Ganna

2016.12.12. 21:20

Adventi közösségi programok a bakonyi dombok szegletében

Ganna - A decemberi hideg téli estéken meseszép látvány fogadja a Gannára érkező látogatókat, ugyanis az apró bakonyaljai település advent idején ünnepi díszbe öltözött.

Polgár Szilárd

Meghitten világító karácsonyi dekorációk a főutca két oldalán, gyönyörű fényfüzérek a község központjában, a körtemplom szomszédságában pedig egy csodaszép betlehem áll, amely immár tizenegyedik éve hirdeti a bakonyi dombok szegletében a Megváltó eljövetelét. Gannán az elmúlt napokban számos adventi programot rendeztek, amelyek közül kiemelkedett a Szent Kereszt Felmagasztalása Plébániatemplomban tartott ünnepi hangverseny.

A Szent Kereszt Felmagasztalása Plébániatemplomban tartott ünnepi hangverseny a Gannai Asszonykórus is fellépett

A koncert kezdetén Reichardt György katolikus plébános köszöntötte a közönséget, majd advent üzenetét továbbadva azt kívánta, nyitott szívvel és befogadó füllel hallgassák az adventi hangversenyt. Az ünnepi gondolatok után Kincses László prózai előadása, majd Szűcs Gábor és családjának énekes-zenés műsora következett. Őket a Gannai Asszonykórus egyházi dalcsokra követte, a helyi asszonyokat Schlecht József kísérte harmonikán. Az énekkar után Horváth Szabina orgonajátékával és a Magyarpolány Hangja kórus műsorával zárult a gannai adventi koncert.

- A Gannai Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében az otthonra szánt adventi koszorúkat, ajtó- és kapudíszeket közösen készíthették el az ügyes kezűek. Közel harminc résztvevő közreműködésével gyönyörű remekművek születtek, a hölgyek mellett férfiak is eljöttek, akik hatalmas koszorút kötöttek. Büszkék vagyunk rájuk, megható pillanatokat szereztek - mesélte mosolyogva a Naplónak Ábrahám Tiborné, a helyi német nemzetiségi önkormányzat elnöke. A gannai betlehem történetéről pedig már Nagy Ottó polgármester emlékezett lapunknak.

Reichardt György köszöntőjében az tanácsolat a közönség tagjainak, hogy nyitott szívvel és befogadó füllel hallgassák az adventi koncertet

- Tardos Réka nagyon tehetséges gannai fazekas volt, sajnos fájdalmasan korán, fiatalon meghalt. Még az ő ötlete alapján állítottuk fel először a betlehemet Gannán. Minden évben az egyházi felszentelés előtt egy héttel már feldíszítjük a betlehemet. Az ünnepi programra idén szinte a fél település eljött, szerintem ilyen sokan még soha nem voltak. Jó volt együtt lenni, a beszélgetéseket pedig karácsonyi sütemény, mézeskalács, forralt bor és tea édesítette meg. Polgármesterként nagyon örülök, hogy rendezvényeinkre egyre többen eljönnek, hiszen olyan közösségi programokat igyekszünk szervezni, amik érdekesek, tartalmasak és jó hangulatúak is egyben - jegyezte meg a Nagy Ottó, aki azt is elmondta, hogy a helyi nyugdíjasklub tagjai karácsony után operettelőadásra utaznak majd.

A Szent Kereszt Felmagasztalá-sa Plébániatemplomban tartott ünnepi hangverseny a Gannai Asszonykórus is fellépett (fent). Reichardt György (balra) köszöntőjében az tanácsolat a közönség tagjainak, hogy nyitott szívvel és befogadó füllel hallgassák az adventi koncertet




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!