1 órája
Ezek a veszélyek fenyegetnek a nyilvános WC-ben
Több fertőzést is elkaphatunk a nyilvános WC-ben.
Forrás: Shutterstock
Fotó: Galina-Photo
Több veszély is fenyegethet minket a nyilvános WC-ben, hiszen hiába tűnik tisztának, akkor sem biztos, hogy veszélytelen – írja az Origo.
A WC-kagylók ülőkéin rengeteg, potenciálisan veszélyes baktérium-csoport telepedhet meg.
A Micrococcusok például gennyes bőrfertőzést, a Pseudomonasok húgyúti fertőzést, vagy horzsolásos, illetve nyílt sebbe jutva akár vérmérgezést is okozhatnak, az enterobaktériumok szintén húgyúti fertőzést és szalmonellózist is okozhatnak.
Szerencsére azonban nem feltétlenül kapjuk el ezeket a fertőzéseket, hiszen ezeknek a baktériumoknak megfelelő mennyiségben kell megtelepedniük a fertőzés helyen.
Nemi betegségeket is elkaphatunk piszkos, fertőzött WC-ülőkékről, főleg a genitális herpeszre van a legnagyobb esély, de a HVP-vírus (humán papillomavírus) és a Trichomonas fertőzés is ott leselkedhet.
Rendkívül elhanyagolt, WC-ülőkékről gonorreát is elkaphatunk, de erre van a legkevesebb esély. A Candidáról még vitatkoznak a szakértők, egyesek szerint lehetséges így elkapni, de valószínűleg erre is kevés az esély.
Borítókép: illusztráció
Bulvár-celeb
- Nagyon durva következményei lehetnek, ha nem teszi ezt éjszakánként
- Egy szál semmiben lejtett szexi táncot az egykori tinisztár
- Megszólalt a szakértő: ez az igazság a férfiakról
- Hatoslottó: ezek a friss nyerőszámok
- Egy fotó miatt vált rémálommá egy házaspár élete