Végén csattan a karikás ostor

Két egyforma nincs, ugyanis sokszor örömüket és bánatukat is belevésték a karikás ostor nyelébe. A Liget.ro egy hajdúnánási csárdában eredt a karikás ostor nagyszerű története nyomába.

Mint írják, a hajdúnánási Diófa csárda tulajdonosa különös kedvtelésnek hódol: a több mint száz orosz karóra, Sokol rádió mellett az egykori alföldi paraszti élet számos eszköze megtalálható nála: bicskatartók, körmölő bicskák, kasza üllők, szarvasmarha szarvából készült fintokok, amelyekbe annak idején a kaszakövet hordozták, kürtök, csizmák és kulacsok. Ebben a gyűjteményben kapott helyet hatvankét darab karikás ostor is – számol be róla a Liget cikke.

„Ezekkel mind dolgoztak valamikor, családtagoktól, az egykori tulajdonosok unokáitól vásároltam meg. Közel áll hozzám a pásztorélet, ugyan sosem volt jószágom, inkább a hagyományőrzés szempontjából fontos számomra. Azt tartom fontosnak, hogy ezek megmaradjanak.

A városi emberek nem nagyon látnak már ilyeneket, és szeretném megmutatni, hogy mi micsoda”

– magyarázta Nagy Miklós. Mint a portálnak elmesélte, tíz éve gyűjti a régi tárgyakat, volt olyan eset, hogy valaki vendégként tért be a csárdába, meglátta a gyűjteményt és szólt neki, hogy neki is vannak a családi örökségében ilyen tárgyak és szívesen eladja, mert tudja, hogy a csárdában jó helyen lesznek.

A Liget megkereste Buczkó József muzeológust, a hajdúnánási Móricz Pál Városi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény igazgatóját is, aki rámutatott, hogy a gyűjtőnek köszönhetően nem kallódnak el ezek a paraszti világot idéző tárgyak.

„A csikósoknak, akik a ménesre vigyáztak, ez volt a fegyverük és egyben a címerük. A vállukra tekerve hordták. Ezzel terelték a jószágot, de azon túl túzokot is tudtak fogni, vagy ütni vele. A karikás ostor nagyon jó volt a védekezésre, vagy verekedésre, ezzel tudták egymást jól elagyabugyálni” – mesélte a muzeológus, aki szerint

olyan tökéletesen tudott célozni egy csikós a karikásával, hogy a ló homlokáról a legyet hajszálpontosan le tudta csapni vele.

Ha a juhászoknak a pásztorbot a jelképük, akkor a csikósoknak a karikás. A csikósok és betyárok rettegett fegyvere nevét az ostor több ágból álló nyaki részét összekapcsoló réz- vagy vaskarikáról kapta. Idővel aztán ezek a karikák elmaradtak, felváltotta őket a bőrből készült fül. A teleknek nevezett rész köti össze a karikás két fő részét – az ostort és a nyelet. Magát az ostort kenderre font bőrből készítették a csikósok. A bőrt kikészítették, hasogatták, fonták hat, nyolc, tizenkét, vagy éppen harminckét ágúra, attól függően, hogy milyen vastagra szerették volna fonni. A legszebb fonásnak a kígyóhátinak nevezettet tartották, de volt még zabszem, kocka, vagy rozmaringfonás is.

Mindenik karikás egyedi a maga nemében. A nyeléhez való fát sokszor érlelték, vagy épp erre a célra nevelgették a fácskát, amelyet aztán kifaragtak, de volt, hogy csontberakást is készítettek. Általában a maguk környezetéből vették a díszítés témáját: a legény ölelgeti a babáját, a csikós tereli a jószágot, vagy éppen a kutyáját mintázta meg. Egy ostor két-három méter hosszú. Ez azért volt szükséges, mert ha ütött, vagy fogott vele a csikós, azt lóhátról el kellett érje.

A jószágot többnyire nem ütötték, inkább az ostorcsattogtatással terelték.

„Egy karikás ostor generációról generációra öröklődött, apáról fiúra. Mindenki beleszületett abba, ami az édesapja mestersége is volt. És ez volt a csimborasszója mindennek, ezért tudtak jól csinálni bármit, mert beleszülettek” – magyarázta a szakember.

Borítókép: Egy csikós cserget ostorával a hajdúnánási kihajtási ünnepen 2018. május 5-én. A néphagyomány szerint a pásztorok Szent György napjától, április 24-től számították a tavasz kezdetét, és ekkor hajtották ki a jószágokat a téli szálláshelyekről a legelőkre.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt