Gazdaság

2017.06.28. 18:20

Aratás és csapadékhiány - Aszályos évvel küzdenek a gazdálkodók, mindenhol kevesebb a termés

TÓTVÁZSONY - A település határában sok a gabona, van, amit már arattak is, van, ami még lábon áll. A bekötőút két oldalán két learatott tábla, az úton pocsolyák.

Sági Ági

- Itt mindig megáll a víz - legyint Farkas András gazdálkodó -, a hétvégén kaptunk ugyan egyszer 45 millimétert, egyszer húszat, de még vagy négyszáz hiányzik - teszi hozzá. Ezt a négyszázat összességében kell érteni, már az ősz is aszályos volt. Tavalyról is hiányzik, és idén sem esett. Farkas András 175 hektáron gazdálkodik, ebből 166 hektár a szántóföldi kultúra, a többi gyep.

- A gyepet nem én kaszálom, és itt nálunk egyébként sem szokott két kaszálás összejönni, de most a szokásosnak is csak a harmada lett meg - teszi hozzá. Az ő földjén még nőtt a fű, az egyik szomszédnál a szokásos mennyiség ötödét kaszálták. A másik szomszéd, akinek marhák és lovak vannak a legelőn, már az idei szénát eteti, annyira nem nő a fű.

A kis bekötőút mentén őszi árpa és bíborheretáblák voltak, mostanra mindkettőt betakarították. Az árpa 4-4,5 tonnát adott hektáronként, más években ez a terület 5-6 tonnát terem. A bíborhere is gyengébben teljesített, a 6-7 mázsa hektáronkénti termés helyett idén csak 5 mázsát adott. A gazdálkodó területeire idén őszi búzát, tavaszi árpát, sárga és barna lent, száraz borsót és facéliát vetett, a borsón kívül minden növény gyenge eredménnyel zár.

Farkas András tótvázsonyi gazdálkodó is megkezdte az aratást, gyengék a hozamok
Fotó: Sági Ági

- Talán ha most kapnánk még egy jelentősebb esőt, pár százalékkal javulna a tavaszi árpa és a facélia termésátlaga, de nagy változást itt már nem lehet elérni. Nálunk, ha évente 600 milliméter csapadék hullik, és főként télen, akkor lesz jó termés - teszi hozzá.

Sokat számítana a csapadék a kukorica- és napraforgó-termelőknek, de ők a megyében nincsenek sokan, kevés az olyan terület, ami alkalmas a termesztésükre. A kiskertek és a gyümölcsösök is szomjaznak, bár az ültetvények jobban tűrik a csapadékszegényebb időszakokat.

Veszprémben összeült a megyei aratási koordinációs bizottság. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és annak megyei igazgatóságai a Földművelésügyi Minisztérium megkeresésére az idei évben is működtetik a Központi Aratási Koordinációs Bizottságot. A cél, hogy a kamara a társszervezetektől kapott információkkal kiegészítve egy átfogó, a megyére jellemző képet tudjon adni az induló betakarításról.

A NAK tájékoztatása szerint Veszprém megye vetésterületein ebben az évben jóval kevesebb jó és ígéretes átlagtermésű táblát láthatunk, mint az előző évben. A bakonyi heterogén talajadottságok, a magasabb tengerszint feletti magasság, valamint az ez idáig hiányzó 100-150 milliméter csapadék együttesen gyenge hozamokat ígér, az őszi gabonafélék esetében 3,5 tonnát, az őszi káposztarepcénél 2,5-3 tonna termés várható hektáronként, a tavaszi vetések esetében még rosszabb a helyzet.

A felvásárlási ár alacsony maradt, a gazdák 38-42 ezer forint tonnánkénti búzaárról számoltak be, az árpa előre lekötve 35-38 ezer forint, viszont, ami nincs lekötve, arra legfeljebb 30 ezer forint körüli árat adnak a felvásárlók.

Bár ez még változhat, alacsony áron indul a gabonafelvásárlás.

 

Az őszi búza 38-42 ezer forint, az őszi árpa előre lekötve 35-38 ezer forint, az őszi káposztarepce 100-106 ezer forint tonnánként.

 

Az árutőzsdei adatok szerint a kukorica jelenleg 44 ezer forinton, a napraforgó 96 ezer forintos tonnánkénti áron áll.

 

A NAK bizottsága felhívja a gazdálkodók figyelmét a tarlóégetés növény- és tűzvédelmi szabályainak betartására is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!