Országjárás

2019.03.05. 12:04

Az agrártárca is támogatja az uniós agrárforrások megőrzését

A tárca arra buzdít minden magyar állampolgárt, hogy akár online, akár a falugazdászoknál vagy a megyei igazgatóságokon elérhető íveken, de támogassák aláírásukkal a kezdeményezést.

Országjárásba kezd az agrártárca annak jeléül, hogy teljes erővel támogatja a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) által indított aláírásgyűjtést az uniós agrárforrások szintjének megőrzéséért – mondta Nagy István agrárminiszter kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

A miniszter kiemelte, hogy az Európai Bizottság 2020 után számottevően csökkentené a Közös Agrárpolitika (KAP) költségvetését. A szűkebb forrásokkal többek között meggátolnák az ágazat fejlődését, nehéz helyzetbe kerülne a vidéken élők megélhetése is.

Ez teljesen elfogadhatatlan, mivel nemcsak az ágazat, hanem az egész ország jövőjét hátrányos érintené.

Nagy István szerint a KAP mérséklése azért sem megoldás, mert a magyar gazdálkodók jövedelmi helyzete már most sem kielégítő, az Európai Unió (EU) ráadásul egyre komolyabb elvárásokat támaszt a környezeti fenntarthatóság javítása, illetve a klímaváltozás hatásainak mérséklése érdekében.

„Ha ez nem lenne elég: a brüsszeli bürokraták az agráriumból elvont összegeket a migránsok letelepedésének elősegítése, illetve a bevándorlók okozta válsághelyzetek kezelésére kívánják felhasználni” – jegyezte meg.

Kifejtette, hogy az új, 2020 utáni KAP tervezésekor ismét felmerült a migráció kérdése. A tavaly májusban megjelent uniós költségvetés-tervezet kilátásba helyezte a terület külön büdzséből történő támogatását, a KAP költségvetésének csökkentése mellett. Ezáltal

a KAP-ból elvont támogatásokkal a migránsok letelepedését és vidéki közösségekbe való integrációját segítenék elő.

Ha ezek az intézkedések megvalósulnak, illetve az új költségvetés-tervezetet is elfogadják, a magyar gazdák jelentős európai uniós forrásoktól eshetnek el. A miniszter reméli, hogy egy bevándorlásellenes többségű parlament dönthet majd a vidék jövőjéről.

Arra buzdít minden magyar állampolgárt, hogy akár online, a www.peticioamagyargazdakert.hu oldalon, akár a falugazdászoknál vagy a megyei igazgatóságokon elérhető íveken, támogassák aláírásukkal a kezdeményezést

- tette hozzá.

Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott elmondta, hogy Magyarországon csaknem 500 ezer gazda tevékenykedik, az agrárium magyar családok megélhetését biztosítja.

Álláspontja szerint az Európai Bizottságnak agráriumra fordítható fejlesztési forrásokkal kapcsolatos terve felháborító, szakmaiatlan és elfogadhatatlan.

Üdvözölve a Magosz és a NAK által indított civil kezdeményezést elmondta, hogy az aláírásgyűjtés nemcsak a hazai gazdákról és földről szól, hanem minden magyarról.

A petíciót bárki aláírhatja, aki szerint rossz irány az, amit a brüsszeli bürokrácia kitalált, miszerint az agrárfejlesztésekre fordítható pénz nagy részét át kívánják csoportosítani a migráció kezelésére, támogatására. Az európai parlamenti választásnak az is tétje, hogy védjék meg a magyar gazdákat.

Győrffy Balázs, a NAK elnöke elmondta, hogy a petíciót hétfő estig több mint tízezren írták alá.

A KAP teljes költségvetésének mintegy 20-25 százalékát akarják elvonni, a területalapú támogatásokra vetítve ez 15-20 ezer forintos hektáronkénti támogatáscsökkenést jelenthet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!