Ipar

2023.11.02. 13:09

Olasz lőszert gyárthatnak Magyarországon

Magyarországi lőszergyártásról írt alá szándéknyilatkozatot az N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt., valamint az olasz Beretta vállalatcsoport képviseletében a tulajdonos, Pietro Gussalli Beretta, a honvédelmi miniszter ellenjegyzésével Budapesten – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) csütörtökön az MTI-vel.

MW

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

Szalay-Bobrovniczky Kristóf minisztert idézve azt írták: az N7 védelmi ipari holding és a nagy hagyományokkal rendelkező olasz Beretta vállalatcsoport közti szándéknyilatkozat aláírásával két új – a Magyar Honvédség számára nagyon fontos – lőszerfajtát is Magyarországon gyártanak majd. 

A miniszter közlése szerint a 7.62 milliméteres és a 12.7 milliméteres lőszer többek között a már jól ismert Lynx és Gidrán harcjárműveink fegyverzetéhez szükséges.

Mindkét eszközünk gyártása Magyarországra került, nemsokára pedig már a muníció is itthon készül

– fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
A miniszter hangsúlyozta: 

a jelenlegi biztonsági helyzetben mindkét lőszertípusra kiemelten nagy igény mutatkozik, a hazai gyártással azonban növelni tudjuk az ellátásbiztonságot. Ezzel egyidőben pedig hosszútávon exportgyártásra is berendezkedhetünk, így növelve és erősítve a magyar gazdaságot.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában