Gazdaság

2009.12.15. 17:50

Thm-korlátozás: elégedetlenek a vállalkozások és a fogyasztóvédők is

Csalódással vette tudomásul a teljes hiteldíjmutatóval (thm) kapcsolatos szabályozást a Pénzügyi Vállalkozások Országos Egyesülete (PVOE), de elégedetlen vele az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület is.

MTI

A parlament által hétfőn elfogadott jogszabály szerint jövő júniustól a pénzügyi intézmény egy naptári évben ugyanannak az ügyfélnek egy alkalommal nyújthat olyan kölcsönt, amelynek a teljes hiteldíjmutatója meghaladja a 65 százalékot, összege pedig nem haladja meg a 250 ezer forintot. A kölcsön lejárata egy alkalommal, legfeljebb hat hónappal hosszabbítható meg. 
   
A PVOE a thm korlátozást a fogyasztók és az érintett vállalatok szempontjából is aggályosnak, és számos hátrányos következménnyel járó hatásúnak tartja - közölte az MTI-vel a szervezet. A korlátozás miatt ugyanis torzulhat a lakossági hitelpiac kis összegű, rövid lejáratú szegmense, és erősödhetnek az illegális kölcsönnyújtók. 

Dietz Gusztávné, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) elnöke az MTI-nek nyilatkozva úgy vélekedett: egyáltalán nem kellett volna kivételt alkalmazni, a tízszeres alapkamat bőségesen elegendő ahhoz, hogy minden költség beleférjen. Törvényes feltételeket teremtettek ahhoz, hogy visszaéljenek azoknak a személyeknek a helyzetével, akik a legrászorultabbak, ami elfogadhatatlan - jelentette ki. Úgy vélekedett, amíg nincs pozitív adóslista, semmi nem gátolja a lakosság túlzott eladósodását.
   
A PVOE ismertette: a külföldi tapasztalatok szerint azokban az országokban, amelyekben kamat-, vagy thm-plafont vezetnek be, bizonyos ügyféligények, és az azokat kiszolgáló termékek kiszorulnak a legális hitelpiacról. A fogyasztói igény a tapasztalatok szerint az ilyen típusú szabályozásnál is megmarad, de már csak az illegális piacon lehet kielégíteni. Az illegális piacon viszont a fogyasztó védtelen és kiszolgáltatott: nincs szerződés, nincs fogyasztóvédelem, ráadásul a rendkívül magas és kiszámíthatatlan költségek agresszív behajtási módszerekkel párosulnak - mutatott rá a szervezet.
   
A rendelkezés a hitelpiaci termékpaletta szűkülése mellett a feketegazdaság erősödésével, az állami adóbevételek és a foglalkoztatottság csökkenésével, valamint a piacon legálisan elérhető, a fogyasztást, így a gazdaságot élénkítő források csökkenésével is járhat. Ráadásul az árak adminisztratív maximalizálása a piaci árakat a maximális érték irányába mozdítja, a fogyasztó számára a költségeket növeli a PVOE szerint.
   
Az egyesület tagjai közül három cég, a KÁPÉ, a Provident és az Erinum foglalkozik gyorskölcsönök nyújtásával - mondta az MTI-nek Mokrai Mihály, a PVOE elnöke.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!