Sámándob a jurta mellett

Utóbbiakról is mindről tudja, hol kapta vagy vette, a kép mégis egységes. Letelepszik a jurta elé, és pillanatokon belül messzire hangzik a dobszó. Hívják sámánnak, táltosnak, József azt mondja magáról, ő regös. A teljes neve éppen ezért Regös Sziránszki József.

Éppen az ukrán határ mellől, Fehérgyarmatról jön –meséli -, ahol egy szertartásra kérték fel. Lovas- és talpas íjászok versenyének volt ez a záróaktusa. Húsz-harminc lovas indult, családtagokkal, nézelődőkkel elég sokan összejöttek. Kérdésemre, hogy mióta tölti be életét a honfoglaló magyarok világa, emlékekkel válaszol:

- Öskün születtem, a Bakonyban gyerekeskedtem. Azóta járom az erdőt, és máig tagja vagyok a tíz éve alapított „Zúgó nyilak” nevű íjász egyesületnek. Az egyesületben találkoztam egy dobbal. Ahogyan rezgett, abban is benne éreztem az erdőt. Váratlan élmény volt. A folytatás legalább ilyen különös. Megbetegedtem, szédültem, rázott a hideg, és minden, ami a helyzetbe belefért. Három napig tartott ez az állapot, ami olyan volt, mint egy beavatás. Felépültem, és azóta játszom különböző dallamhangszereken; pengetőn, hegedűn, furulyán. Sok keleti zenét hallgattam, megtanultam egy ott szokásos éneklési módot, amelyben a torok mélyén kell képezni a hangot. Zenei előtanulmányok nélkül, autodidakta módon tanulok, és nagyon sokat énekelek. Megjelent egy könyvem, három CD-m, 86 bejelentett, jogvédett dalom van. Például én írtam a zenét az „Emberek aranyban, szkíta kincsek Magyarországon” című kiállításhoz, vagy hallani lehet a műveimet többek között a Regélő Fehér Táltos dobcsapat előadásában is.

Regös Sziránszki József a jurta előtt a dobbal, arannyal hímzett köpenyfélében Üzbegisztánból, öveket, szíjakat, csontból fűzött láncokat, a belül prémes bőrsüveget viselve

A képhez tartozik, hogy vannak még, akik csodabogárnak tartják, de József azt mondja, egyre többen elfogadják, amit képvisel. Számára az a fontos, hogy a régi dolgok, a hitvilág, a zenei világ, a honfoglalás korának értékei ne vesszenek el, érthetővé, élhetővé lehessen tenni a mai ember számára. Ezért zenét szerez, énekel, szertartást vezet, rendhagyó történelemórákat tart, rekonstrukciós munkákban vesz részt, például feltárásoknál segédkezik. Az ő érdeme is a honfoglalás-kori szabadtéri kiállítás, avagy a Sólyomvár Sólyban, ahol látogatókat is fogad.

Amikor azt taglalja, hogy ő regös énekmondó, aki korabeli hőstetteket, cselekedeteket énekel meg, kíváncsi leszek, vannak-e mai történetei? Nos, nincsenek, mert a cél úgy összekötni a korszakokat, hogy legyen okunk büszkeséggel visszatekinteni. József úgy viselkedik előadóként, mint aki éppen most jött a X. századból. Előfordult, hogy népdalgyűjtők néztek rá felcsillanó szemmel, de ez természetesen nem jött be. Mielőtt valakiben felmerülne, hogy regösünk számára csak a múlt létezik, megnyugtatom, téved, hiszen a tanítások éppen a jövőt szolgálják:

- Fontos, hogy a gyökereinktől ne szakadjunk el. Nagyanyáink is rengeteget dolgoztak, de egymásra is figyeltek. A ma emberei lehajtott fejjel elmennek egymás mellett, pedig a reményt éppen akkor veszítjük el, ha magunkban sem tudunk hinni, és önmagunkon keresztül válunk közömbössé a világgal, a múltunkkal szemben.

És hogy milyen a dob? Olyan, amilyennek lennie kell. Tun-Szíj sámánasszony a Jéghegyek nemzetségéből, vagy a Böszörményi könyvekből ismerős Kende táltos biztosan elfogadná, hogy az ősöknek üzenhessen vele, amikor a nyári égbolton feltűnnek a csillagok.