viharszezon

2019.07.30. 12:50

Kétmilliárd forint lehet a kár a múlt hétvégi viharok miatt

Több mint ötezren fordultak a biztosítókhoz, a korábbi tapasztalatok alapján a következő két hétben a bejelentések száma a húszezret is meghaladhatja.

Szolnok, 2019. június 20. Vízben elmerült autó Szolnokon, a Széchenyi körút elején lévõ aluljáróban 2019. június 19-én késõ este. Rövid idõ alatt egyhavi csapadékmennyiség hullott a városra, ami fennakadásokat okozott a közlekedésben. MTI/Mészáros János

Forrás: MTI

Fotó: Mészáros János

A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) hétfő délutáni adatok alapján tájékoztatott, a mostani bejelentések elsősorban a szélvihar, a felhőszakadás, a beázás, a villámlás okozta károkra vonatkoznak, de feltűnően sok a jégverések miatti kár is.

A viharok a főváros mellett a Balaton térségében, Észak-Magyarországon és az Alföld középső részén okozták a legnagyobb károkat.

A Mabisz közölte: a májustól augusztus végéig tartó kiemelt viharszezonban a biztosítók ebben az évtizedben már 83 milliárd forintot meghaladó összeget fizettek ki a mintegy 1,15 millió bejelentésre a lakásbiztosítási szerződések alapján.

Ezen időszak alatt a 2010-es év volt eddig a katasztrófáktól leginkább sújtott.

Akkor 312 ezer bejelentésre 30 milliárd forintnyi kárt térítettek meg a társaságok.

A biztosítók arra kérik ügyfeleket, hogy amint szembesülnek a viharok által okozott károkkal, tegyenek bejelentést személyesen, telefonon, vagy e-mailen.

A kárszemléig – amelyet a társaságok a bejelentést követően néhány napon belül igyekeznek elvégezni – csak a legszükségesebb állagmegóvási munkálatokat végezzék el, és lehetőleg készítsenek mindenről fényképfelvételeket, akár okostelefon segítségével.

„A kisebb összegű lezárt károk esetén arra lehet számítani, hogy a kifizetések napokon belül megtörténnek” – tájékoztatott a szövetség.

A Mabisz ezúttal is arra hívja fel a figyelmet, hogy minden nagyobb lakáskorszerűsítés után célszerű felülvizsgálni a biztosítást, nem lett-e alulbiztosított.

A felülvizsgálat során érdemes azt is ellenőrizni, hogy kiterjed-e minden vagyontárgyra a biztosítás, kell-e bővíteni újabb fedezettel a szerződést a megváltozott kockázati igény miatt.

A több mint négymilliónyi hazai lakóingatlan 72-73 százaléka rendelkezik lakásbiztosítással. A piacon erős a verseny: tizennégy társaság kínálja több tucat lakástermékét.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában