Tervet dolgoztak ki Magyarország népesedési helyzetének javítására

„A gyermekvállalási hajlandóság javulása nélkül Magyarországon nincs derűs jövő” – fogalmaz Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke a Jövőnk a gyermek című tanulmánykötethez írt ajánlásában. A népességgyarapodás társadalmi programjához adalékokat szolgáltatni hivatott könyv anyagában az Összefogás a Gyermek- és Családbarát Magyarországért Szakértői Műhely több mint kétszáz szakértőjének mintegy hároméves munkája csapódik le, akik nem kisebb feladatra vállalkoztak, mint hogy tervet dolgozzanak ki Magyarország népesedési helyzetének javítására – ismerteti a Magyar Nemzet.

Ötmillióan lehetünk

A probléma léptéke nem csekély: egyes számítások szerint 2100-ra ötmillió körülire csökkenhet hazánk népessége, feltéve, hogy nem történik jelentős változás a gyermekvállalás mértékében és a bevándorlási egyensúly is változatlan marad.

A jelenlegi 1,5 körüli termékenységi ráta fenntartása „olyan demográfiai következményekkel járna, melyek elfogadhatatlannak tekinthetők” – állapítja meg Demény Pál világhírű demográfus is a kötetben szereplő írásában. Ezért, mint Kovács Árpád összefoglalja, a kötet szerzőinek törekvése mögött a nemes értékvállalás mellett igencsak racionális, érdekközpontú gondolat is meghúzódik. A problémát pedig csak tovább árnyalja, hogy amint Bagdy Emőke írja: „A népesedéspolitika nem csupán létszámnövelési, mennyiségi kérdés, hanem az emberi minőség következményével jár együtt, hogy a vágyott, a megszülető és a családban felnevelkedő gyermekekből egészséges és boldog felnőtt válhassék.”

A kötet összeállítói kiemelik, a népesedési probléma gyökerei meglátásuk szerint két tényezőcsoportra vezethetők vissza. Az 1950-es évektől megvalósított női munkavállalás kiterjesztésére, valamint a jövő generáció felnevelési költségeinek túlzott mértékű családokra való terhelésére.

Ratkó-unokák

A Jövőnk a gyermek tanulmánykötet szerzőgárdája rendkívüli alapossággal, több szempontból vizsgálva járja körül hazánk demográfiai problémáit. A makrogazdasági, adópolitikai, társadalombiztosítási, államháztartási, foglalkoztatáspolitikai, lakáspolitikai, monetáris politikai mellett a településpolitikával vagy a migráció kérdéskörével foglalkozó megközelítéseket is találni a gyűjteményben.

A szerzők az időtényezőre különös hangsúlyt helyeztek, kiemelve a még pár évig szülőképes korban lévő utolsó nagyobb lélekszámú generáció, a ma 35–45 éves úgynevezett Ratkó-unokák gyermekvállalása segítése fontosságát. Jelentős demográfiai tartalékot rejt ez a korosztály, ugyanis egy a Nézőpont Intézet közreműködésével 2017-ben készített kutatás adatai szerint mintegy 25 százalékuk – ami közel négyszázezer embert jelent – szeretne még egy gyermeket vállalni.

Az Összefogás a Gyermek- és Családbarát Magyarországért Szakértői Műhely munkatársai sokrétű javaslataikat kronológiai szempontok szerint rendezve foglalták össze. Ütemtervük első szakaszában család- és közösségfejlesztő minisztérium felállítása, a Hivatásos szülők életpályamodell bevezetése, és országos, illetve helyi szintű demográfiai stratégiák kidolgozása szerepel. Középtávon többek között nemzeti lakásprogram elindítását, gyermekek vállalása esetén járó nyugdíj-kiegészítést, szülőkötvények kibocsátását és új adóösztönzők bevezetését javasolják a döntéshozóknak. A hosszú távon megvalósítható tervek között pedig olyan javaslatok szerepelnek, mint a az iskola működésének átalakítása vagy a tb-finanszírozás reformja.

A kötet talán leginkább hangsúlyozott, a szerkesztők által azonnal megvalósíthatónak ítélt és gyors bevezetésre ajánlott javaslata a Hivatásos szülők életpályamodell (Hiszük), ami elsősorban azok ösztönzését szolgálná, akiket karrierjük építésénél jobban motivál a családjukkal való törődés. A javaslat lényege, hogy a hivatásos szülők harmadik vagy több gyermek vállalásáért cserébe méltányos jövedelemre lennének jogosultak. Ezt a lehetőséget azonban egy megfelelő képzési és felkészítési folyamat után biztosítanák csak számukra.

Méltányos javadalmazás

A Hiszük életpályamodell ugyanakkor számos problémát is fölvet, amelyeket a kötetben szereplő, tanulmányozásra felkért szaktekintélyek is megemlítenek. Demény Pál demográfusprofesszor megemlíti, hogy az életpályamodellben részt vevő nők száma a szülőképes és dolgozó nők számához viszonyítva minden bizonnyal alacsony volna. „A magas női foglalkoztatottsági arány modern államokban általános és általánosan elfogadott jelenség” – írja a szakértő, aki szerint ez a képlet a következő évtizedekben aligha fog változni. Ezért Demény Pál értékelése szerint nem várható hirtelen baby boom-szerű eredmény az elképzeléstől, mivel abban minden bizonnyal túl kevés nő venne részt. A Hiszük életpályamodellel szemben Demény Pál inkább a teljes támogatottságú anyaság bevezetését tartaná kívánatosnak.

Ez utóbbi elképzelés szerint a négy vagy több kiskorú gyermeket nevelő anyáknak alanyi jogon járna egy méltányos javadalmazás, és annyiban különbözik a Hiszük életpályamodelltől, hogy csak a már valóban megszületett negyedik gyermek után járna.

A Hiszük életpályamodell szorgalmazása mellett számos egyéb megfontolásra érdemes javaslat is szerepel a Jövőnk a gyermek tanulmánykötetben. Közülük külön említésre érdemes a választójog kiskorúakra való kiterjesztésének ötlete, amit a gyermekek nagykorúvá válásáig az anyjuk, vagy indokolt esetben nevelőjük gyakorolna. Emellett szerepel a kötetben az öregkori anyagi biztonságot a sikeresen felnevelt gyermekek számával összekötő nyugdíjreform ötlete is.

Borítókép: illusztráció