszáradt koszorúktól és virágoktól. 

Csak hőálló mécsestartóban lévő mécsest gyújtsunk meg. A mécsest úgy helyezzük el, hogy a közelében ne legyen semmilyen éghető anyag, és ne tudjon felborulni! Az égő mécsest a sírtól való távozás előtt oltsuk el. A temetőben kihelyezett hulladékgyűjtőbe ne dobjunk izzó, forró tárgyakat. Aki a temetőben tüzet észlel, hívja a 112-es segélyhívószámot, és értesítse a temető biztonsági személyzetét.

Sokan otthon is gyújtanak gyertyát vagy mécsest elhunyt szeretteik emlékére. Az ezzel összefüggő lakástüzek leggyakoribb oka, hogy az égő mécsest, gyertyát túl közel teszik valamilyen éghető anyaghoz, vagy felügyelet nélkül hagyják. Ha a gyertyát vagy mécsest tűzálló tálra, a gyúlékony tárgyaktól távolabb helyezzük, akkor nem végződik lakástűzzel a megemlékezés.

Halloween pumpkins
A töklámpásokra is nagyon figyeljünk, ne helyezzük éghető dolgok közelébe
Forrás: Getty Images 

Akik Halloween ünnepére töklámpást készítenek, figyeljenek arra, hogy az ne tudjon felborulni, és ne legyen a közelében semmi, ami meg tud gyulladni. 

A kültéren elhelyezett töklámpásba gyertya és mécses helyett tegyünk elemes LED-izzót!

Ez akkor sem okoz tüzet, ha a szél odafújja a száraz faleveleket, vagy felborítja a töklámpást – idézi a Magyar Nemzet a katasztrófavédelem közleményének figyelmeztető sorait.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!