Kati válaszol - Bekopoghatunk?

Jó és nyitott közösség az övék, sok program, meghitt beszélgetés fogja össze a csoportot. Szívesen maguk közé is hívnák azokat, akik a csukott ablakok, zárt kapuk mögött élik nyugdíjas életüket. Kérdés azonban, hogyan?

Be lehet-e kopogtatni csak úgy váratlanul egy magányos idős emberhez? Néhány éve egyszerű lett volna a válaszom: igen, be lehet, és be is kell kopogni a csukott ajtón, bezárt kapun. Hatgyermekes családban nőttem fel, de nagyszülőhiányunk volt. Nagymamáink korán meghaltak, nagypapából is csak egy jutott. Az egyedül élő, idős emberekre való odafigyelést, gondoskodást mégis megélhettem. Falusi süldő lányként sokszor takarítottam „fogadott nagymamáinknál”, bekopogtunk, ha nem láttuk őket a vasárnapi misén. Bizalom, jó szándék működtette a mi kapcsolatainkat, cserébe rengeteg gyümölcsöt és érdekes történeteket kaptunk.

Mai világunkban másként érzem. Óvatosságra int sok becsapott, kifosztott idős ember története. Vajon mennyire szabad a bizalmatlanság falát lebontani? Hogyan csökkentsük szorongásaikat, de ne tegyük védtelenné sem őket az emberi gonoszsággal szemben... Fokozatosságra, időre van szükség. A kisherceg megszelídített rókája jut eszembe: „Sok-sok türelem kell hozzá – felelte a róka.

– Először leülsz szép, tisztes távolba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz”. Jónak tűnik egy családtag, egy jó szomszéd megnyerése, akivel van kapcsolata a magányos embernek, aki segíthet az „ajtónyitogatásban”. Előkészítheti a látogatást, s megkönnyítheti a kölcsönös bizalom megteremtését is.

Kérdéseiket várom a [email protected] e-mail címen is.