Ország-világ

2020.11.02. 10:19

Nincs alku a BKV és az M3-as metrót felújító cég között

A céldátumig sem született megállapodás a hármas metró alagúti munkálatainak folytatásáról, a tárgyalásokat szűk határidővel meghosszabbították.

A BKV, miután péntek délelőtt tárgyalt a Swietelsky Vasúttechnika Kft. képviselőivel, még aznapra rendkívüli igazgatósági ülést hívott össze. Ennek eredménye a Világgazdaság információi szerint, hogy a felek közti vita rendezésének aznap, tehát október 30-án lejáró határidejét meghosszabbították.

Egyelőre nem indul pereskedés a Swietelsky Vasúttechnika több mint 18 milliárd forintos többletigénye miatt,

amelyből a fővárosi tömegközlekedési vállalat mindössze nyolcmilliárdot ismer el.

A tárgyalások folytatásának ugyanakkor szűk határidőt szabtak, ami utalhat arra is, hogy a február óta húzódó alkudozás végül megállapodáshoz vezethet, de fakadhat az idő rövidségéből is. E hét szombattól teljes vágányzár lép életbe a 3-as metró belvárosi szakaszán, az intézkedés indokoltsága viszont megkérdőjelezhető, ha nem zajlik kivitelezés az alagútban. „Sikerült jogi lehetőséget találni arra, hogy az utolsó utáni pillanatban is tárgyalni lehessen” – reagált a lapnak az ügyre rálátó forrás.

A BKV annyit közölt, hogy a tárgyalások tartanak. A Swietelsky a lapnak már korábban jelezte, hogy a témában nem kívánnak nyilatkozni.

A 3-as metró alagúti rekonstrukciójára még 2017 szeptemberében írták alá a szerződést. Eszerint a Swietelsky Vasúttechnika mintegy 50 milliárd forintért végzi el a munkálatokat,

amelyek végső határideje 2020. július 24-én lejárt.

A vállalkozó az északi és a déli szakasz feladataival végzett, a középsőn azonban csak akkor kezdené meg a munkát, ha a BKV eleget tesz a sokmilliárdos módosításnak. Csakhogy a mérnöki szakvélemény szerint ennek közel kétharmada nincs alátámasztva, így a BKV nem fizethet, mivel nincs olyan módszertan, amely megalapozná az igény.

Az osztrák hátterű Swietelsky csoport kemény tárgyalási technikája nem ismeretlen a budapesti metróépítéseknél. A 2014 tavaszán átadott 4-es metró projektnél is ennek a vállalkozói körnek az egyik érdekeltsége, a Swietelsky Építő Kft. – amely az M3-as középső szakaszán az állomások korszerűsítését végzi csaknem 90 milliárd forintból – támasztotta az egyik legmagasabb követelést.

Akkor 22 milliárd forintot hajtottak volna be, amire a szerződések lehetőséget is biztosítottak, de ezt végül el tudta kerülni Budapest.

Tarlós István akkori főpolgármester új organizációs tervet készített, az újratárgyalt vállalkozói és finanszírozási szerződéses rendszerrel a városvezetés és a Vitézy Dávid vezette BKK több tízmilliárdot spórolt meg a fővárosnak.

A Swietelsky Építő igényét 56 százalékkal faragták le, a Siemens M4 Budapest Konzorcium 70 millió eurót meghaladó követelését 58 százalékkal, a metró­vonal alagúti és felszíni vágányainak építését végző Tóth T. D. Kft. 7,86 milliárd forintos számláját pedig 77 százalékkal.

Ráadásul a főváros munkára tudta késztetni a vállalkozókat, így a tárgyalások alatt a 4-es metró építését nem fenyegette leállás, ellentétben most a 3-as felújításával.

Kérdés, hogy a jelenlegi városvezetés beavatkozik-e, s ha igen, milyen eredményt ér el a Swietelsky egy másik leányával szemben. A főváros szerepvállalására már csak azért is szükség lenne, mert ha a BKV új közbeszerzések kiírására kényszerül a középső szakaszon, az jócskán megemelheti a költségeket, az időveszteség miatt pedig bizonytalanná válhat a 3-as metró uniós támogatása.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában